Sampdoria—Lazio
Genovába látogat a pocsék szezont produkáló Lazio, amely szégyenszemre mindössze egy helyre van a kieső zónától a táblázaton. Reja mester ráadásul több fontos játékosára, többek között Cruzra, Foggiára, Dabóra, Meghnire és Bizzarrira sem számíthat. A hazaiak egyetlen sérültje az elsőszámú kapus, Castellazzi, de a Milantól érkezett Storari az elmúlt mérkőzéseken is megfelelően pótolta. Antonio Cassano felépült sérüléséből, de erőállapota még nem megfelelő, így az ex-római csak a lelátóról figyelheti majd a mérkőzést. Várható kezdőcsapatok: Sampdoria: Storari, Zauri, Gastaldello, Lucchini, Accardi; Semioli, Palombo, Poli,Mannini; Pazzini, Pozzi Lazio: Muslera, Lichtsteiner, Stendardo,Siviglia, Radu; Brocchi, Ledesma, Kolarov; Matuzalem;Zarate, Floccari
Bologna—Napoli
A Bajnokok Ligájára hajtó Napoli hamarosan megmérkőzik a Juventusszal és a Milannal is, így muszáj lenne begyűjtenie a három pontot az olyan ellenfelek ellen, mint a Bologna. A vendégeknél mindössze Santacroce és Grava, a hazaiaknál viszont Di Vaio, Appiah, Mutarelli és Pisanu is sérült. Hiába győzött a múltkori fordulóban a Genoa otthonában a Bologna, a nevezett keretek alapján a Napoli sokkal erősebbnek tűnik, ugyanis a kispadon is olyan játékosok ülnek majd, mint Denis, Cigarini vagy Dossena. Várható kezdőcsapatok: Bologna: Viviano; Raggi, Portanova, Moras, Lanna; Buscè, Mudingayi, Guana,Modesto;Adailton, Zalayeta Napoli: De Sanctis;Campagnaro, Cannavaro, Rinaudo; Maggio, Gargano, Pazienza, Aronica; Hamsik, Lavezzi; Quagliarella
Palermo—Livorno
A negyedik helyen álló Palermo számára már a kötelező győzelem kategória a Livorno elleni mérkőzés, de időnként pont ezek szoktak a legnehezebb meccsek lenni. A Rózsaszín Párducok nem számíthatnak az eltiltott Carozzierire és Cassanira, valamint a sérült Brescianóra, Migliaccióra, Calderonira és Mchedlidzére. A livornóiaktól Moro és Rivas hagyja ki a meccset lapok miatt, Miglionico és Bernardini pedig sérülés miatt. Várható kezdőcsapatok: Palermo: Sirigu, Blasi, Kjaer, Bovo, Balzaretti;Simplicio, Liverani, Nocerino; Pastore; Miccoli,Cavani Livorno: Rubinho; Perticone, Knezevic,Esposito; Raimondi, Pulzetti, Mozart, Filippini,Pieri; Bellucci, Lucarelli
Cagliari—Catania
Hazai pályán ritkán akad gondja a Cagliarinak, de nem árt tudni, hogy a Catania az elmúlt hat fordulóban 11 pontot szerzett, tehát jó formában van a szicíliai csapat. Fontosabb hiányzók hazai oldalon Pisano, Dessena és Marzoratti, a vendégektől Alvarez, Plasmati, Marchese és Spolli. Várható kezdőcsapatok: Cagliari: Marchetti; Canini, Ariaudo, Astori, Agostini; Biondini, Conti, Lazzari; Cossu; Matri, Jeda Catania: Andujar; Potenza, Silvestre, Terlizzi, Capuano; Izco, Biagianti, Ricchiuti; Mascara, Maxi Lopez, Llama
Atalanta—Udinese
Két, az elmúlt évekhez méltatlanul szereplő csapat találkozik Bergamóban, az Atalanta a tizenkilencedik, az Udinese a tizenhatodik helyen áll a táblázaton. A vendéglátóknál nem léphet pályára Amoruso, Caserta, Ceravolo, Barreto és Padoin, az udineiektől D’Agostino, Basta, Obodo és Sanchez. Mondanunk sem kell, mindkét együttes számára létfontosságú a három pont megszerzése. Várható kezdőcsapatok: Atalanta: Consigli;Garics, Talamonti, Manfredini, Bellini; Ferreira Pinto,Guarente,De Ascentis, Valdes; Doni; Tiribocchi Udinese: Handanovic; Isla, Coda, Zapata, Lukovic;Sammarco, Inler,Asamoah;Pepe, Floro Flores, Di Natale
Bari—Chievo
Az utóbbi hetekben alaposan visszaesett a Bari, amely az elmúlt hat meccséből ötöt elveszített, míg a Chievo jó szokásához híven közepesen teljesít. A hazaiaknak rengeteg sérültjük van, Parisi, Ranocchia, Kutuzov, Langella, Rivas, Sforzini, Padella és Donda sincs bevethető állapotban, kérdés, Koman Vladimir kap-e helyet így a kezdőcsapatban? A Chievónál Moro és Abbruscato bajlódik sérüléssel, ellenben három kulcsember is eltiltott, Luciano, Marcolini és Yepes személyében. Várható kezdőcsapatok: Bari: Gillet; Belmonte, A. Masiello, Bonucci, S. Masiello; Alvarez, Gazzi, Almiron,Koman; Barreto,Castillo Chievo: Sorrentino; Frey, Mandelli, Morero, Mantovani; Pinzi, Rigoni, Ariatti; Bentivoglio; Pellissier, De Paula
Siena—Parma
Az utolsó helyezett othonában szerepel a Parma, amely, a Barihoz hasonlóan, újoncként kezdte jól a szezont, de az elmúlt hetek nem sok sikerélményt tartogattak számukra. A gödörből való kikászálódás viszont lehet, hogy megkezdődött a múltkori fordulóban, a Sampdoria felett aratott győzelemmel, a jó folytatáshoz ideális lehet a mostani ellenfél. A hazaiaknál Parravicini és Rossettini, a vendégeknél Dzemaili, Paloschi és Lanzafame nem játszhat. Várható kezdőcsapatok: Siena: Curci; Rosi, Cribari, Pratali, Del Grosso; Codrea; Reginaldo, Vergassola, Tziolis, Ghezzal; Maccarone Parma: Mirante; Zaccardo, Paci, Dellafiore, Lucarelli;Valiani,Morrone, Galloppa; Jimenez, Biabiany;Crespo
Inter—Genoa
A forduló záró mérkőzését a bajnoki címvédő és az a Genoa játsza, amelyet az Inter ősszel idegenben intézett el 5–0-ra. A nerazzuróknál továbbra is eltiltását tölti Mourinho mester és Cambiasso, míg Thiago Motta, Santon és Chivu sérült. A genovaiak Juricsra, Dainellire, és az Internél nevelkedett Acquafrescára nem számíthatnak. Korábban a másik együttesnél játszó csatár így is lesz mindkét oldalon a pályán, az Internél Diego Milito, a Genoánál pedig David Suazo. Várható kezdőcsapatok: Inter: Julio Cesar; Maicon, Lucio, Samuel, Zanetti; Stankovic, Muntari; Sneijder,Eto'o, Balotelli;Milito Genoa: Amelia; Papasthatopoulos,Moretti, Bocchetti; Rossi, Milanetto, Zapater, Criscito;Mesto, Suazo, Sculli
A Serie A vasárnapi mérkőzései
A vasárnap legnagyobb érdelődésre számot tartó mérkőzésén az Inter a Genoát fogadja, míg a Bajnokok Ligájáért harcoló Palermóra és Napolira papíron könnyű ellenfél vár.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!