Hatalmas lehetőséget szalasztott el a legutóbbi fordulóban a Sampdoria és a Juventus. Hiába kapott ki ugyanis a Napoli és a Palermo, a Samp és a Juve is győztes helyzetből ikszelt. A genovaiak a 86. percben szerzett vezetésüket nem tudták megtartani a Bologna vendégeként, a torinóiak pedig tíz perc után már 3–0-ás előnyt mondhattak magukénak a Siena ellen, mégis 3–3 lett a vége. Most újra kedvezően alakultak az eredmények a két együttes számára, mivel a Palermo az Interrel, a Napoli a Milannal játszott döntetlent, a Genoa pedig kikapott a Fiorentina otthonában. A vasárnap esti mérkőzés tehát a BL-selejtezőt érő negyedik hely szempontjából mindkét csapat számára kulcsfontosságú volt. Az első félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát, mintegy fél óráig azonban egyik kapu előtt sem adódott helyzet. Vincenzo Iaquinta néhány erőtlen kísérletére a kontrákra építő hazaiak Antonio Cassano szintén nem sok reménnyel kecsegtető próbálkozásaival válaszoltak. Az játékrész utolsó negyedórájára valamelyest megélénkült a játék, Alessandro Del Piero lövését és Fabio Cannavaro fejesét jegyezhettük fel az egyik oldalon, Cassano pedig továbbra is rohamozott a másikon. A Sampdoria támadója már kifejezetten nagy veszélyt jelentett Antonio Chimenti kapujára a félidő végén. Egyszer túl is jutott a hálóőrön a labda, Claudio Marchisio azonban a gólvonalról fejjel mentett. Mindkét csapatnak három pont kellett volna, hogy előzzön a táblázaton, ehhez képest a második játékrész elején sem láthatott igazi ziccert a Stadio Luigi Ferraris közönsége. Továbbra is többet volt a hazaiak térfelén a labda, mégis Giampaolo Pazzini előtt volt talán a legnagyobb lehetőség ebben az időszakban. A szezonban eddig tizenhárom gólig jutó csatár azonban a tizenhatos vonalánál lövés helyett eltörte a labdát. A 73. percben aztán Chimentinek is akadt védeni valója, de Daniele Gastaldello fejese nem tudta meglepni a kapust. Úgy tűnt, Antonio Cassano harminc méteres kísérlete sem okoz majd gondot neki, mert a lövés épp a keze felé tartott, ám a hálóőr váratlanul hibázott, és a kapuba ütötte a labdát. (1–0) A gól jót tett a meccsnek, a Juventus az utolsó negyedórában felpörgette az iramot, és mindent megtett az egyenlítésért, a Sampdoria pedig megpróbálta kihasználni, hogy ellenfele kicsit kinyílt védekezésben. Továbbra is a vendégek kísérletei voltak a veszélyesebbek. A 86. percben Daniele Mannini, majd három perc múlva Emanuele Testardi lőtt távolról, Chimenti azonban ezúttal hárítani tudott. A Juventus nem jutott igazi ziccerig, a torinóiak így az Európa-liga után a bajnokságban is vereséget szenvedtek. A Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helytől még mindig csak két pontra vannak, de már csak hatodikak. A Samp győzelmével pontszámban utolérte a Napolit, csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul az ötödik helyre.
Serie A, 29. forduló: Sampdoria – Juventus 1–0 (0–0) Játékvezető: Paolo Tagliavento Sampdoria: Storari – Zauri, Gastaldello, Lucchini, Ziegler – Semioli, Poli (Tissone, 72.), Palombo, Poli, Guberti (Mannini, 53.) – Cassano (Testardi, 82.), Pazzini Juventus: Chimenti – Zebina, F. Cannavaro, Legrottaglie, Grosso – Sissoko, Poulsen, Marchisio (Candreva, 76.) – Diego (Camoranesi, 84.) – Iaquinta (Trezeguet, 55.), Del Piero Gól: Cassano (76.)
Pozsonyi Márk
A Sampdoria vendégeként is kikapott a Juventus
Alacsony színvonalú mérkőzésen, megérdemelt győzelmet aratott a Sampdoria a Juventus ellen, a Serie A 29. fordulójának zárómeccsén. Antonio Cassano távoli lövésénél ugyan kellett Chimenti hibája, ám a Juve még helyzetig sem nagyon jutott.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!