A mérkőzés nem úgy indult, ahogy azt a Bernabeu közönsége megálmodta, a Real Madrid ugyanis már a 10. percben hátrányba került Xabi Alonso öngóljának köszönhetően. (0–1) A Madridnak időbe tellett felvenni ugyan a meccs ritmusát, de utána már lényegében teljes mértékben ők uralták a mérkőzést, szinte egykapuztak. A hazaiak sorra dolgozták ki a helyzeteket, gólt azonban nem tudtak szerezni, mivel vagy hiba csúszott a befejezésekbe, vagy Andres Palop védett bravúrral. A szünetre tehát 0–1-es eredménnyel vonulhattak a csapatok. A második félidőben aztán újabb sokk érte a királyiakat: a Sevilla jutott szabadrúgáshoz viszonylag távolról, és Dragutinovics lövése (beadása?) szerencsés körülmények között utat talált Casillas kapujába. (0–2) Pellegrini az immár kétgólós hátrányra azonnal egy kettős cserével válaszolt, behozta Van der Vaartot és Gutit, hogy csapata megpróbáljon faragni valamit az immár tetemes hátrányából. Ez a „vérfrissítés” egyértelműen feljavította a fővárosiak játékát, a 64. percben már 2–2 állt a eredményjelző táblán Ronaldo és Sergio Ramos góljai után. Az utolsó 25 percben aztán a Madrid még nagyobb nyomás alá helyezte a Sevilla védelmét, és egymás után dolgozták ki a jobbnál jobb helyzeteket, aminek végül meg is lett az eredménye: a hosszabbítás második percében Guti fejesét ütötte ki Palop gyengén, a labda Van der Vaart elé került, aki közelről nem hibázott. (3–2) A Real Madrid tehát kétgólos hátrányból fordítva, megérdemelten nyert a mindössze két kapuralövést produkáló Sevilla ellen. Ezzel a három ponttal a fővárosiak beérték a Barcelonát, és önbizalommal telten várhatják a Lyon elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját a Bernabeuban.
A Real beérte a tabellán a Barcelonát
Szombat késő este rendezték a La Liga 25. fordulójának rangadóját, ahol a Real Madrid egy utolsó pillanatban lőtt Van der Vaart-góllal legyőzte a Sevillát, és ezzel pontszámban beérte a listavezető Barcelonát.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!