Falcao nyert egy Európa-ligát a Portónak, majd hozott a konyhára 35 millió euró tiszta nyereséget a klubváltásával (fotó: Reuters)
Az 1993-ban érvénybe lépett Bosman-szabály – amely egyebek mellett megszüntette az idegenlégiósok korlátozását a csapatokban, megtiltotta, hogy a saját nevelésű játékosokért és a lejárt szerződésű labdarúgókért pénzt lehessen kérni – rengeteg hagyományos nagycsapatot rendkívül nehéz helyzet elé állított.
Voltak, amelyek nem tudtak megfelelni az új kihívásoknak, és azóta alaposan visszaestek, jó példa erre a holland Ajax, amely mindig is az egyik legjobb nevelőegyesület volt.
Van viszont néhány csapat, amely tökéletesen ráérzett arra, hogyan kell alkalmazkodni az új időkhöz, és ezen csapatok közül kiemelkedik az FC Porto, amely olyan játékos- és üzletpolitikát követ, amelyet csak bámulni és utánozni érdemes.
Miközben a Porto nem tartozik a legtőkeerősebb európai klubok közé, nincs ázsiai vagy orosz multimilliárdos kezében, mégis egyszerre képes folyamatosan gazdagodni, és még a sikerek sem kerülik el. Nem várományosa ugyan egyik évben sem a BL-győzelemnek, az elmúlt 12 évben mégis nyert már BL-t, UEFA-kupát és Európa-ligát is, miközben ebben a 12 évben kilencszer megnyerte a portugál bajnokságot is. És azért ha nem is nyeri meg a BL-t gyakran, az egyenes kieséses szakaszba általában eljut, tavasszal például a legjobb nyolc között a Bayern Münchent is meg tudta verni.
A portói út nagyon egyszerű és letisztult. Nem fordítnak túl nagy gondot a saját nevelésű játékosokra, azokból úgysincs sok pénz. Kiválóan működő dél-amerikai megfigyelő-hálózatuk révén rengeteg fiatal dél-amerikai fiút vásárolnak olcsón, úgysincs korlátozva a légiósok száma. Aztán felépítik ezeket a fiúkat, és néhány év múlva sokszoros áron eladják őket, és egyetlen eladás árából a következő évben vásárolnak egy újabb tucat játékost, akiknek a felét néhány év múlva újra el tudják adni többszörös áron. Így a Porto játékosállománya szinte nem is gyengül sohasem, miközben a vagyona a klubnak folyamatosan nő és nő. És persze az sem rossz taktika, hogy olyan kluboknak (Man. City, Zenit, Chelsea, Real Madrid) adnak el gyakran játékost, amelyeknek a bőrük alatt is pénz van, így nem sokat vesződnek az alkudozással.
2010 óta a Porto pénzügyi mérlege évről évre így festett:
2009-2010
Kiadás játékosokra: 31 millió euró
Bevétel játékoseladásokból: 72 millió
2010-2011
K: 36 m
B: 38 m
2011-2012
K: 42 m
B: 44 m
2012-2013
K: 13 m
B: 88 m
2013-2014
K: 26 m
B: 81 m
2014-2015
K: 43 m
B: 90 m
2015 nyár
K: 26,5 m
B: 118 m
Vagyis a 2009-2010-es idény óta a Porto összesen 217,5 millió euróért vásárolt, és összesen 531 millió euróért értékesített játékosokat. Csupán hat év alatt 313,5 millió euró tiszta hasznot termelt a játékosok kiszemelése, szakszerű felfuttatása és eladása révén.
És hogy csinálta ezt? Álljon itt néhány játékos, akiket ebben a néhány évben vett, majd eladott.
Jackson Martínez (8,89 millióért vette, 35 millióért adta el az Atlético Madridnak)
Danilo (13 – 31,5, Real Madrid)
Alex Sandro (9,6 – 26, Juventus)
Eliaquim Mangala (6,5 – 40, Man. City)
Fernando (0,7 – 15, Man. City)
Juan Iturbe (4,25 – 15, Hellas Verona)
James Rodríguez (7,35 – 45, Monaco)
Joao Moutinho (11 – 25, Monaco)
Hulk (19 – 55, Zenit)
Fredy Guarín (1 – 11, Inter)
Radamel Falcao (5,43 – 40, Atlético)
Aly Cissokho (0,3 – 16,2, Lyon)
És folytathatnánk a sort Lisandro Lópezzel, Lucho Gonzálezzel, Bruno Alvessel, Raúl Meirelessel, Álvaro Pereirával… a végtelenségig.
Bodnár Zalán
