Anderson Hernanes De Carvalho Andrade Lima. Ez a becsületes neve annak a 24 éves brazil játékosnak, akit európai óriáscsapatok kívánnak magukhoz édesgetni. A Juventus megfigyelői nemrég Brazíliában jártak, hogy új tehetségeket fedezzenek fel és megakadt a szemük Hernanes játékán. Ám ha valóban meg akarják szerezni a futballistát, jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a torinóiaknak. A kérők közül a végső befutó ugyanis az lehet, aki hajlandó a középpályás jelenlegi klubja által követelt 20 millió eurós vételárat kifizetni. A Juve vezetői tárgyalásba kezdtek a brazil klubbal és megpróbálják az árat lejjebb tornászni. Hernanes eddigi 104 Sao Paulo-beli mérkőzésén 16 gólt szerzett. Jelenleg kölcsönben a Santo André csapatában szerepel, ahol 23 találkozón hétszer volt eredményes. A brazil nemzeti mezt az U23-as gárdában hét alkalommal ölthette magára, egyszer pedig már a nagyválogatottba is kapott meghívót.
(www.goal.com)
A Juventus is megvenné a brazil Hernanest
Korábban már a Milannal és az Interrel is összefüggésbe hozták a Sao Paulo fiatal tehetségét, Hernanest. Ezúttal a Juventus vetett szemet a középpályásra.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!