BUDAPEST HONVÉD–MTK BUDAPEST 0-2 (0-0) Gólszerző: Kanta (57., 62.) Az MTK sorozatban a negyedik bajnoki meccsét nyerte meg. A tavaszi mérkőzések kezdetén még kiesőhelyen álló kék-fehérek immár a mezőny első felében állnak! A Bp. Honvéd sorozatban nyolcadszor kapott ki, a kispestieknél több veresége immár a mezőnyben csak a két kiesettnek, a Rákóczinak és a Mezőkövesdnek, valamint a Pápának van. Kanta József két gólt is szerzett. Legutóbb több mint egy éve, 2013 áprilisában, az Eger ellen duplázott. Kanta második találata egyben a tizedik bajnoki gólja volt az idényben. A 30 éves támadó középpályás 2008 óta először érte el ezt a határt. Hegedűs Lajos a legutóbbi négy idegenbeli bajnokijából csak egyen kapott gólt.
Simon Miklós: – Ezzel a meccsel kiállítottuk magunkról a bizonyítványt, ami sajnos nem görbült. Annak ellenére úgy éreztem, az első félidőben a mi akaratunk érvényesült. Mi nem tudtunk gólt rúgni, viszont ami a második félidőben a kapunkra ment, az gól volt. Az első gól után, számomra értehetetlen módon a csapat összeesett. Sajnos nálunk nincs olyan ember, aki vezér tudna lenni, vagy össze tudta volna szedni ilyen nehéz helyzetben a csapatot. Mindenki, a csapat is velem együtt hitt abban, hogy ezt a meccset meg tudjuk nyerni. (honvedfc.hu)
Garami József: – Az első félidőben a Honvéd nagyszerűen játszott, és lehetőségeik is voltak, ezeket megúsztuk. A második félidőben mi jobban lábra kaptunk, és feljavult a játékunk. A szabadrúgásgól, ami gyönyörű volt,felhozta a csapatot, és megérdemeltük a győzelmet. Kanta Józsi csodásan játszott, két gyönyörű gólt rúgott. Nálunk sérülés miatt sok a hiányzó, olyanok szerepeltek, akik kevesebbet játszottak, ezért is örülök ennek az eredménynek. (honvedfc.hu)
MVM PAKS–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 4-0 Gólszerzők: Könyves (39.), Bartha (49.), Simon A. (80.), Heffler T. (85.) Sorozatban negyedszer győzött a paksi együttes. Hasonlóra legutóbb 2011 tavaszán-nyarán volt példa. A legutóbbi öt meccsén nem kapott gólt Csertői Aurél együttese. Ez a klub élvonalbeli történetének legjobb sorozata. Simon Attila sorozatban a negyedik mérkőzésén szerzett gólt. A csatár egy fordulóval a zárás előtt vezeti a góllövőlistát. A pápaiak sorozatban ötödször kaptak ki. Legutóbb ilyen a 2012–2013-as idény derekán esett meg velük. A Lombard Pápa a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy gólt szerzett. DIÓSGYŐRI VTK–PMFC-MATIAS 3-0 (0-0) Gólszerző: Futács (50.), Grumics (77.), Batioja (79.) Három nyeretlen bajnoki után győzött ismét Tomiszlav Szivics együttese. A piros-fehérek mindössze másodszor szereztek legalább három gólt bajnoki mérkőzésen az idényben. Miroszlav Grumics ősszel a PMFC színeiben lőtt gólt a Diósgyőrnek, most a DVTK játékosaként a baranyaiaknak. A pécsiek öt veretlen mérkőzés után kaptak ki. Tavasszal először kapott három gólt a PMFC bajnoki mérkőzésen. A 44 ponttal álló PMFC 23 pontot gyűjtött idegenben az idényben – vendégként az utolsó öt bajnokiján csak négy pontot szerzett.
Szivics Tomiszláv: – Tudtam, hogy nehéz dolgunk lesz a keddi mérkőzés után, amely mind pszichésen, mind fizikailag megterhelő volt. Ma nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe, pár játékoson látszott, hogy szükségük van a cserére. A második félidő más volt, türelmesen játszottunk, kivártuk, majd kihasználtuk a helyzeteinket, szép eredményt értünk el, és szépen zártuk a szezont itthon. Gratulálok a csapatnak! (dvtk.eu)
Lőrincz Emil: – Gratulálok a Diósgyőrnek a Ligakupa-győzelemhez és hogy megnyerték a mai mérkőzést is. Érdekes játék a futball, az első félidőben nagyon jól játszottunk, rengeteg olyan lehetőségünk volt, amiből gólt kellett volna szereznünk. Nem rúgtuk be sajnas, a második játékrész elején volt egy nagy hibánk, mikor aszögletzászlótól beengedtük Bacsát és ezután egy megpattanó lövéssel megszerezte a vezetést a DVTK. Onnantól kezdve futnunk kellett az eredmény után. Ezt követően is voltak szép lehetőségeink, viszont a DIósgyőr akárhányszor eljött a kapunkig, gólt rúgott. Az első félidő alapján ez az eredmény nem volt benne a játékban, jól futballoztunk, csak éppen gólt nem tudtunk lőni. (dvtk.eu)
ÚJPEST FC–KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO 6-1 (1-1) Gólszerző: Sztaniszavljevics (14.), Gyagya (48.- öngól), Vasziljevics (55., 63. – előbbit 11-esből), Tshibuabua (70.), Vukaszovics (89. – öngól), illetve Szavics (37.- 11-esből) Az Újpest a bajnoki idényben másodszor szerzett 90 perc alatt hat gólt, először a Mezőkövesd ellen szerzett féltucatot. Nebojsa Vignjevics együttese legutóbbi kilenc bajnokiján összesen szerzett annyi gólt, mint a 29. fordulóban. Hét nyeretlen bajnoki után győzött ismét az Újpest. Dusan Vasziljevics immár nyolc gólnál tart a bajnoki idényben, ez egyéni csúcsa a magyar élvonalban. Sorozatban a negyedik idegenbeli bajnokiját veszítette el a Kecskeméti TE. A legutóbbi három olyan bajnokin, amelyen a KTE gólt szerzett, Vladan Szavics is a kapuba talált. Az Újpestet három öngól segítette a bajnoki idényben, mindegyiket a KTE játékosai szerezték. Vukaszevicsről az őszi és a tavaszi Újpest-meccsen is a saját kapujába jutott a labda.
Nebojsa Vignjevic: – Az első félidőben a gólunk után sok helyzetet kialakítottunk, de nem voltunk elég veszélyesek, nem voltak igazán jó helyen a támadóink akkor, amikor a befejezésre került volna a sor. A szünetet követően a második „könnyű” gólunk után a Kecskemét kicsit feladta a meccset, utána már sorban jöttek a helyzetek, hatékonyan kihasználtuk őket, örülök, hogy hatig meg sem álltunk a végén. Csak gratulálni tudok a játékosoknak, örülök, hogy ilyen hangulatban készülhetünk a jövő heti kupadöntőre. Eddig is a DVTK meccs volt a fő téma a klub körül, most már tényleg minden erőnkkel a vasárnapi meccsre tudunk koncentrálni, azt hiszem mind a szurkolóknak, mind a klubnak óriási dolog lenne, ha 12 év után újra Újpestre tudnánk hozni a kupát. A Diósgyőr nehéz ellenfél lesz, az elmúlt egy hónapban nagyon jó meccseik voltak, de természetesen meg szeretnénk nyerni a döntőt! (ujpestfc.hu)
Bekő Balázs: – Annyi történt ma, hogy a második félidőben ránk szakadt az ég és csőstől jött a baj. Csináltunk két buta tizenegyest, volt két öngól, ez eldöntött mindent. A mezőnyben nem játszottunk alárendelt szerepet, csiki-csukira nem játszottak ki minket, de az Újpest kegyetlenül kihasználta a lehetőségeket. Csak gratulálni tudok a hazaiaknak a szép győzelmükhöz. (ujpestfc.hu)
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–GYŐRI ETO FC 0-5 (0-3) Gólszerzők: Andrics (3.), Lipták (8.), Rudolf (31., 66.), Trajkovics (73.) A Győri ETO sorozatban a hatodik győzelmét szerezte meg, a legutóbbi 10 fordulóban 28 pontot szerzett. Öt gólig legutóbb 2012. szeptember 28-án jutott ezt megelőzően a győri csapat, akkor a Pápát 6-0-ra győzte le. Több mint öt év után, 2009. április 28. óta először jutott idegenben legalább öt gólig az ETO. Akkor Zalaegerszegen nyert 7-2-re. Horváth Ferenc élvonalbeli vezetőedzői pályafutása során másodszor jutott öt gólig a csapatával. Az első alkalom is egy idegenbeli siker volt, éppen Győrben nyert Kecskeméti TE-vel 2013. április 23-án. A Győri ETO 29 ponttal zárta a 2013–2014-es idényben idegenbeli bajnoki szereplését. Egy évvel korábban, amikor bajnok lett, csak 28-ig jutott. A Rákóczi sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzését veszítette el. Selymes Tibor együttese a legutóbbi hat bajnoki találkozójából csak egyen, a Haladás ellenin szerzett gólt. Selymes Tibor: – Nem lehetett volna ennyi a különbség a két csapat között. A Fradi-meccs után három mérkőzés alatt kilenc gólt kaptunk, odáig pedig nyolc meccs sem kaptunk ennyit, sőt, még a felét sem. Látszott, hogy feladtuk. A mai mérkőzésen hiányzott hat játékos, ez egy ilyen keretnek, mint a miénk, nagyon sok. Fiatalokkal játszottunk, akik tehetségesek, csak sajnos még nem nőttek fel ehhez a feladathoz. Megbeszéltük előtte, hogy Balázs Benjámin lövi a 11-est, de Firtulescu elvette a labdát, bízott magában, de sajnos kihagyta. A csapat ezután megint visszaesett. (Sport TV)
Horváth Ferenc: – Nagyon jól játszottunk, és most szeretnék egy Mini-Oscart csinálni, hiszen az embernek nagyon ritkán van lehetősége megköszönni dolgokat olyan embereknek, akik nincsenek annyit képernyőn. Szeretném megköszönni először is a feleségemnek, a gyermekeimnek, hogy elviseltek akkor is, amikor elviselhetetlen voltam, az elnök úrnak szeretném megköszönni, hogy bízott bennem, ennek a nagyszerű stábnak, akikkel együtt dolgozunk, kiemelve Szamosi Tamást és Sütő Szilárdot, és szeretném megköszönni ennek a nagyszerű csapatnak azt, hogy ezt a tavaszt így játszotta végig. Én azt gondolom, hogy mi megtettünk mindent, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot, ha a Jóisten megadja, akkor meg is fogjuk nyerni… Bár megmondom őszintén, egy kicsit furcsának találom azt, hogy talán a magyar bajnokságban van az egyedül, hogy összevissza játszanak a csapatok az utolsó három fordulóban. Lenne egy költői kérdésem, és erre nem várok választ, de akár én is meg válaszolom: ha esetleg a Mezőkövesd kikap a Videotontól, akkor a Puskás Akadémia milyen célokkal fog a Debrecen ellen pályára lépni? Mert innentől kezdve egy kicsit érdekes nekem ez a bajnokság. A mai mérkőzésen nem volt semmilyen hiányérzetem, nagyon jól futballoztak a srácok, elégedett voltam. Sokszor talán szórakoztató is volt a játékunk, szép gólokat rúgtunk. Ebben a helyzetben, amiben vagyunk, ez a felszabadult, jó játék egy kicsit engem is meglepett, de nagyon örülök neki, hogy így sikerült, és még jobban örülök annak, hogy érmet tudtunk szerezni ebben a bajnokságban. Hogy milyen színűt, az pedig majd kiderül
SZOMBATHELYI HALADÁS–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 0-1 (0-0) Gólszerző: Diallo (56.) Sorozatban a nyolcadik bajnoki meccsét nyerte meg a Ferencváros. Ezzel megismételte 1996-os, nagyszerű őszi menetelését. A Fradi Ricardo Monizzal 16 mérkőzésen 24, Máté Csabával egy találkozón két, Thomas Doll-lal eddig 12 meccsen mindössze hét gólt kapott. A Ferencváros vendégként 30 pontot gyűjtött az idényben. A 2012–2013-as idényben mindössze 18-at. A budapesti zöld-fehérek feljöttek a harmadik helyre. Legutóbb a kilencedik forduló után álltak ilyen jól. A Haladás elveszítette a legutóbbi két hazai bajnokiját. Hasonlóra 2009 nyara (május-augusztus) óta nem volt példa. Szerzett gól nélkül legutóbb a 2008–2009-es idény derekán veszített két hazai bajnoki mérkőzést a Hali. Huszonhat ponttal zárta a Szombathelyi Haladás a hazai bajnoki mérkőzései sorát az idényben. Ez (a mostani vereség ellenére) egy ponttal jobb, mint az egy évvel korábbi, de gyengébb, mint a 2011–2012-es (27) és főleg a 2010–2011-es (31) produkció.
Artner Tamás: – Gratulálok a Fradinak a győzelemhez, de gratulálok a csapatomnak is, nehéz körülmények között is jól játszott. A második félidő eleje volt nehéz, nem találtuk a ritmust, de ha a helyzeteket nézem és a támadásokat, akkor győzelmet szalasztottunk el. Ezt a csapatot nem lehet kritizálni, az egész szezonban fantasztikusan teljesítettek a fiúk. Sajnos a múlt héten játszottunk egy meccset, amit nem kellett volna, Felcsúton most nagyon okosan elhalasztották. Ezen a napon a fiúk megtettek mindent, egy jó Ferencváros ellen sok helyzetünk volt, dominálni tudtunk, de vannak sajnos ilyen meccsek, amikor nem megy be semmi.
Thomas Doll: – Átaludta picit az első félidőt a csapat és csak a szünet után mutatta meg az igazi arcát, és volt egy remek Dibuszunk a kapuban. A végén, az utolsó 8-10 percben Böde Dániel már hátvédet játszott, mivel Pavlovic hiányában szükségünk volt hátul egy magas játékosra, ráadásul a két szélsővédőnk, Jovanovic és Bönig sem túl magas. Úgy érzem, hogy nagyon intenzív és élvezetes mérkőzésen vagyunk túl, mindkét csapat nagyon jól teljesített. Az első félidőben nem nagyon találtuk a játékunkat, nagyon sok labdát veszítettünk, és a középpálya középső részét mindig üresen hagytuk, így esetlegesek voltak a támadásaink. Dibusz Dénesnek nagy köszönetet mondhattunk, hogy az első félidőben nem kerültünk hátrányba. A második félidőben megváltozott a felállásunk, és feljavult a játékunk. Mindenki a maximumot adta, de ismét meg kell köszönöm kapusunknak, hogy meccsben tartott bennünket. A Haladás nagyon veszélyes volt, mindkét klub játékosait tisztelet illeti a mutatott teljesítményünkért. El kell mondanom, hogy megemelem a kalapomat a kollégám előtt, hiszen nem volt esélyük a nemzetközi porondra, mégis hatalmasat küzdött a csapata. A nézőtéri beszólások egy része ugyanakkor nem tetszett. A játékosaimnak is elmondom majd: nem szabad, hogy felüljenek az ilyesfajta provokációnak.
MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE–VIDEOTON FC 1-1 (0-0) Gólszerzők: Melczer (47.), illetve Haraszti (91.) Az utolsó pillanatokban kapott balszerencsés góllal a Mezőkövesd nemcsak a győzelmet, de a bennmaradás esélyét is elveszítette. Az utolsó forduló előtt már matematikailag is biztossá vált, hogy a Kaposvári Rákóczi és a Mezőkövesd-Zsóry búcsúzik az élvonaltól. A sárga-kékek immár hét forduló óta nyeretlenek, tavasszal csak a Bp. Honvédot győzték le. Tavasszal először fordult elő, hogy egymást követő két fordulóban is gólt szerezzen a Mezőkövesd. Nem a védelme miatt nem tudott megkapaszkodni a Mezőkövesd. A bajnokság második felében eddig csak a Győr, a Ferencváros, a PMFC, a Haladás, a DVSC és a Paks kapott kevesebb gólt a Mezőkövesdnél. A Videoton FC négy megnyert bajnoki mérkőzés után játszott döntetlent. Haraszti szerencsés gólja egyben azt is jelentette, hogy tavasszal minden idegenbeli bajnokiján szerzett gólt a Videoton FC. Ősszel csak Kaposváron nem szerzett gólt a fehérvári csapat.
Tóth László (Mezőkövesd): – Nem itt dőlt el a sorsunk, de akár azt is mondhatjuk, hogy igen, hiszen óriási lehetőséget szalasztottunk el. Úgy éreztem, hogy 50-50 százalékos szituációkban a „bátor” játékvezető mindig a kárunkra tévedett, vagy lehet, hogy jól ítélt, majd meglátjuk. Viszont ugyanazt a szituációt, amiből a 90. percben szabadrúgás lett a Videotonnak, nekünk nem fújta be. Szokták mondani, hogy nem szoktam foglalkozni a bírókkal, de hogy ha ilyen gyáva edző lennék, akkor biztos, hogy nem főállásban dolgoznék. Nem tudom magamban tartani a kritikát, mert ez a bíró már nem először téved a kárunkra. Majd kielemeznek minket és megmondják, hogy "ez a kis hülyegyerek egy hete van itt, de máris a bírókkal foglalkozik". Nem véletlen ez a sok kritika, tízből kilencszer igaza van az edzőknek, de én leszek az első, aki elnézést kér, ha nincs igazam. nem lesz könnyű motiválni a csapatot, de belegondoltam már abba is, hogy mi történik, ha meghúzzák felettünk a vonalat. Ezért a jövő heti programunkba beiktattunk egy Fradi elleni mérkőzést is péntekre, a szünetre. Ez kellő motivációs tényező kell, hogy legyen a játékosoknak. Nem tudom, hogy velem-e vagy sem, de el kell kezdeni építeni a jövőt Mezőkövesden. Mindenképpen megérdemli az NB I-et Mezőkövesd, oda való.
José Gomes: – Jól kezdtük a mérkőzést, volt rögtön 3-4 komolyabb helyzetünk, de sajnos mindegyiket kihagytuk. A második félidőben kiegyenlített a játék, a hazaiaknak volt 2-3 nagyon veszélyes kontratámadása és nekünk is voltak lehetőségeink, ezeket egy kivétellel kihagytuk. Ha a Mezőkövesd úgy játszott volna az egész szezonban, mint ma, biztos, hogy bennmaradtak volna az NB I-ben. Szerintem nincs igaza Harasztinak, rosszul látta, amit mondott, talán arra gondolhatott, hogy néha a letámadásokat nem hajtottuk végre jól, de összességében nem, a második félidőben pedig abszolút nem adtunk túl sok területet a Mezőkövesdnek.
A "hülyegyerek" meg a többiek

Bár még nem ért végett az utolsó előtti forduló - a pénteken elmaradt Puskás Akadémia-Debrecen meccs sorsáról ma döntenek - mi, az mlsz.hu-t segítségül hívva megnéztük, mi is történ a hétvégén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!