A Haladás az első félidőben könnyedén kiüthette volna a Siófokot, ám helyzeteinek többségét elhibázta. A vezetést az ötödik percben szerezték meg a vasiak: Schimmer passza után Kovács István tört be a tizenhatoson belülre, majd hat méterről a jobb alsóba lőtt. 1-0. Nyolc perccel később Halmosi passzolt középre, ahol Sluka kapásból lőtte ki a jobb alsót. 2-0. A két gól között Nyári fejelt kapufát, majd a 18,. percben 20 méterről bombázott a felső lécre. A játékrész hajrájában Kovács passza után Oross elől tisztáztak a siófokiak, így a labda centikkel suhant el a bal kapufa mellett.
A második félidő a vendégeké volt, de nagy nyomásuknak csak a 72. percben lett meg az eredménye. Ekkor Huszák remek löbbölése után Lattenstein cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd okosan Rózsa mellett a bal alsóba helyezett. 2-1. Egy perccel később Halmosi tette naggyá Milintét, majd a siófoki ellentámadás végén Csermelyi lövését védte óriási bravúrral Rózsa.
Nemzeti Bajnokság, 11. forduló Szombathelyi Haladás – BFC Siófok 2-1 (2-0) Rohonci úti Stadion, 5000 néző. Vezette: Berke Balázs (Takács Gábor, Hofbauer Roland)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Iszlai, Korolovszky, Tóth P. (Devecseri 80.) – Rajos – Sluka, Horváth An. (Búrány 60.), Halmosi – Kovács I. – Oross (Simon A. 69.) Siófok: Milinte – Mogyorósi, Nyári (Horváth At. 75.), Fehér, Szabó – Bozsovics (Csermelyi 61.), Tusori (Lengyel 32.), Kecskés, Haraszti, Lattenstein – Huszák
Gólszerzők: Kovács I. (5.), Sluka (14.) ill. Lattenstein (72.) Sárga lapok: Kovács I. (23.), Devecseri (89.) ill. Haraszti (45.), Lengyel (75.)
Tolnai Balázs
A Haladás legyőzte a Siófokot
Az első félidőben nyújtott teljesítményének köszönhetően a Haladás legyőzte a Siófokot, pedig a vendégek a fordulás után mindent elkövettek azért, hogy pontot szerezzenek a Rohonci úton.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!