Böde Dánielért két élvonalbeli klub is bejelentkezett, de konkrét ajánlattal csak egy kereste meg a támadót foglalkoztató egyesületet. Ezt Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője erősítette meg az NB I.hu-nak.
A FourFourTwo megkeresésére a paksi támadó megjegyezte, hogy ezekről az ajánlatokról konkrétumot nem tud mondani, de hallott a Fradi érdeklődéséről.
"Hallottam a Fradi érdeklődéséről, de konkrétumot nem tudok mondani. Direkt kértem, hogy a bajnokság végéig ne foglalkozzunk a témával, erre lehoztak egy nyilatkozatot, mintha én mondtam volna. Van még egy mérkőzésünk a Fradi ellen, jelenleg arra szeretnék koncentrálni."
Böde alapembernek számít a Kis Károly által vezetett tavalyi ezüstérmes csapatban, ezért kicsit meglepő lenne a váltás. Böde 205 paksi mérkőzésén (NB III, NB I, Ligakupa, Magyar Kupa, egyéb MLSZ által szervezett kupák) 52 gólt szerzett.
"Az esetleges váltás oka a fejlődésem lenne. Úgy érzem, hogy új közegben új impulzust kapnék. Pakson szerintem kihoztam magamból a maximumot. Hogy sikeres legyek és előrébb tudjak lépni, ahhoz váltanom kell."
A Ferencváros mellett az Újpest is szívesen tudná soraiban a gólerős csatárt. Hogy Böde melyikben játszana szívesebben?
"Na erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni!"
Tolnai Balázs