90. Kevin-Prince Boateng Kora: 25 Poszt: középpályás Klub: AC Milan Nemzetiség: ghánai Tavalyi helyezése az FFT-listán: 97.
Boateng már eddig is az erő és a finesz tökéletes elegye volt a középpályán, ehhez most elkezdte rugdosni a gólokat. A Barcelonának és az Arsenalnak lőtt szédületes góljára mindenki emlékszik.
Tudtad? A legutóbbi idényben ő lett a Serie A történeténeka második olyan cserejátékosa, aki mesterhármast szerzett? 89. Isco Kora: 20 Poszt: támadó középpályás Klub: Málaga Nemzetiség: spanyol Tavalyi helyezése az FFT-listán: újonc
Iscót a klub korábbi sportigazgatója, Antonio Fernández szerződtette le, aki – Manuel Pellegrini vezetőedzővel egyetértésben – a jövő reménységének titulálta. Már Valenciában lenyűgözte a közönséget, ha olykor szóhoz jutott, és rajongóit lesújtotta távozásának híre. A hatmillió eurós vételár aprópénznek számított a katariak málagai uralmának kezdetén – manapság egy vagyon lenne… -, és kimondottan ésszerű befektetésnek tűnt. Ma már tudjuk, annál jóval több volt: a Málaga gyakorlatilag ingyen jutott a sráchoz. A kölyök ugyanis mindent tud a futballpályán. Az első hét meccsen még nem került be a kezdő tizenegybe, de aztán a gárda csillagává fényesedett, és ma már az alapcsapat vitathatatlan tagja. Rövid idő alatt a Málaga játékmestere lett, pótolva az Arsenalba távozó Santi Cazorlát,a támadó középpályás posztján. Spanyolországban őt tekintik az új Iniestának, s a jövő válogatottja vezérének – és ez cseppet sem túlzás. Kiszámíthatatlanná teszi a Málaga támadójátékát jól időzített megugrásaival, pontos passzjátékával és jó helyzetkihasználásával – ebben valóban a Barcelona sztárját idézi, jóllehet még van bőven tanulnivalója. Sokan azt jósolták, hogy Pellegrini csak óvatosan játszatja a srácot első teljes Primera División-idényében, de Isco teljesítménye keresztülhúzta a számításokat – kiváltképp a Bajnokok Ligájában vett álomrajtot, amikor pillanatok alatt rúgott egy gólt a Zenitnek, majd utána még egyet… Mindez azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb elviszik a La Rosaledából, és ezt tudják Málagában is. A klub minden erejével azon van, hogy hosszú időtartamú szerződést kössön Iscóval, s ha ez sikerül, akkor a jelenlegi 21 millió eurós kivásárlási árat 40 millióra srófolhatják. Ez utóbbi összeg sokkal jobban kifejezi a játékos valódi értékét. Nem sok húszéves ér ennyit, de Iscó a kevesek közé tartozik. Mindez bizonnyal előbb-utóbb Barcelonában vagy a Real Madridnál tűnik fel, hacsak egy angol újgazdag – például a Manchester City – nem tesz visszautasíthatatlan ajánlatot. Bárhová is veti a sors, játékával a csapat hasznára lesz, ami jelzi, mekkora potenciál rejlik benne. Spanyolországban vannak a világ legjobb középpályásai, és ők a jók között is a legjobb lehet. Félelmetes!
Tudtad? A támadó középpályás volt a legfiatalabb azok között, akik legalább ötven gólhelyzetet teremtettek társaik számára Európa öt topligájában a legutóbbi Top 100 megjelenése óta. Lenyűgöző.
88. Diego Milito Kora: 33 Poszt: csatár Klub: Internazionale Nemzetiség: argentin Tavalyi helyezése az FFT-listán: nem volt rajta
Milito már az Inter történelmének része, hiszen ő szerezte mindkét gólt a Bajnokok Ligája 2010-es döntőjében. És a diadalt követő csendesebb idény után 24 bajnoki góljával újból legjobb önmagát idézte. Taktikai szempontból Milito a csapat alapembere. Ő az együttes egyetlen igazi középcsatára. Ám Milito több szimpla góllövő csatárnál. Remekül tartja a labdát, s ezzel lehetővé teszi a társak felzárkózását a támadásokhoz. Andrea Stramaccioni vezetőedző valamennyi támadási formációjában kulcsszerepet játszik. És ami a legfurcsább: ahogy öregszik, egyre jobb lesz! Milito a halk szavú vezér. Nem kell az asztalra csapnia, hogy hallgassanak rá. Teljesítménye és góljai beszélnek helyette. Ő a Serie A egyik legképzettebb veteránja!
Tudtad? Milito volt az öt európai topliga legpontosabban célzó csatára, lövéseinek 36,7 százaléka góllal végződött.
87. Alan Dzagojev Kora: 22 Poszt: támadó középpályás Klub: CSZKA Moszkva Nemzetiség: orosz (oszét) Tavalyi helyezése az FFT-listán: újonc
Az ifjú playmaker – aki egyike volt a FFT „U20-as Top 20” listájára felkerült tehetségeknek másfél évvel ezelőtt – már azt megelőzően ott volt számos nagy klub bevásárló listáján, hogy a 2012-es Európa-bajnokságon három gólt szerzett volna. A szenzációs klubcsere csak idő kérdése.
Tudtad? Dzagojev 21 gólhelyzetet teremtett a BL 2011-2012-es kiírásában, eggyel többet, mint – Lionel Messi… 86. Hernanes Kora: 27 Poszt: támadó középpályás Klub: Lazio Nemzetiség: brazil Tavalyi helyezése az FFT-listán: újonc
Azok után, hogy a 2011-es év laposra sikerült, a brazil kezd magára találni a Laziónál, ahol félelmetes párost alkot Miroslav Kloséval. Kétlábas és kreatív, még mindig nem túl öreg ahhoz, hogy a brazil válogatott csillaga legyen.
Tudtad? Hernanesnél többször senki sem lőtt kapura – úgy, hogy el is találta a kaput – a Serie A középpályásai között a vizsgált időszakban. 34-szer. 85. Samir Handanovic Kora: 28 Poszt: kapus Klub: Internazionale Nemzetiség: szlovén Tavalyi helyezése az FFT-listán: újonc
Színes egyéniség, mégis tekintélyt parancsol a kapuban, nagytestű, mégis mozgékony, a kapus nyolcéves udinei időszakát azzal koronázta meg, hogy bronzéremhez segítette klubját. Majd átigazolt az Interhez. Sokan úgy tartják, senki sem védi úgy a tizenegyeseket, mint Handanovic.
Tudtad? November 16-val bezárólag hat büntetőt hárított 2012-ben. Elképesztő. 84. Roberto Soldado Kora: 27 Poszt: csatár Klub: Valencia Nemzetiség: spanyol Tavalyi helyezése az FFT-listán: újonc
A 2012-es Európa-bajnokság legnagyobb meglepetése Soldado kimaradása volt a spanyolkeretből annak ellenére, hogy néhány héttel az Eb rajtja előtt 45másodperc alatt mesterhármast lőtt egy spanyol bajnokin, továbbá a Valencia színeiben 20 bajnoki gólig jutott.
Tudtad? Soldado annak a három játékosnak egyike, akik két mesterhármast szereztek a Bajnokok Ligájában tavaly november óta. 83. Marek Hamsík Kora: 25 Poszt: támadó középpályás Klub: Napoli Nemzetiség: szlovák Tavalyi helyezése az FFT-listán: 72.
A Napoli tengelye, aki körül a csapat forog, egy újabb sikeres évet tudhat maga mögött. Passzoló tudása okán már eddig is a város hőse volt, de miután Coppa Italia-győzelemre vezette a Napolit – amely az egylet első trófeája az utóbbi húsz évben -, s megvillantotta irokéz-frizuráját, végképp a klub legendái közé emelkedett.
Tudtad? Hamsík 11 gólja a tárgyidőszakban a legtöbb a Serie A középpályásai között.
82. Javi Martínez Kora: 24 Poszt: középhátvéd/középpályás Klub: Bayern München Nemzetiség: spanyol Tavalyi helyezése az FFT-listán: 82.
Az a játékos, aki hatalmas szerepet játszott passzoló középhátvédként az Athletic Bilbao Európa-liga-kalandjában, ma már a Bayern München középpályás motorházában berreg, mióta a nyáron megérkezett Bajorország fővárosába.
Tudtad? Ő a legfiatalabb játékos, aki eljutott a 200. La Liga-mérkőzésig, amikor 23 éves és nyolc hónapos volt. 81. Jeremy Menez Kora: 25 Poszt: Szélső Klub: Paris Saint-Germain Nemzetiség: francia Tavalyi helyezése az FFT-listán: újonc
Akár a szélre szorítják, akár a középpálya tengelyében futballozik, a kétlábas,technikás Menez meg tudja verni őrzőjét, képes gólt rúgni, és gyilkos gólpasszokat adni. Most,hogy már kiegyensúlyozottabb a formája, nagy hasznára van klubjának és hazája válogatottjának.
Tudtad? Menez 13 gólpasszánál többet a Ligue 1 elmúlt idényében csak Eden Hazard kézbesített.
A FourFourTwo bemutatja a TOP100 labdarúgót (2. rész)


A FourFourTwo angol kiadásánál hagyomány, hogy minden év végén összeszedi az aktuális világ legjobb 100 futballistáját. Honlapunk ezt a tradíciót követve szintén elkészítette a listát. Mától – hátulról indulva – naponta mutatunk be tíz-tíz klasszist a top100-ból.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!