A szezon kezdetekor talán a tavaly negyedikFiorentinát tartottuk volna esélyesebbnek, télenazonban a Napolinak volt egy fergeteges veretlenségi sorozata.A harmadik helyen is álltak, miközben a firenzeiek szenvedtek a bajnokságban. Kedden a BL-ben is csapás érte Gilardinóékat, a Bayern idegenben lőtt gólokkal lépett túlrajtuk. Mégsem tekinthettük a hazai csapatota találkozó favoritjának, a nápolyiak szériája ugyanis már a múlté, az elmúlt hat meccsből egyet sem sikerült megnyerniük. Mindkét együttes vereséget szenvedett a legutóbbi fordulóban, így egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az európai kupaszereplés kiharcolásáért folytatott küzdelemben. A Napoli a még Európa-ligát érő hetedik, a Fiorentina a tizedik helyen állt a mérkőzés előtt, hat pontra riválisától. A találkozó elejétől fogva támadólag lépett fel mindkét csapat, látszott azonban az elmúlt hetek rossz formája, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Sébastien Freynek volt először komolyabb védeni valója, mintegy fél óra után, akkor Germán Denis fejesét ütötte ki szép mozdulattal. A félidő utolsó negyedórájában az addig kiegyenlített meccsen fölénybe került a Napoli, többnyire a vendégek térfelén folyt a játék ekkor. A Fiorentina a 44. percben aztán újra eljutott az ellenfél kapujáig, de ekkor sem maga a gólhelyzet, hanem egy ütközés jelentett eseményt. Alberto Gilardino késve rúgott a labda után, Morgan De Sanctis fejét találta el, a kapus pedig csak hosszas ápolás után, vérző állal tudott visszaállni a kapuba. A szünet kicsit tovább is tartott, hogy minél több idő legyen a hálóőr rendbehozatalára, végül azonban ki tudott jönni a második félidőre. Alig két perc múlva már nemcsak ennek, hanem a vezetésnek is örülhettek a hazai szurkolók. A Napoli még nagyobb elánnal támadott, mint az első játékrész végén, Ezequiel Lavezzi pedig egy szép fejessel ezt gyorsan gólra váltotta. (1–0) A hazaiak ezután sem vettek vissza, nagy nyomás alatt tartották a Fiorentina kapuját, aminek a kissé langyos első félidő után különösen örült a San Paolo közönsége. Lavezzi egy jó ütemű indítás után kis híján meg is duplázta csapata előnyét, Felipe azonban beérte, majd szabálytalanul szerelte. A játékvezető nem fújt semmit, 2–0 helyett pedig váratlanul kiegyenlítettek a vendégek. Gilardino először került ziccerbe, egy bal oldali beadás után pedig egyből gólt is fejelt. (1–1) A találat mintha az erőviszonyokat is kiegyenlítette volna, az utolsó fél órában már a Fiorentinának is voltak helyzetei, kifejezetten izgalmassá vált a mérkőzés. Sokáig úgy tűnt, marad a döntetlen, Alberto Gilardino azonban ezt másképp gondolta. Egy szöglet után Sztevan Jovetics fejelt az olasz válogatott csatár felé, aki ezen az estén fejjel nem tudott hibázni. (1–2) Az ötperces hosszabbítás vége felé Frey ütött szögletre egy kapura tartó fejest, a sarokrúgáshoz pedig előrement a másik kapus, De Sanctis is. A Napoli elvesztette a labdát, Jovetics begyalogolt az üresen maradt kapuba, ezzel végleg eldőlt a mérkőzés. (1–3) A hazaiak január eleje óta képtelenek győzni, és bár továbbra is hetedikek, a Fiorentina már csak három pontra van tőlük, vesztett pontok tekintetében pedig a Cagliari és a Genoa is jobban áll náluk. Firenzében talán némi gyógyírt jelent ez a siker a BL-kudarc után, ám a nemzetközi kupaszereplés ismételt kiharcolása továbbra is nehéz feladatnak ígérkezik.
Serie A, 28. forduló: Napoli – Fiorentina 1–3 (0–0) Játékvezető: Luca Banti Napoli: De Sanctis – Campagnaro, Rinaudo, Aronica – Maggio, Pazienza (Cigarini, 65.), Gargano, Zuniga (Bogliacino, 88.) – Hamsik, Lavezzi – Denis (Quagliarella, 75.) Fiorentina: Frey – Comotto (De Silvetri, 57.), Felipe, Kroldrup, Pasqual (Babacar, 57.) – Santana, Donadel, Bolatti (Montolivo, 64.), Gobbi – Jovetics, Gilardino Gól: Lavezzi (48.), ill. Gilardino (60., 87.), Jovetics (90+5.)
A Fiorentina ellen sem tudott nyerni a Napoli
Zsinórban hetedszer maradt nyeretlen Walter Mazzari együttese a Serie A 28. fordulójának szombati mérkőzésén. A vendég Fiorentina Gilardino és Jovetics vezérletével a hajrában döntötte el a három pont sorsát.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!