Ha a tabellára pillantunk, akkor azt gondolhatjuk, hogy a mérkőzés egyértelmű esélyese a vendég együttes, hiszen Hajnal Tamásék 13 hellyel és 13 ponttal előzik meg a kölnieket. Ennek ellenére a hazaiak vezetőedzője, Zvonimir Soldo nem tartja esélytelennek saját csapatát: „A szünetben két edzőmeccset is játszottunk (a VfL Bochumot és a Kickers Offenbachot egyaránt 3–0-ra győzték le a „kecskések" – a szerk.), amelyeken főleg a korábban sérült labdarúgóink kaptak lehetőséget. Elégedett voltam a játékosok munkájával; úgy érzem, hogy agresszivitásban és taktikailag is előrébb tudtunk lépni ebben a két hétben. Ha a csapat meg tudja valósítani az általam elképzelteket, akkor meglephetjük a papíron esélyesebb Dortmundot. Nem szeretnénk nagyon lemaradni a középmezőnytől, ezért hazai pályán pontot, pontokat kell szereznünk" – véli a horvát szakember. A hét közepén a német sajtó számára témát szolgáltatott a válogatottól visszatérő Lukas Podolski kifakadása; a lengyel származású támadó élesen bírálta klubja stratégiáját, és kijelentette: nem elképzelhetetlen, hogy akár már a télen elhagyja a kölnieket, ha nem lát változást. Kérdéses, hogy „Prinz Poldi" kritikája hogyan hat csapattársaira – Michael Meier klubmenedzser szerint a játékosok elég profik ahhoz, hogy függetlenítsék magukat ettől: „Nincs teljes egyetétés bizonyos dolgokban, de a labdarúgóknak most nem ezzel kell foglakoznia. Remélem, hogy a csapat függetleníteni tudja magát az eddigi mérkőzésektől, és a Borussia ellen egy teljesen más felfogásban játszó Kölnt láthatnak a szurkolók." A dortmundiaknál jelenleg minden adott ahhoz, hogy a csapat folytassa eddigi remek szereplését. A sárga-feketék hét forduló alatt hatszor győztesen hagyták el a pályát, így egyedüliként vannak látótávolságon belül a listavezető Mainz mögött, és a pénteki mérkőzés után is szeretnének ott maradni. A 13 pontnyi különbség ellenére Jürgen Klopp nem számít könnyű összecsapásra: „A Köln otthon mindenkire veszélyes lehet, így nagyon nehéz dolgunk lesz a RheinEnergie Stadionban. Úgy vélem, hogy a kölniekben sokkal több van, mint amit eddig mutattak, és ebben a két hét szünetben Zvonimir Soldo kollégám tovább csiszolhatta a csapat játékát." A Borussia a pauza előtt nagyszerű formában futballozott – az előző fordulóban a Bayern Münchent verte 2–0-ra –, így kérdéses, hogy a rövid pihenő milyen hatással volt a játékosokra. „Több válogatottunk is van, akiket nélkülöznöm kellett az elmúlt két hétben, így nehéz dolgom volt. Ennek ellenére a szakmai stábbal együtt megpróbáljuk a legjobb formába hozni a csapatot a pénteki mérkőzésre. Ha sikerül a saját játékunkat ráerőltetni a kölniekre, valamint végig koncentrálunk, akkor boldoggá tehetjük a szurkolóinkat" – véli Klopp, aki továbbra sem számíthat a sérüléssel bajlódó Hajnal Tamásra. 1. FC Köln – Borussia Dortmund (20.30, TV: Eurosport2, ÉLŐ) A várható kezdőcsapatok: Köln: Varvodic – Brecko, Geromel, Mohamad, Ehret – Petit – Clemens, Lanig, Matuschyk, Jajalo – Podolski Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Hummels, Schmelzer – S. Bender, Sahin – Blaszczykowski, Kagava, Grosskreutz – Barrios (fc-koeln.de, bvb.de) V. P.
A Dortmund tovább tapadna a Mainzra
Az Európa-bajnoki selejtezők miatt két hét szünet után folytatódik a versenyfutás a Bundesligában, ahol péntek este az 1. FC Köln és a Borussia Dortmund összecsapásával megkezdődik a 8. forduló.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!