Kabát korai góljával szerzett vezetést a házigazda Debrecen, de a miskolciak nem törtek össze és Gohér távoli találatával kiegyenlítettek. A játékrész végén a játékvezetők kiállították Lippait, aminek az okát nem lehet tudni. Az emberelőnyt Balajti góljával zárta a Loki, így a félidőben 2-1-re a hajdúságiak vezettek. A fordulás után a Loki ismét hamar betalált, de a miskolciak ismét válaszolni tudtak. A végén kitámadtak a vendégek, amit ki is használt a DVSC. Bódi lövése után a labda a kapufáról Tajthy hátára pattant, ahonnan végül a kapuba gurult.
Döntő
Debrecen – Diósgyőr 4-2 (2-1)
Gsz.: Kabát (4.), Balajti (11.), Czvitkovics (13.), Bódi (23.) ill. Gohér (9.), Vadász ( 18.)
A gyirmótiakat szemmel láthatóan nem viselte meg az elődöntőben elveszített mérkőzés. A Vasas kétszer jött vissza hátrányból, de a legvégén, amikor a legjobban kellett volna már nem sikerült, így a másodosztályú Gyirmót végzett a harmadik helyen.
Bronzmérkőzés
Vasas – Gyirmót 3-5 (1-2)
Gsz.: Németh N. (11.), Ferenczi (15.), Lázok (20.) ill. Kozmér (4.), Laki (12., 22.), Tóth N. (13.), Boros (24.)
A nyíregyházi selejtező döntőjének "visszavágóján" is büntetőrúgásokra került sor, mivel a rendes játékidőben hat gólon osztoztak a csapatok egyenlő arányban. A DVTK 20 másodperccel a mérkőzés vége előtt még vezetett, ám a gyirmótiak lehozták kapusukat, hogy emberelőnybe kerüljenek. Ez bejött, mivel egy remekül kijátszott támadás végén Baumgartner kiegyenlített. A büntetőpárbajban ezúttal is a borsodiak voltak a jobbak, így ők lesznek a Loki ellenfelei a döntőben.
Elődöntő
Diósgyőr – Gyirmót 3-3 (3-1) Büntetők után: 3-2
Gsz.: Gal (5.), Menougong (10.), Faggyas (12.) ill. Laki (2.), Szabó Cs. (16.), Baumgartner (24.)
Az előző mérkőzésén tartalékos házigazda alaposan bekezdett az első elődöntőben. Ennek eredménye már a negyedik percben meglett, hiszen Mijadinoszki góljával megszerezte a vezetést a Debrecen. A második félidőben kinyílt a Vasas, de nem talált fogást a Lokin. A hajdúságiak kihasználták a fővárosiak hibáit és végül 3-0-s győzelemmel jutottak be a döntő döntőjébe.
Elődöntő
Debrecen – Vasas 3-0 (1-0)
Gsz.: Mijadinoszki (4.), Kabát (17.), Dombi (22.)
Az első félidőben még nem érett góllá a Loki fölénye. A fordulás után megrázta magát a Debrecen és 3-2-re legyőzte a győrieket. A Loki ezzel első, a Gyirmót a második, a harmadik pedig a Győr.
Debrecen – Győr 3-2 (0-0)
Gsz.: Szakály (13.), Bódi (18.), Bódi (20.) ill. Molnár T. (17.), Nyitrai (24., büntetőből)
A fordulás után a Hali aludt bele a meccsbe. A diósgyőriek hamar szépítettek és a 21. percben már csak két gól volt a hátrányuk. Mivel a szombathelyiek nem tudtak betalálni a második játékrészben, kevesebb rúgott góljuknak köszönhetően elbúcsúztak a döntőtől. Első helyen végzett az B csoportban a DVTK három ponttal és 9-9-es gólkülönbséggel. Második a Vasas szintén három ponttal és 7-7-es gólkülönbséggel. A harmadik helyen a Haladás zárt három ponttal és 6-6-os gólkülönbséggel.
Az első félidőben a Haladás akarata érvényesült. A miskolciak gyengén játszottak, sokat hibáztak, amit a szombathelyiek öt góllal büntettek. A hangulatra és a mérkőzésre sem lehet panaszunk. Ha a Diósgyőr két gólnál többel kap ki, akkor kiesik.
A szurkolók már hangolnak és nagyon várják a DVTK – Hali összecsapást. Jelenleg amerikai foci bemutató zajlik a pályán, ami után jöhet a rangadó.
Diósgyőr – Haladás 3-5 (1-5)
Gsz.: Lippai (8.), Bacsa (14.), Vadász (21.) ill. Kenesei (2., 8., 11.), Oross (7.), Korolovszky (12.)
Törökországi edzőtáborozás miatt csupán a győriek második csapata utazott el Debrecenbe. A szombathelyihez hasonló távolság miatt a két csapatot is kevés szurkoló kísérte el a döntő helyszínére. Az összecsapás ennek ellenére nem volt csendes, hiszen a Haladás és a Diósgyőr szurkolói szópárbajoztak egyet egymással, majd riválisaikról sem feledkeztek meg. Hogy a meccsről is essen szó: a gyirmótiak az első játékrészben földbe döngölték ellenfelüket. A fordulás után kiegyenlített látványos játék zajlott a pályán. A gyirmótiak megérdemelten győztek.
Győr – Gyirmót 3-6 (1-5)
Gsz.: Serfőző (7.), Varga T. (22.), Nyitrai (24.) ill. Kozmér (4., büntetőből), Tóth B. (7.), Kiss Zs. (8.), Laki (10., 23.), Polyák (11.)
Sokkal több nézőt érdemelt volna a Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokság döntője. Szombathelyen és Szegeden csordultig megtelt a városi sportcsarnok, de Debrecenben idén csak a vendég szurkolókat hozta lázba a döntő. Érdemes lenne elgondolkodnia a Loki vezetőinek, hogy a szurkolóik miért nem tekintik meg a döntőt. Kispesten már elűzték a szurkolók nagy részét, voltak kitiltások a Fradi pályán is, aminek a következménye óriási tiltakozás és drasztikus nézőszám visszaesés lett. Kinek fog stadion épülni Debrecenben, ha nem lesz, aki kimenjen és szurkoljon a csapatnak?
Minden elismerésünk a Haladás fanatikusainak, akik csapatukért átutazták az egész országot. Ez a táv autóval 470 km-es távolságot jelent hat és fél óra utazással. Vonattal Budapesten át 500 km fölötti távot és hét órát kellett utazni. Remek hangulatot varázsolnak a sportcsarnokba.
A meccset végül könnyedén megnyerte a Vasas.
Haladás – Vasas 1-3 (0-2)
Gsz.: Schimmer (19.) ill. Mundi (3.), Ferenczi (12.), Lázok (16.)
A házigazda debreceniek háza táján zajlott az élet. A hazai szurkolói csoportok bojkottálják a mai tornát, mivel magasnak találták a jegyárakat, és a debreceni vezetők kitiltották egy társukat az Oláh Gábor utcai stadionból. Talán ennek is köszönhetően meglehetősen eseménytelenül zajlott az első félidő, ahol a szurkolók szinte néma csendben követték az eseményeket. A "legérdekesebb" pillanat Yannick sérülése volt, akit Tóth Norbert lökött rá a palánkra. A támadónak felszakadt a szája és le is kellett cserélni. A fordulás után a gyirmótiak megszerezték a vezetést, de Kabát vezérletével megfordította a meccset a Loki, és bezsebelte a három pontot.
Debrecen – Gyirmót 2-1 (0-0)
Gsz.: Kabát (14., 18.) ill. Polyák (13.)
Remek, a végéig izgalmas mérkőzést nyert meg a nyíregyházi selejtezőből bejutott Diósgyőr a Vasas ellen. A másodosztályú alakulat több ízben is vezetést szerzett, de a Vasas rendre egyenlíteni tudott. A 19. percben lélektanilag fontos két gólos előnyre tett szert a borsodi csapat, amit az angyalföldiek már nem tudtak ledolgozni, így a nyitómérkőzésen a piros-fehérek ünnepelhettek.
Diósgyőr – Vasas 6-4 (4-3)
Gsz.: Gál (1., 19), Abdouraman (5., 16.), Lippai (10.), Gohér (12.) ill. Arsic (4., 9.), Ferenczi (12.), Beliczky (14.)
A vasárnapi döntő programja:
13:37: DVTK – Vasas (B csoport) 14:05: DVSC-TEVA – Gyirmót FC (A csoport) 14:33: Vasas – Szombathelyi Haladás (B csoport) 15:05: Győri ETO FC – Gyirmót FC (A csoport) 15:43: DVTK – Szombathelyi Haladás (B csoport) 16:15: DVSC-TEVA – Győri ETO FC (A csoport) 16:48: elődöntő: A1-B2 17:20: elődöntő: A2-B1 17:52: bronzmérkőzés 18:24: döntő
Köszöntjük kedves olvasóinkat. Hamarosan kezdetét veszi a debreceni finálé.
Fotó: Telesport
Tolnai Balázs