Érdemes megfigyelni, hogy negyedórás periódusok tekintetében a Debrecen az első (7) és az utolsó (9) 15 percben lőtte a legkevesebb gólját. A legerősebb időszak, ahol 17 találatig jutott Kondás Elemér csapata a második félidő eleje volt. Ha ötperces szakaszokat vizsgálunk, akkor két eredménytelen periódust tapasztalunk. A 16. és a 20. perc, valamint a 81. és 85. perc között a Loki gólképtelen volt. Mikor ment a legjobban a szekér? A 21. és a 25. perc között a DVSC kilenc alkalommal zörgette meg a hálót. A fordulás utáni első öt percben hatszor, és az 56. és 60. perc között is szintén hat alkalommal mért csapást ellenfelére a Debrecen.
A támadófutball szerelmesei élvezhették a hajdúságiak mérkőzéseit, ugyanis elég változatos gólokat lőttek a debreceniek. A legtöbb találatot beadásból érte el a Debrecen, szám szerint 16-ot. Ebből 11 esetben a bal oldalról érkezett a labda. Ez annak köszönhető, hogy Korhut Mihály rendre fellépett a támadásokkal. A második helyen a kiugratások után elért gólok szerepelnek. Adamo Coulibaly, Stevo Nikolics és Kulcsár Tamás tíz ilyen találatot ért el. Pontrúgásokból is hihetetlen veszélyes volt a bajnok. Szabadrúgásból, büntetőből és szögletek után 16 gólig jutott a Loki.
Két öngólt vétettek a DVSC-Teva ellenfelei. A Debrecen öt büntetőt és öt szabadrúgást értékesített, amelyek mellett két klasszikus potya gólt is szerzett. A hosszabbításban két gólnak örülhettek a debreceni hívek. A DVSC három büntetőt hibázott, valamennyit a hajrában. Íme a részletes statisztika:
Tolnai Balázs