Az amerikaiaktól és a törököktől elszenvedett vereségek után Turtóczki Sándor együttese a krasznodári régió legjobbjaiból összeállított orosz regionális válogatott ellen lépett pályára hétfőn. Az első félidőben a magyar válogatott ráerőltette akaratát a hazaiakra, sorra vezette akcióit, de a helyzetekből nem sikerült gólt szereznie. A fordulás után gyorsan vezetést szereztünk, Diószegi Fanni egy jogosan megítélt büntetőt értékesített. Négy perccel később akcióból is eredményesek voltunk, Görög Zsófia vette be a házigazdák kapuját. Ezt követően megváltozott a játék képe, a hazaiak átvették az irányítást, és egy védelmi hibából szépítettek, majd az egyenlítő találatot is megszerezték. A 2-2-es döntetlent követően válogatottunk egy négyes csoportba került, ahol kedden az azeriekkel, csütörtökön a törökökkel, szombaton Iránnal mérkőzik meg. – Az első félidő biztató játékot hozott, annak ellenére, hogy nem tudtunk gólt szerezni – értékelt a mérkőzés után Turtóczki Sándor. – A fordulás után gólokkal is párosult a jó játék, de kétgólos vezetésnél visszaesett a teljesítményünk, kiütközött, hogy a játékosok egy része nincs tökéletes erőállapotban. Az utolsó félórában nem tudtuk megtartani a labdákat, elveszítettük a párharcokat, bizonytalanná vált a védekezésünk. A meccs összképe alapján nyernünk kellett volna, a hajrá alapján azonban akár veszíthettünk is volna. Vannak problémáink, ezeken megpróbálunk javítani a hátralévő három meccsünkön, bízom benne, hogy a torna végére jobban összeáll a játékunk. Orosz regionális válogatott – Magyarország 2-2 (0-0) Magyarország: Samu Anna – Nagypál Fatima, Zólyomi Rebeka, Madarassy Kitti (Gál Henrietta, 72.), Szabó Viktória – Vicsek Nóra (Öreg Cintia, 63.), Viczai Katalin (Rózsa Cecília, 63.), Bokor Adrienn, Diószegi Fanni – Kaján Zsanett, Nicole Partine (Görög Zsófia, 41.) Magyar gólszerzők: Diószegi a 46., Görög az 50. percben
(mlsz.hu)
A csajok majdnem megcsinálták


Az orosz regionális válogatott ellen folytatta szereplését női U19-es válogatottunk a Szocsiban zajló nemzetközi tornán.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!