Hamilton – Kilmarnock 0-0
Kiábrándító játékot és gól nélküli döntetlent hozott a kiesési rangadó, ráadásul így mindkét csapat nyeretlenségi sorozata folytatódott A meglehetősen kisszámú, 2000 fős közönség nem lehetett elragadtatva a látványtól, hiszen túl sok említésre méltó esemény nem történt a mérkőzésen. A Kilmarnock már öt mérkőzés óta nem talált a kapuba, a Hamilton pedig ugyanennyi utolsó bajnokiján mindössze egy találatot szerzett. A Hamilton menedzser asszisztense, Stuart Taylor az eredménytől függetlenül dicsérte játékosait, mondván, a csapat 16 nap alatt hat meccset játszott, ebből hármat a Rangers ellen, és ennek fényében kell értékelni játékosai teljesítményét. Jimmy Calderwood, a Kilmarnock menedzsere elismerte, hogy csapata gyenge teljesítményt nyújtott, de ettől függetlenül reális eredménynek tartotta a döntetlent. Calderwood bízik benne, hogy sikerül két-három játékost megszereznie az átigazolási időszakban.
Celtic – Hibernian 1-2
Nagy iramban kezdte a mérkőzést a Celtic, és ennek hamar meg is lett az eredménye. Paul Caddis szöglete után Marc-Antoine Fortuné nagyszerűen fejelt kapura, a labda pedig a kapufáról vágódott a kapuba – Graeme Smith-nek nem volt esélye a védésre. Ez után is lendületben maradt a Celtic, és úgy tűnt, hamar dűlőre viheti a három pont sorsát. A lendület azonban csak 25 percig tartott. A 26. percben ugyanis Derek Riordan szögletéből Anthony Stokes a kapuba tudott csúsztatni a rosszul kimozduló Artur Boruc mellett. Az egyenlítő gól kicsit visszavetette a Celtic játékosait, a Hiberniant pedig szemmel láthatóan feltüzelte. A második félidőre sokkal koncentráltabban futott ki a Hibernian, és nem engedte kibontakozni a hazaiakat, leginkább mezőnyjáték folyt. A 67. percben pályára lépett a Celtic új igazolása, Morten Rasmussen is, sokat azonban nem tudott hozzátenni a játékhoz.
Dundee United – St. Johnstone 3-3
Drámai, hatgólos döntetlent hozott a Dundee United és a St. Johnstone összecsapása. A vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést Peter MacDonald révén, a 21. percben pedig már kettővel vezettek, amikor Liam Craig talált be a kapuba. A második félidőre azonban más mentalitásban futott ki a United, és ennek meg is lett az eredménye. Az 52. percben Jon Daly fejesből egyenlített, a 69. percben Danny Swanson pedig egyenlíteni tudott. A 77. perc pedig gyors gólváltást hozott a csapatok között. A Dundee hiába tudta kétgólos hátrányból megfordítani a meccset, mégsem tudta begyűjteni a három pontot.
Falkirk – Motherwell
A Falkirk nem tudta kihasználni a lehetőséget, hogy elmozduljon a kieső helyről. Pedig minden esélye meg lett volna erre, hiszen az előtte álló két csapat gól nélküli döntetlent játszott egymás ellen, a vendég Motherwellből pedig Giles Coke-ot az első félidő hosszabbításában kiállították. A hazai csapat azonban nem tudta kihasználni az adódó lehetőségeket, így a forduló után is maradt a 12. helyen a tabellán. A Motherwell a maival együtt már három mérkőzésen nem kapott gólt.
Hearts – Aberdeen 0-3
Két tinédzserrel, Scott Robinsonnal és Gordon Smith-szel a csatársorban állt fel a Hearts, mivel Cristan Nadét az előző bajnokin kiállították. Egy másik tini került azonban a főszerepbe, amikor a 12. percben Fraser Fyvie megszerezte a vezetést az Aberdeen számára. A 16 éves középpályásnak ez volt az első gólja az élvonalban. Vendégvezetésnél a hazai szurkolók számon kértek egy büntetőt a játékvezetőn, aki azonban nem látott szabálytalanságot Michael Stewart esésénél. Az 50. percben aztán Darren Mackie megduplázta az Aberdeen előnyét, és a Hearts már nem tudott újítani. A 75. percben pedig Derek Young szabadrúgását mindenki csak nézte, a labda pedig a kapuban kötött ki. Kevesen fogadtak volna az Aberdeen 3-0-s győzelmére a forduló előtt. László Csaba csapatának pedig ezzel véget ért hétmeccses bajnoki veretlenségi sorozata.
St. Mirren – Rangers 0-2
A listavezető Rangers hamar megszerezte a vezetést a St. Mirren otthonában. A 2. percben Steven Davis ugrott ki a leshatárról Kyle Lafferty zseniális passza után, és góllal is fejezte be az akciót. Az első félidő vége előtt Lee McCulloch növelhette volna a vendégek előnyét, kapáslövése azonban a kapufán landolt. Sokkal több helyzetet alakított ki a Rangers a mérkőzésen, és a 86. percben Nacho Novo gólja be is biztosította a győzelmet. A listavezető előnye így újra 10 pontra nőtt a hazai pályán vereséget szenvedő Celtic előtt. Az utolós, 92. percben aztán jött a slusszpoén, és Anthony Stokes jó labdatartását követően Daniel Galbraith higgadtan kilőtte a hosszú alsó sarkot. A fiatal játékosnak ez volt az első gólja az élvonalban. Ezzel a vereséggel tehát ismét 10 pontra nőtt a különbség a Celtic és a Rangers között.
Skót Premier League, 22. forduló, 2010. január 26-27. Hamilton – Kilmarnock 0-0 Celtic – Hibernian 1-2 Gólszerzők: M-A. Fortune (5. perc) ill. A. Stokes (26.), D. Galbraith (90+2.) Dundee United – St. Johnstone 3-3 G.: J. Daly (52.) D. Swanson (69.) S. Anderson 77. – öngól) ill. P. MacDonald (6., 77.), L. Craig (21.) Falkirk – Motherwell 0-0 Kiállítva: Giles Coke (45+3. – Motherwell) Hearts – Aberdeen 0-3 G.: F. Fyvie (12.), D. Mackie (50.), D. Young (75.) St. Mirren – Rangers 0-2 G.: S. Davis (2.), N. Novo (86.)
A Celtic hazai pályán kapott ki a Hiberniantól
Nem a hazai csapatokról szólt a skót Premier League 22. fordulója. A 6 találkozón a hazai csapatok két döntetlen mellett négy vereséget jegyezhettek. Legnagyobb bánatára a Celtic is a hazai csapatok között volt ebben a fordulóban, ráadásul azok között, amelyek vereséget szenvedtek. A Rangers így újra 10 pontos előnyre tett szert a tabella élén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!