A Copa Américán leszereplő brazil együttes legnagyobb sztárja, a Barcelonában légióskodó Neymar négymeccses eltiltást kapott, miután a Kolumbia ellen elveszített csoportmeccs végén kiállíttatta magát, majd az öltözőfolyosón még szidalmazta is a játékvezetőt. A brazil drukkerek azt nem értik, hogy labdarúgó-szövetségük (CBF) miért nem fellebbez a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetségnél (CONMEBOL). Walter Feldman a CONMEBOL főtitkára egy tévéműsorban elmondta, hogy a hoztak egy döntést, amelyről csak az idő dönti majd el, hogy helyes volt-e, vagy sem. Feldman arra is kitért, hogy a válogatott szakvezetése is amellett volt, hogy ne fellebbezzenek. A jelenlegi helyzetben Neymarnak, még két meccsre szól az eltiltása, mivel a Copán kettőt már letöltött. Így viszont nem játszhat majd a 2018-as világbajnoki selejtezők első két összecsapásán. A bírálók szerint a CBF-nek azt kellett volna elérnie, hogy a támadónak csak a következő Copán kelljen letöltenie a büntetése hátralévő részét. A műsorban Dunga jövőjéről is kérdezték a főtitkárt, aki elmondta, hogy a gyenge szereplés ellenére továbbra is bíznak a jelenlegi szövetségi kapitányban, mivel hosszú távú terveik vannak vele. Sport TV
A brazilok nem fellebbezik meg Neymar eltiltását


Továbbra is téma Brazíliában Neymar eltiltásának ügye.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!