Petr Kovarík és Szabó Tamás (Fotó: dvtk.eu/Szabó Gábor)
2014. február 24-én rendezte a DVTK hagyományos szurkolói ankétját, melynek első felében ünnepélyesen lehullt a lepel a Diósgyőri VTK új támogatójának kilétéről. A Borsodi Sörgyár hosszú távon kötelezte el magát a DVTK mellett és főszponzorként segíti a csapatot. A felek a szerződés részleteit az ilyenkor szokásos módon üzleti titokként kezelik. Szabó Tamás, a DVTK ügyvezető igazgatója azt mondta: "Nagy öröm számomra, hogy a csapat életében az idei év legfontosabb igazolását én jelenthetem be, ami nem más, mint a Borsodi, aki immár hazai pályán, a DVTK főszponzoraként járul hozzá a csapatunk sikereihez. Igazán kedvező feltételekkel sikerült megállapodnunk, hiszen eredményeket akarunk elérni és ennek köszönhetően a jövőben az eddigieknél is több teltházas mérkőzéssel számolunk. A Diósgyőr főszponzora nem csak a csapatot segíti, hanem a szurkolók jobb kiszolgálásában is részt vesz a jövőben, a stadionban is Borsodi sört csapolunk majd. Hiszem, hogy a Borsodi és szurkolóink támogatása együtt a DVTK-t minden eddiginél nagyobb sikerekhez vezeti a következő években. Nap, mint nap azon dolgozunk, hogy a DVTK immáron ne csak a régióban, hanem országszerte elismert és közkedvelt klub legyen, és belátható időn belül kijussunk az európai porondra." Megszólalt Petr Kovarik, a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatója is: "Nagyon örülök, hogy bejelenthetem, a Borsodi hazai pályán játszik a jövőben a Diósgyőrrel. Együtt vagyunk, győzni fogunk! Tudjuk, hogy a Miskolcon és környékén elő sörszeretők különösen közel állnak a Borsodihoz. Fontos számunkra, hogy a DVTK mezére is felkerül a Borsodi neve, hiszen nem csak a stadionban, hanem a televízióban is sokan követik a Diósgyőr mérkőzéseit, hiszen a DVTK-nak van ma Magyarországon az egyik legnagyobb szurkolótábora. A vasárnapi meccsre is számtalan érdekes és izgalmas játékkal, kezdeményezéssel készülünk, remélem, minél többen leszünk és nyerni fogunk a Debrecen ellen." (dvtk.eu)