Hamburg – PSV Teltház várja majd Dzsudzsák Balázs csapatát a Nordbank Arenában. Eljero Elija, a PSV volt, a Hamburg jelenlegi játékosa magabiztos volt az esti meccs előtt. A holland csatár nagyon várja, hogy régi csapata ellen bizonyíthasson. A csoportból második helyen jutott tovább a HSV a Hapoel Tel-Aviv mögött. A Bundesligában viszont meggyőzőbb teljesítményt nyújtanak, a negyedik helyen állnak, cél a Bajnokok Ligája. Idén viszont még Európa Ligát szeretnének nyerni otthon, Hamburgban. Elija szerint az egész város azt várja, hogy hazai pályán szurkolhasson az Európa Liga-döntőben. A hazaiak a Real Madridtól télen leigazolt Ruud van Nistelrooy-ban bíznak elsősorban. Érdekesség, hogy a holland csatár 1998 és 2001 között játszott a PSV-ben.
A PSV három pont előnnyel vezeti a bajnokságot, a csoportkörből pedig az első helyen jutott tovább. A csapat veretlen a bajnokságban és az Európa-ligában is. Az elmúlt öt évben mindig eljutottak a negyeddöntőig az UEFA-kupában. Fred Rutten csapata azonban még nem találkozott idén Hamburg-szintű ellenféllel. A hollandoknak most kell bebizonyítaniuk, hogy mire képesek. Dzsudzsák Balázs a hétvégén is jelezte jó formáját, győzelmet érő gólpasszt adott a svéd Ola Toivonennek. A magyar szélső pályafutása során először játszik német csapat ellen. Panathinaikosz–AS Roma Mindkét csapat nagyon rosszul kezdte a szezont. A Panathinaikosz nem jutott be a Bajnokok Ligájába, a Róma pedig a hónapokig nem találta a formáját a Serie A-ban. Ehhez képest a Panathinaikosz öt ponttal vezeti a görög bajnokságot, a Róma pedig Claudio Ranieri irányításával már a második az olasz bajnokságban, és az olasz újságok szerint esélyes lehet a Scudetto megszerzésére is.
A Róma volt meggyőzőbb ősszel az Európa Ligában, a Panathinaikosz mindössze hét gólt lőtt, és négyet kapott a hat csoportmeccsen. A görögök nagyon bíznak viszont legfőbb sztárjukban, Djibril Cissében. A Róma az influenzás Francesco Totti és a sérült Luca Toni nélkül kezd majd, de ez mostanában nem szokta zavarni a fővárosi csapatot. A meccset az a csapat nyeri majd, amely a remek bajnoki formáját át tudja menteni a nemzetközi találkozókra is.
Hertha BSC–Benfica Nagyszerű hírrel kezdhetjük a berlini meccs előzetesét! Dárdai Pál az MTI-nek elmondta, hogy a portugál csapat ellen visszatérhet a pályára. A középpályás elmondta, hogy már egy hete teljes erővel edz, és bízik abban, hogy lehetőséget kap a Benfica ellen.
Ennek ellenére a találkozó toronymagas esélyese a portugál csapat. A két klub nem is állhatna távolabb egymástól, ha a tabellákra tekintünk. A lisszaboni csapat vezeti a portugál bajnokságot, Dárdai Pál Herthája viszont az utolsó helyen áll a Bundesligában, hét pontra a bennmaradást jelentő helytől. A kérdés az, hogy a berliniek mennyire koncentrálnak majd az európai meccseikre ilyen helyzetben.
A Benfica ősszel már jelezte, hogy Európában is remekül játszik. Egy nehéz csoportból jutottak tovább biztosan, az Evertont például mindkét meccsen legyőzték (5-0 hazai pályán, illetve 2-0 idegenben). A Hertha már találkozott portugál csapattal, ősszel a Sportingot hazai pályán sikerült is legyőzniük. A meccsen döntő lehet, hogy a berlini védelem hogyan kezeli majd a Benfica klasszis támadóit: Angel Di Mariát, Saviolát, vagy Óscar Cardozót.