Berkenye. A következő helyszín
A Hazai Pálya rovatnak mindig is volt egy Ismerd meg Magyarországot! éle. Olyan helyeken járunk, ahova talán sose jutnánk el magunktól – és állandó élmény a rácsodálkozás. Vagy erre, vagy arra nézünk bambán és lelkesen. Az egyik legilyenebb állomásra érkeztünk június elején: Berkenyére. E település felfedezése azért pikáns, mert egy köpésre van Budapesttől, mégsem tudtunk róla, ami nem csoda: az oroszok sem szállták meg annak idején, mert a főútról nem látták a települést a dombok között. Nem a faluról nem tudtunk (az még nem volna szégyen), hanem a tájról magáról sem, ahol fekszik. A Börzsöny lábánál vagyunk, olyan erdők között, ahol nem lenne nagy művészet eltűnni. Köszönjük a sorsnak, hogy úgy alakult. hogy arra a vonatra szálltunk, ami Verőcénél letér jobbra. Alig tíz perc alatt más klíma, más táj, más házak. Egy kis pirosvonat hasítja a tájat, furcsán imbolyog a hullámos sínen, mert hát a Vác–Balassagyarmat vonal lényegében erdei vasút, szélesebb nyomtávon. Patak mellett megyünk egy sötét erdőben, vaddisznócsapást látunk, sose látott erdei falvakat érintünk, és fél órán belül a normális embernek megszokhatatlan kék-sárga színkompozícióban pompázó drukkerek között szállunk le egy Berkenye feliratú épület előtt. Szimpatikus nyári zivatar – futás az állomásépületig, eresz alá be, esélylatolgatás.
Merthogy ma rendezik a Berkenye–REAC osztályozót, pontosabban a múltkori, 3–1-es REAC-sikert hozó meccs visszavágóját. A cél az NB III. A pestiek harmadikak lettek a harmadvonalbeli csoportjukban, a Berkenye viszont Nógrád megye bajnoka, és itthon 21 hónapja veretlen. A meccs tehát a fővárosi szemszögből nem ígérkezik sima falusi kiszállásnak. A Mátyus János vezette pestiek óvatosak is: a Berkenye győzni akar, a Berkenye bikaerős, jönnek a fejveszett és nagyon okos támadások, a REAC pedig bekkel, és kontrázgat. Körülbelül a tizenötödik percben az egyik ilyen támadás végén gól születik, és szinte tapintani lehetett a levegőben, hogy a biztosan több mint félezres közönség lélekben el is engedte a feljutást.
A rendszerváltozás idején súlyos megélhetési gondokkal küzdöttek a berkenyeiek. Aztán leváltak a Nógrád nevű anyatelepülésről, és beköszöntött a málnaláz. A csaknem fele arányban német nemzetiségű faluban felvirágzott a gyümölcsbiznisz, a kilencvenes évek közepén volt, hogy óráról órára emelkedtek a felvásárlási árak – Berkenye pedig épült-szépült, műholdról nézve elég furcsának tetsző új negyedébe már fővárosiak is költöztek, ami mindenképp arra utal, hogy a falu kilépett az eldugott börzsönyi falucska szerepéből. Rendezett utcák, érdekesen hosszú, több lakást is magukba foglaló régi lakóházak, élő kocsma szobai pingpongasztallal, pesti árszabású, komoly étterem egész lapnyi vadétellel – egy hat-hétszáz lelkes településnek többet se kell kívánnia annál, ami ma Berkenyén adottság.
Hacsak nem az ennél is nagyobb futballsikerek. Bár mint említettük, a megye legjobb csapataként 21 hónapja nem kapott ki hazai pályán, és ez pont elég is lenne. A sikert egy negyedik és egy harmadik hely előzte meg, nem véletlen aranyéremről van tehát szó. A berkenyei aranykorszak nagyban köszönhető jó néhány, a váci összeomlásból ide igazolt játékosnak. Helyi forrásunk azt mondja, a mostani kezdőben hárman is Vácról jöttek. Nem tudni, ott is jók voltak-e, vagy csak Berkenyén táltosodtak meg – ez mindenesetre nem múlhatott a helyi környezeten. A pálya egész egyszerűen a falucska központja. Egyik oldalán patak és az állomás, másik oldalról a templom figyel a gyepre (mi is fölmegyünk, pazar a kilátás!), a két rövidebb oldalon a klubház, a falu hídja és az edzőpálya. Hát, ha valahol egy focista érezni akarja, hogy rajta a világ szeme, tényleg vegyen jegyet a Vác–Balassagyarmat vonalra, és jelentkezzen szolgálatra a berkenyei klubházban.
A REAC hatalmas bombával tette biztossá a helyét a harmadosztályban még aszünet előtt, de a visszajövő berkenyeiek egyáltalán nem úgy jöttek ki, mint akiknek már mindegy. Be is rámoltak egyet. Amire megint jött a pesti válasz, amire megint egy berkenyei gól. És csodák csodája: az ütésváltással a hangulat is visszajött – aberkenyeiek joggal örültek a csapatuknak. Az utolsó percről lemaradtunk, mert lefújás előtt egy perccel érkezett a vonat – és a lelátóként is funkcionáló hídról egy kisebb kocogást bemutatva rendben el is értük. Minarik Ede
A teljes cikket nyomtatott formában is elolvashatod a FourFourTwo magazin 41. lapszámában!
