1966-ban a világbajnoki címük elnyerésének pillanatában szerettem beléjük.
Amikor kijutottak a világbajnokságokra vagy az Európa-bajnokságokra, lelkesebben fogadtam rájuk, mint Salamon Béla bácsi hajdan a hármas befutóra a lovin.
Mindig becsaptak, mindig megcsaltak.
Ennek ellenére én mindig hittem nekik.
Ötven éve járatják velem a bolondot.
Soha, semmi érdemlegeset nem értek el.
Mindig gőgösen érkeztek és mindig csúfosan megbukva távoztak.
És én mindig és mindig, újra és újra kitartottam mellettük.
Akkor is, amikor már réges-régen tudtam, hogy nemcsak ők csapnak be engem.
Én is, saját magam.
Aztán eljött a tegnap este.
Izland –Anglia 2-1.
Ha velünk, magyarokkal játszották az Évszázad mérkőzését, akkor ez Angliának immáron a második Évszázad veresége.
Nem voltam velük türelmetlen.
Bródy János ugyanezt egy hét alatt elintézte.
