Az albertirsai futballcsapat legutóbb néhány éve hallatott magáról országos szinten, amikor valószínűleg egy fontos győzelem utáni átmulatott éjszaka csúcspontján megszületett az a napok alatt híressé vált csapathimnusz, amelyben Freddie Mercury magyar hangján próbálták megszólaltatni a The Show Must Go On című slágert.
A dalszövegből megtudhattuk, hogy jöhet ide nyugodtan a Bayern München vagy a Celtic, jobb, ha felkötik a gatyájukat, ugyanis „a győzelemért megtesz mindent ez a csapat, mert jó”. Hibátlan érvelés, az viszont nem derült ki a viccesre sikerült (és remélhetőleg annak is szánt) feldolgozásból, hogy Albertirsa csaknem százéves futballmúltra tekinthet vissza.
A helyi klubot még 1919-ben alapították, amikor a ma több mint tízezres város még két falu volt, Alberti és Irsa, amelyeket eleinte csak egy vonatállomás kötött össze földrajzi és társadalmi szempontból egyaránt. Ekkor még a határban álló pályát is Tarackosnak hívták, mert a homok között méteres gaz nőtt, méghozzá kipusztíthatatlanul.
A negyvenes években még az országot járó, legendás Kispest is ellátogatott ide, az igazoltan hiányzó Bozsik Cucu nélkül. A gyep viszont nem nyerte el Puskás Ferenc tetszését sem, aki kerek perec kijelentette, ő bizony nem lép itt pályára. Hogy nyomatékosítsa szavait, nem is vette át a mezét, de azt még fél mosollyal hozzátette, hogy van az a pénz, amiért megteszi.
A hatvanas években új, salakos pálya épült az 1950-ben összeolvadt község szívébe, a víztorony tövébe. Éppen az az út mellé, amely hajdanán elválasztotta egymástól a két falut. Az 1966-os nyitó meccsre a Fradi jött el, bár foghíjas volt a zöld-fehér csapat, mivel meghatározó játékosai éppen az angliai világbajnokságra utaztak ki a válogatottal.
Azért Szűcs Lajos és Karába János játékára – és az utóbbi góljára – jól emlékeznek még azok a helyiek, akik látták a mérkőzést, mert a Ferencváros még tartalékosan is alaposan elpáholta a helyi erőket. Ami persze senkit sem érdekelt, a futópályával körülvett gyep pedig még negyven esztendeig szolgált becsülettel, mígnem jött a hanyatlás.
A nyolcvanas években ugyanis sohasem látott mélységekbe süllyedt a klub, meg sem állva a legalsó osztályig. Az újdonsült potentátokból álló Micsurin Tsz vezetősége a sportág népszerűségére fittyet hányva úgy gondolta, nem kell ide ilyen kis futballcsapat, ezért a pályát bezáratta, a székházból pedig kocsmát csinált.
Ez az áldatlan állapot a rendszerváltásig tartott, utána szerencsére újraszerveződött a labdarúgás, a futballpálya azonban addigra már mindenkinek útban volt. A város vezetősége előbb méterekkel arrébb „tolatta” az egészet az új posta miatt, aztán már a játékosok is állandóan panaszkodtak, hogy olyan közel van az egyik postaláda, hogy nem lehet rendesen beadni a szögleteket az egyik sarokból. Ezen a helyen ma már bevásárlóközpont áll, előtte persze újabb költözés következett, ami éveken át húzódott. Visszatekintve az eltelt évtizedekre, a Tarackoshoz képest fényévnyi távolságra van az új, 2008-ban átadott sportközpont.
Észrevétlenül leparkolunk a város szélén, hogy megnézzük a bajnoki címért harcoló Nagykáta elleni, megye II-es tavaszi szezonnyitót. Az észrevétlenség érdekében, kezünkben a magyar lelátók nélkülözhetetlen kellékével, egy szotyi-kóla túlélőcsomaggal érkezünk.
Hogy aztán mintegy századmagunkkal elemezzük a mély pálya hátrányait, megvitassuk: a bíró vajon melyik meccset vezetheti. Nézőszám tekintetében régen jobb volt a helyzet. A nagy meccsekre régen ezerötszáz-kétezer ember is kivándorolt, és egy Irsa–Pilis megyei szuperrangadó még ma is kicsábít öt-hatszáz szurkolót. Ez azonban egyelőre nem túl gyakori, lévén a szomszédos település csapata egy osztállyal feljebb, a megye I-ben.
Persze azért igyekeznek itt is felzárkóztatni az együttest, amely jelenleg a tabella alsó felében szerénykedik, és helyzetén a Nagykáta elleni 2–0-s zakó sem javított…. Viszont van új sportkomplexum, amelynek felépítése mintegy négyszázmillió forintba került, a hitelt pedig néhány éve az állam vállalta át. Ezen felül a TAO-pénzek nemcsak a világítást és a pálya alácsövezését fedezték, de az edzők bérezését és új sporteszközök vásárlását is megoldották.
Miközben a büfében a zsíros kenyérrel birkózunk, megtudjuk, hogy a helyi B-közép sohasem ül a lelátóra, hanem tornasorban állnak fel a kerítés mellett. A szektor egyik vezéralakja a „Kommandós bácsi”, akit nem a terrorelhárításban játszott szerepe miatt neveznek így, hanem mert mez helyet mindig terepszínű ruhában érkezik a bringájával. Egyáltalán nem harcias azonban, sőt a lefújás előtt a pálya széléről viccesen odaszólt a helyére visszakocogó Vacaknak, a balszélsőnek, aki nem futott egy elérhető indítás után: „Nehogy megerőltesd magad, mert a jövő héten is lesz meccs!”
EXTRA: Az Albertirsa klubhimnusza
Turner Pipi
Ez a csapat nem fél senkitől*
Sem a Bayern vagy épp a Celtictől
Ők a pályán életüket adják a győzelemért
..megkergülve kergetik a labdát
Albertirsaaa! Albertirsaaa!
Sose isznak sokat, átbeszélik a tanulságokat
És száz lány csókjáért…
Mert jó, jó a csapat
A hangulat nem érdemelhet panaszt
Meccsnek végén ők boldogok lesznek
*Az idézetek az Albertirsa-indulóból valók
Ellenőri jelentés
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. áprilisi számában.)
