A nyár beköszöntével természetesen mi is próbáltunk olyan meccset keresni, ami közel van a Balatonhoz. Nagyon nagy választékunk nem volt, hiszen a bajnoki szezon és a strandidő a nyár elején épp hogy csak fedik egymást. De volt egy, csak egy, csak egyetlen ilyen: a Veszprém megyei élvonal egyik zárómeccsét választottuk. Alsóörs–Tapolca, strandidőben.
A hőség éppen egy fokozattal barátságosabb az elviselhetetlennél, de gyorsan pontosítsunk: az Alsóörsi SE fogadta a tapolcai TIAC-ot. A klubok életkorában számottevő a különbség (1996 és 1910), a tabellán szintén (az Alsóörs alsóházi, a tapolcaiak a 4-5. hely körül álltak a szezonban), a pálya viszont nem dőlt különösebben egyik oldalra sem. Valójában nem is akart meghalni senki a pályán; ez mégsem jelentette, hogy rossz meccs volt. Talán inkább a már beköszönő strandidő volt az, ami picit elvonta a gyepen szolgálók figyelmét: bizony, volt olyan játékos a hazai oldalon, aki éppen a strandról futott be és ült le a kispadra.
A hőség szintjének megállapításában nálunk valószínűleg sokkal illetékesebb az az idős úriember, aki a pálya déli sarkánál egy legújabb típusú, négyütemű Trabant személygépkocsiból tekintette meg a találkozót, megidézve a nyolcvanas évek Balaton-parti autósmozi-divatját. Az idős sportrajongó, ha elunta a mérkőzést, akár a pálya fekvésében is gyönyörködhetett: a stadiontól északra egy kis dombon áll az alsóörsi templom és a vélhetően eredeti faluközpont. Csak hát a Balaton és annak emberszívó képessége tökéletesen elfeledteti, hogy a tóparti települések annak idején a legkevésbé sem magáról a tóról szóltak. Néha igazán érdekes dolgokra bukkanunk, ha a plázsról a kontinentális irányba haladunk. Alsóörs központja a pályáról nézve egy kedves, egyáltalán nem a Samantha Fox-os törülközőkbe csavart turisták által szétpapucsozott, dunántúli falucskát sugall.
A keleti tájolású klubház oldalán vannak a drukkerek (naná, ott a terasz, a büfé és a lelátók), a túloldalon pedig senki. A nyugodni kezdő nap is odaver. Nincs szurkolás, csak a szokásos bekiabálások, és az egésznek amolyan „délutáni sportprogram” hangulata van, lazán vagy személyes vonalon kötődő drukkerekkel.
A mintegy tízesztendős klubház előtt egy érdekes szobor áll. Ha nagyon koncentrálunk, rájövünk, hogy egy fejelő futballistát ábrázol. A kőből készült alkotás Tóth Zoltán helyi nyugdíjas munkája. És így is kell csinálni: Springer-szobor az Üllői úton, Orth György vigyázza a Hungária körutat, fejelő focista a Március 15. utca 1. szám előtt. A mérkőzés egyik bájos pillanata volt, amikor a pályáról kirúgott labda a szemközti ház kerítéséről pattant vissza, egyenesen a labdáért futó játékos kezébe.
A mérkőzés parázs ikszet hozott, pedig elvileg már nem volt tétje, se tragédia, se nagy diadal nem volt a lehetséges forgatókönyvek között. A tapolcai fiúk fiatalabbak és atletikusabbak voltak, de az alsóörsiek közt is volt olyan, aki jó kezekben volt ifi: az egyik fiú például annak idején a már válogatott Kádár Tamással egy csapatban nevelkedett Veszprémben, mielőtt Kádár elkezdte volna az egyre nyugatabbra vezető útját. Amúgy a csapatban találunk pincért, katonát, mindenféle embert, a lényeg, hogy szeretnek focizni, és ezért hajlandóak heti egy-két alkalommal edzeni, valamint a tűző napon sprintelni, mindezt természetesen ingyen. Minden egyes alsóbb osztályú mérkőzés megerősít bennünket abban, hogy a harmadosztályban és az alatt futballoznak legnagyobb számban az igazi, áldozatkész sportemberek.
A mérkőzés hangulatában fontos színfoltot jelentettek a holland drukkerek, akik az aznap esti holland–portugál előtt, gondolták, megtekintik, mi folyik a magyar negyedosztályban: öt-hatan voltak, a narancsszínű drukkerkellékek egész sorával felszerelkezve ültek a vonal mögött. Lapzártakor mi már tudtuk, hogy a balatoni nyaralás hátralévő része elég keserűen telt nekik.
Nos, a jegyek elvileg 500 forintba kerültek, de ha jól láttuk, fakultatív volt a jegyvásárlás: a bácsi, mintha egy misén hordozná körbe a perselyt, egy kalappal járta a társaságokat: ki akar áldozni? Úgyhogy a jegy ára is változott, voltak méltányos csomagkedvezmények. Aki ki akarta kerülni, az kikerülte, és nem haragudott rá.
A potenciális ellenfél, akivel igazi szomszédvári rangadókat lehetne vívni, a Felsőörs, ők viszont sajnos a megye II-ben vannak. És tegyük hozzá: fiatal hírforrásunk, akitől megkérdeztük, kinek a meccsére jönne ki a legtöbb ember, hosszas gondolkodás után mondta ki Felsőörs nevét.
Amúgy igen, megint meg kell említenünk: a hangulat családias, mindenki szóba áll mindenkivel, akkor is, ha egyértelműen tapolcaiaknak néznek minket, téma az Eb, téma az adórendszer, téma minden, ami normális emberek között téma szokott lenni. Ami mondjuk egy élvonalbeli meccsen, egy nagyvárosban elválasztana minket, az itt pont az összekötő kapocs. Hiszen az idény vélhetően utolsó meccsén állunk, negyedosztályban, ez amolyan búcsúcsók az elmúlt évadnak, és mindannyian azt várjuk, hogy nyár közepe-vége felé újra guruljon a labda.
Minarik Ede
Szemébe néztem, és azt mondtam, nem vagyok házas*
Észre se vettem az árak színvonalát
Élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet
Hányszor elmúlt már, de újra vár a balatoni nyár
Senki sem láthatott minket
Jöjjön a fél négy, mert utazunk már
Azt hittem, rosszul látok
Itt hagyjuk Zamárdi-felsőt
Lehullott rólunk minden erkölcsi lánc
*A képaláírások a KFT zenekar Balatoni nyár című slágeréből valók
Ellenőri jelentés
A pálya állapota ****
Gondozott, tisztességes, szeretik.
Lelátó ***
Harmadosztályban is jó lenne. Hajrá, Alsóörs!
Eredményjelző *
Jár az eredmény szájról szájra.
Jegyár *****
Fakultatív.
Biztonsági emberek ****
Van köztük futballateista, de az is barátságos.
Illemhely ***
Kis kavar: fiú- és lányvécé nem nagyon van feliratozva.
Hangulat ***
Futballszezonvégi, strandszezoneleji.
Szurkolók viselkedése ****
Sok a fiatal, sok a szellemes megjegyzés.
Klubház + öltöző ****
Tízéves, igen újszerű.
Büfé ****
Sör, üdítő, tökmag.
ÁTLAGOSZTÁLYZAT: 3.5
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. augusztusi számában.)
