Kupa mellé marhapörkölt

 

 

Mi magyarok is tudjuk jól, egy kupameccs hangulata mindig más, mint egy mezei bajnokié. Hát még akkor, ha ezt a kupameccset megyei csapatok között rendezik, és ha ezen az egy találkozón éppen egy trófea sorsa dől el. Június közepén (cikkünk 2015-ben jelent meg! – a szerk.) a Békés megyei Körösladányban jártunk, hogy megtekintsük a Füzesgyarmat–Mezőhegyes megyei kupadöntőt.

Na de még mielőtt írnánk a meccsről, néhány szó Körösladányról: a mintegy ötezer lakosú város – személygépkocsival, busszal és vonattal is jól megközelíthető – csapata a Békés megyei első osztályban szerepel, ebben az idényben a kilencedik helyen zárt a bajnokságban. A helyiek orientáltságáról mindent elárul, hogy a ladányi embereknek „csak a foci számít!”, itt más sport tényleg nem nagyon jöhet számításba, pedig volt itt tenisztársulat, céllövőegylet, és később megalakult az atlétikai, a kosárlabda- és a kézilabda-szakosztály is.

A ladányiak nem panaszkodhatnak, az iskola tőszomszédságában elhelyezkedő, TAO-s támogatásból megépített sporttelep minden igényt kielégít, tökéletesen illeszkedik a megyei fílingbe. A klubház kinézetre átlagos irodaépület, az első emeletre érve trófeák és oklevelek sokasága árulkodik a Körösladány MSK gazdag történelméről. A nagy harmóniát kicsit megtöri, hogy az igényes lelátó melletti rész a készülő sportbüfé miatt jelenleg inkább építési terület. Amíg ez nincs kész, addig a mobil kocsmában olthatják a szomjukat az egyre gyorsabb ütemben érkező vendégek. „Frissen csapolt sör van kétszázé’!”, úgyhogy nincs nagy baj.

Bár a mostani megyei kupadöntőn Körösladány csak mint rendező érdekelt, a helyieket annyira megmozgatja a futball, hogy szépen, lassan amolyan városi ünnepnap alakul ki. Ez kiderül abból is, hogy a környéken mindenki tud a meccsről, közülük a legtöbben éppen a sportpálya felé cammognak családostul. Így van ezzel a helyi törzsszurkoló, Sanyi bácsi is, aki nem bíz semmit a véletlenre, már egy órával a kupameccs előtt alaposan felönt a garatra. Ő mindenkit ismer, és mindenkivel szívesen elbeszélget. Amikor odamegyek hozzá, az egyik mellette ülő – le nem tagadható ladányi akcentussal – megjegyzi: „Bíró volt, tudtad?”. Mire egy másik: „Az volt, de minek?”.

Kissé meleg, de azért ideális a futballidő, amikor este fél hétkor elkezdődik a Füzesgyarmat–Mezőhegyes megyei kupadöntő. Az előző idényt a Füzesgyarmat a harmadik, a Mezőhegyes a hatodik helyen zárta megye egyben, vagyis ez alapján a Gyarmat lenne a favorit, de látva, hogy a mezőhegyesiek mennyien érkeztek Ladányba, és milyen buzgalommal kezdtek el szurkolni, a véleményemet hamar „finomhangolom”. A gyarmati különítmény egyik tagja egyébként is figyelmeztet: „Nem biztos, hogy mi vagyunk az esélyesek. Ez döntő, és a Mezőhegyes is jó csapat, szép focit játszanak. Lesz, ami lesz…”
Na, igen, az előre lezongorázott különbség nem is látszik a csapatok között, bár az első félidőben még jobb a Gyarmat, amely kétszer is a kapufát találja el. A helyszínen lehetnek úgy négyszázan, a mezőhegyesiek szüntelenül verik a dobokat, üvöltik, hogy „Hajrá, MESE!”, és éneklik a meccseiken megszokott dalokat. Közben egy-egy vicces elszólás okoz derültséget a lelátón, és összességében a meccs színvonalára sem lehet panasz. Nem sok minden maradt, ami még jó a magyar futballban, de a megyei meccseket övező légkör feltétlenül az egyik ilyen.

A második félidőre egy huszárvágásra elillan a füzesgyarmati dominancia, a lelátón ülők közül többen is megjegyzik: a piros trikós fiúk bizony elfáradtak a nagy melegben. Az 50. percben a Mezőhegyes él is az eséllyel: mintaszerű akció végén Karancsi Norbert jeleskedik a higgadt befejező szerepében, és megszerzi a vezetést csapatának. A folytatásban már reményt vesztve próbálkozik a Füzesgyarmat, de nem jár sikerrel, és meg kell jegyezni, a játékvezető sem nekik kedvez. A spori ki is vívja a haragjukat, még szerencse, hogy az oldalvonalnál lengető női partjelző hozzá képest nagyobb nyugalomban érezheti magát, neki senki sem kiabál be obszcén dolgokat.

Amikor a bíró hármat fúj a sípjába, a lelátón hangos „Jeee!” árulkodik a mezőhegyesi sikerről, a tömeg elkezd beözönleni a pályára, biztonsági őr legyen a talpán, aki fel tudja őket tartóztatni. A Gyarmatnak nem sikerült, de a szomorúságnak nyoma nincs. A győzelmi mámor tíz-tizenöt perce, no meg a falánk békési szúnyogok szüntelen csipkelődése után a figyelmes ladányiak vacsorával látják vendégül a két csapatot, akik itt már első osztályú marhapörkölt, tarhonya és pálinka társaságában beszélhetik meg a meccs legizgalmasabb szakaszait. Hol máshol, mint a megye egyben zárulna ilyen jól egy kupadöntő?

Kerényi úr

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Az idézetek Petőfi Sándor Körösladányról szóló, Puszta föld ez, ahol most járok… című verséből valók

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. augusztusi számában.)