„Harcoljatok, ajtólapok!”

 

 

Szinte még meg sem érkeztem a Szigetköz szívében álló, hétszáz lelkes kis faluba, de máris megcsapta a fülemet a „Hajrá, Lipót!” rigmus, hogy aztán az elkövetkező két órában egy pillanatra se csillapodjon. Amiről később kiderült, hogy nagyon is jelentős teljesítmény, mert igazából egyetlen emberé.

Sanyival, a főszurkolóval a meccs előtt, a kocsmában sikerült először összefutnom, ahol a maga módján, kezében sörrel és elakadó nyelvvel már javában a Nyúl SC elleni megye egyes rangadóra hangolt. „A Milán felépült, hála Istennek!” – vettem ki a szavaiból, aminek akkora hatása volt, hogy én magam is megkönnyebbültem, noha később sem sikerült megtudnom, hogy ki is az a Milán.
Azt viszont nemsokára a saját szememmel láttam, hogy nemcsak bármelyik megye I-es, de egy magasabb osztályokban induló magyar futballklub sem álmodhatna szebb pályákról és modernebb körülményekről, mint amilyenek Lipóton vannak. Minden új és csillog, az 1968-ban alapított futballklub 2009 végén költözött át a régi telepről ide, a falu szélére.
Az egész vállalkozás mintegy 250 millió forintból valósult meg, a hitelt az OLLÉ-program keretében a Magyar Labdarúgó-szövetség vállalta át. „A helyi csapatokon kívül a futballturizmusra is építünk, évente mintegy húsz edzőtábort rendeznek itt – tudtam meg Endrődi István létesítményvezetőtől. – Legutóbb norvég és lengyel csapatok jöttek ide hozzánk, de nemzetközi, akár utánpótlás-válogatott tornákat is tudunk rendezni.”

A klubház tetején lévő lelátó kialakítása is ötletes. Az épület mindkét oldalán áll egy-egy füves és műfüves, alácsövezett, termálvízzel fűthető pálya, így egyszerre két találkozó is követhető. A területen nem állt meg a munka, további pályák épülnek. A nagy felújítási lázban azonban van, ami a régi maradt, ezt a meccs után a lelátó tetejét elborító szotyolatenger bizonyította. De így van ez jól, nincs magyar foci szotyi nélkül.
Míg korábban, a rendszerváltás előtt leginkább csak a helyi TSZ támogatta, a falu focicsapata mögött ma már teljes mellszélességgel az 1992-ben alapított híres Lipóti Pékség áll, annak alapítójával, a polgármesterrel és lelkes szurkolóval, Tóth József Péterrel együtt. A mintegy száz játékost, a gyerekektől kezdve tíz korosztályos csapatot foglalkoztató klub mindig jól érezte magát a megye I-ben, hiszen az itteni szurkolókat sokkal inkább a helyi rangadók érdeklik, így bátran utaznak a közeli idegenbe is.

„Márpedig a megyében minden meccs rangadó – tette hozzá Endrődi. – Az NB III-ból is ezért jöttünk vissza, holott mindig jó helyen álltunk. Nem volt értelme az utazásokkal járó többletköltségeknek, nem akartuk, hogy a csapat szereplése érdektelenségbe fulladjon.” Kivételt képez persze a Magyar Kupa, ahol 2000-ben olyan ellenfelekkel játszhattak, mint a Vác és a Haladás.
A megyében ráadásul mindig jól szerepeltek, a 2007–08-as idényben bajnokok is lettek, a serleg látható a VIP-szobában. Merthogy ilyen is van. Legutóbb az együttes ugyan csak ötödik lett a bajnokságában, de most már – új edzővel, és megújult csapattal –a dobogó a cél. A nyári igazolások a drukkerek szerint úgy tűnik, beválnak, bár a gárda a nyitó fordulóban 2–1-re kikapott Lébényben, ami természetesen a bírónak volt köszönhető.
„Azt a meccset a spori elcsalta, nem adott meg nekünk egy tiszta büntetőt” – avatott be a kulisszatitkokba Sanyi névtelenségbe burkolózó szárnysegédje, majd a napnál is világosabb gyorselemzést adott a szezonkezdő találkozóról. – Ha azt berúgjuk, akkor ugye kettő kettő, és akkor már csak egyet kellett volna szereznünk, és megvan a három pont.” Egyszerű játék a foci.

A Nyúl SC ellen viszont már nincs mese, nyerni kell! A találkozó csendesen kezdődött, a mintegy kétszáz kilátogató drukker békés mormogása közepette, de idővel a hangulat is egyre feszültebb lett. Akár olcsó poén is lehetne, de a vendégek egyáltalán nem kezdtek gyáva nyúlként. Eleinte a nézők is csak nevetgéltek, például a kapuson, aki kiejtett a kezéből egy lehúzott labdát, vagy a rosszul ítélő taccsbírón, ahogy ők nevezték az asszisztenst.
Az utolsó fél órára viszont szinte háborús lett a hangulat. Eleinte csak úgy röpködtek az „Előre!” meg a „Támadás!” vezényszavak, mintha ez a kilencven perc tényleg a lipcsei népek csatája lett volna, majd egyesekből kibukott az ingerültség is. „Ki ez a hatos? – kérdezte egy bajszos, szigorú tekintetű férfi. – Úgy lóg a feje, mint a bevásárlószatyor.” Majd villogó szemekkel, hangosan a pálya felé üvöltött: „Megtéplek, te gyerek!”.
Ezt valószínűleg az érintett is hallhatta, mert egyből élénkebb lett a mozgása, vagy csak nem akart kapni lefújás után egy baráti nyaklevest. Sanyi persze még 3–1-es vezetésnél, a 93. percben is azt üvöltötte, hogy „Harcoljatok!”, igaz, kicsit már artikulátlanul, a lelátói humorát meg-megcsillantó ellentábor szerint pedig inkább azt skandálta rendületlenül, hogy „ajtólapok”. De a három pontért még az is belefért.

Turner Pipi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Az idézetek a Lipóti Pékség Pékújság c. kiadványából valók

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. októberi számában.)