Nem nehéz megtalálni a főút mellett álló futballpályát Ercsiben, amely bontásra ítélt épületeivel még meg-megidézi a hatvanas évek cukorgyári hangulatát. „Az ercsiek máma megint győztek, kettő ellenében hármat lőttek” – hangzott a klub győzelmi indulója hatvan évvel ezelőtt, amikor a helyiek még „verhetetlen tizenegynek” nevezték a csapatukat. Kár, hogy ezt Polgárdi most nem így gondolta.
A második világháború utáni első területi bajnokságot szászszázalékosan, 113:6-os gólaránnyal fejezte be Ercsi csapata. Az 1912-ben alapított Ercsi Kinizsi sorsa teljesen összefonódott a vele egyidős helyi cukorgyárral, amely akkor a legkorszerűbbnek számított Közép-Európában.
Az üzem már a kezdetektől fogva támogatta a klubot, munkát és felszerelést adott a játékosoknak. Az edzéseket és a hazai meccseket akkoriban még a település déli határában, a strand közelében álló „tehénlegelőn” tartották, egészen 1930-ig, az új, ma is álló futballpálya felavatásáig. Több szép időszak volt, a hatvanas-hetvenes éveket az NB III-ban játszotta végig, majd nemegyszer volt megyei aranyérmes.
Az itt élőket azonban sosem érdekelték a messziről jött ellenfelek, ezért nem is vágytak magasabb osztályba. „Az évek során megtanultuk, hogy a mi helyünk itt, a megyében van” – mondja Flórián Gábor, a klub egykori elnöke. Pedig a hatvanas években szeretett itt baráti beszélgetésekbe torkolló edzőmeccset játszani a magyar válogatott, a Ferencváros és a Vasas is.
Az igazság azonban az, hogy a nézőket mindig is a Martonvásár, az Iváncsa, a Pusztaszabolcs, az Adony vagy a kisebb fehérvári csapatok elleni rangadók érdekelték. Sőt a hetvenes évektől már egyre inkább az „Ercsi-derbié” volt a főszerep, merthogy időközben még egy csapat alakult a városban: a Toldi, amely katonaegyüttes lévén, az egész megyéből válogathatott, kit soroz be, és kit rak a kezdőbe. Ezt hívják tartós helyzeti előnynek. Először 1974-ben sikerült legyőzni őket 1–0-ra, ezt máig őrzi a Kinizsi emlékezete, mint ahogy azt is, hogy azért összességében a Toldi nyerte meg többször a városi rangadót, és mindig nagy szám volt, ha egyszer-egyszer sikerült néha elkapni.
A rendszerváltás után, a laktanya bezárását követően a Toldit feloszlatták, és a cukorgyár 1997-es megszűnése miatt a Kinizsi is egyre nehezebb helyzetbe került. Bár 1996-ban, miután kiverték a Vácot és a Kaposvárt, még nyolcaddöntőt játszottak a Magyar Kupában a Budapest Honvéddal, amely csak 2–1-re tudott nyerni Ercsiben, az ezredforduló után lejtmenetbe került a klub.
A mélypont 2005 volt, amikor a megyei másodosztályba zuhant a gárda, és senki sem tudta, hogyan tovább. Sem elképzelés, sem pénz, sem potenciális támogató nem akadt. Az egyik üzletlánc még a hatos út mellett álló futballpályát is meg akarta venni, cserébe még azt is vállalta, hogy új, háromszáz férőhelyes mini stadiont épít – bárhol a városban. Szerencsére az üzletből semmi sem lett.
A klubnak a százéves évfordulóra sikerült összeszednie magát: az OLLÉ-program keretében elkészült egy új műfüves kispálya a sporttelep szélén, felújították a régi cukorgyári edzőpályát, tavaly novemberben pedig a TAO-pénzekből alácsövezték a centerpályát is. Most egy 53 milliós pályázatot sikerült megnyerni, amiből új klubház és öltözők épülnek az egyesület kétszáz igazolt focistájának.
Az Ercsinek sokadik nekifutásra, a tavalyi szezonban sikerült visszajutnia a megyei első osztályba, ahol látogatásom idején a nyolcadik, és ha most sikerülne legyőzni a Polgárdit, akkor egy helyet biztosan feljebb lépne a tabellán. Ehhez képest a vendégek szereznek vezetést egy szöglet után, és Dodi bácsi, akinél senki sem ismeri jobban a klub történetét, és akinek névre szóló széke van a VIP-szektorban, már a szünet előtt a kijárat felé botorkál.
„Mit nézzek ezeken?” – válaszol ingerülten arra a kérdésre, hogy mégis hova megy a negyvenedik percben. Ő azonban ellentmondást nem tűrően célozza meg a kijáratot, de a szíve csak visszahúzza, mert a második félidő ötödik percében már újra ott van a lelátón. A hangulat családias, a mintegy száz szurkoló között feltűnnek babakocsik és szaladgáló kisgyerekek is, fentről kamerával veszik a mérkőzést, a B-közép pedig még feldühödve is csak verbálisan vérmes.
Bár tagjai jól kiosztják a bírót és az ellenfél kapusát, amikor finoman, ám jól hallhatóan utalnak rá: talán eljött az ideje annak, hogy a futballisták másik szakmát keressenek. Különösen a második kapott gól után, mert mindenki sejti, hogy innen már nehéz lesz felállni. A hajrára összeszedi magát az Ercsi, újra „harap”, egy szépítő gólt még be is gyötör, de ez már kevés, marad a 2–1-es vereség, és az édes-keserű, cukorgyári hangulat.
Turner Pipi

Hiperkorrektek lettek, mind a ketten, ahogy kellett*

Egy szép lányt és egy szép legényt jól összehoztunk akkor benne

De azok hamar rájuk untak, és nyugdíjba mentek

Jó helyen vannak már

Mondd, hol van az a krézi srác?

Két félénk kísértettől várták, hogy majd bátrak lesznek

Csak változó évszak káprázott a levegőben

És pár év múlva az üres utcán elmentek egymás mellett

Tavasz volt vagy ősz vagy tél vagy nyár, nem emlékszem már

Tíz éve történt, azt hiszem, az, hogy nem történt semmi sem

És írtunk egy álomszép regényt
*Az idézetek a Heaven Street Seven Cukor c. albumának Hol van az a krézi srác? című számából valók
Ellenőri jelentés
A pálya állapota ***
Van mit egyengetni rajta.
Lelátó **
Szocreál betonmonstrum.
Eredményjelző-tábla
Volt, nincs.
Jegyár *****
Négyszáz forint, megéri.
Biztonsági emberek ***
A renddel nem volt gond.
Illemhely *****
Csillog-villog, vadiúj.
Hangulat ****
Cukorgyári idill.
Szurkolók viselkedése ****
Komolyan veszik magukat.
Klubház + öltöző ***
Lebontás előtt.
Büfé
Majd az új klubházban.
Átlagosztályzat: 3.6
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. májusi számában.)