Az óbudai El Clásico

 

 

(A cikk 2011-ben jelent meg, ahol szükséges, frissítettük!)

 

Az, hogy a hangosbemondó a szünetben az óbudai El Clásicónak nevezi az összecsapást, két dolgot jelent. Persze mi tudtuk az egyiket. Hogy kerületközi rangadón veszünk részt, ez az egyik. Hogy jó helyen vagyunk, az meg a másik. Gázművek–III. Kerületi TUE (azaz Kerület) meccs, BLSZ I, ráadásul a listavezető fogadja a második helyezettet.
A pályát megtalálni nem egy álom. A HÉV-megálló körüli lakossági mintavételünk is arról árulkodik, hogy elmúltak valami daliás idők: kábé a hetedik ember tudta megmondani, merre van a meccs. A pálya a Gázgyári Lakótelep szélén áll, a lakótelepről a főváros nem tud semmit, pedig egy három év múlva centenáriumát ünneplő, egy bebukott kor hangulatát híven megőrző építészeti csoda. A gázgyári munkáskolónia gyerkőcei annak idején egybe voltak eresztve, mint a kiskutyák, és a mai pálya helyén rúgták a labdát.

A gázgyártás megszűnt, a cég ma már csak a pályát tartja fenn, ennyit tesz a névért. De a névért nem is kéne mit tenni, úgyse változik ez meg már soha, így vonult be a magyar futballtörténelembe. Ugyan a könyvekben azt látjuk, hogy a csapatot ötször-hatszor keresztelték át fennállása során – szinte mindig a gyár névváltozásait követte. Fájó, hogy a magyar futballklubok Wikipédia-oldalán a G betűnél nagy üresség van, és hogy a klub oldala is holmi tárhelyproblémákkal küzd, de ettől még nagymúltú csapat – még ha nem is volt soha kupagyőztes, mint a Kerület 1931-ben, amelyben egyébként az évekig európai középklasszisnak számító, tavaly még Rubin Kazanyos MacBeth Sibaya is játszott tizenkét éve.
A földrajzi közelségből adódó kapcsolat (a rivalizálás is az) más szinteken is megtalálható. A Kerület utánpótlása magas színvonalú, és az ifiből kiöregedő focisták közül nem kevesen szerződnek a Gázhoz. Amúgy a helyi csapatban nem hemzsegnek a helyi játékosok, tiszteletreméltó életkorú informátoraink, amikor megkérdeztük, hogy azért ugye van helyi is a csapatban, fanyarul azt mondják, hogy igen, talán a szerelés. És még egy kapcsolat: a Kerület elnöke ifjabb Mészöly Kálmán, aki a Gázműveknél mint kapusedző van alkalmazásban. A helyzet pikáns, ifj. M. K. arcát szívesen nézném egy Kerület által elvégzett büntetőrúgás előtti pillanatokban.

Ilyenben nem részeltet bennünket a sors, viszont látunk egy piszkos-küzdelmes, gólnélküli első félidőt, amelyen a vendég Kerület jóval energikusabb focit mutat be. „Ha ilyen hülyén játszatok, ki se jövünk többet Gáz-meccsre.” „Fenét nem jövünk ki, tudod, hogy kijövünk, akármi van.” A félidő legnagyobb pillanata a pályán kívül zajlott. Amikor is a labdát kirúgták a pályáról, a pótlabda mellett fél méterrel álló partjelző tekintete elkalandozott. Nem tudni, min mélázhatott a zászlós futó, a játékosok és a bíró viszont vagy tíz másodpercig vártak, hogy eszméljen a spori. Igazán megkapó tíz másodperc volt, méltó egy rangadóhoz, selymesen fújt a tavaszi szél, a gyerekek is abbahagyták a dekaversenyt, mély csönd ereszkedett a pályára. Az elvarázsolt partjelzőre két méterről egyszer csak obligát hang üvöltött, mire összerezzent, és berúgta a labdát. A mögötte állók percekig röhögve szívatták szerencsétlent, a végén már ő is vigyorogva futkorászott. A félidei zsíros kenyerezésből visszatérőkkel kiegészülő 400-500 néző a második félidőben már eggyel kevesebb játékost lát a pályán, mert a hazaiaktól kicsapják az egyiket. („Kezd elfogyni a gáz” – mondták a vendégdrukkerek.) Na, gondoljuk, innentől dől a pálya. És tényleg így történik, csakhogy (de meghallgatnék erről egy sportpszichológust!) a másik irányba. A Gázművek táltosodik meg, és 2–0-ra gyalulja az ellenfelét. Akár több is lehetett volna.

No, vegyük sorba, mit mondott a két kedves öregúr, akiket nyakon csíptünk, és szemfüles módon kihasználtuk közlésigényüket. Először is ha tudnak, mindkét csapat meccseire kijárnak. Az egymás elleni mérkőzéseken annak szurkolnak, amelyik az első gólt rúgja (!). Nagyon egyszerű elv ez. Be is tartják: a végére valóságos kardos-kaszás gázgyári bölények bújnak ki belőlük. Megtudjuk, hogy a Kerületben játszik Nyilasi Tibor fia, a 4-es számú balhátvéd, akit az apja gyakran megnéz a hazai meccseken a kerítés mellől vagy az autójából, ahonnan a pályára lát. Meg is kérdezzük, hogy milyen a gyerek. „Hát amilyen osztályban játszik, olyan.”
A meccs legnagyobb rejtélye (a Gázművek érthetetlen feltámadása mellett) az egyetlen drapéria volt. A Gáz-szurkolók egy „Wallersteint a válogatottba” feliratot tartottak maguk elé. Idős forrásaink is megszeppenve álltak a föltett kérdés előtt. Máshol azt mondták, hogy ez a bizonyos Wallerstein, aki ezek szerint megoldás lehet a magyar válogatott akut védőproblémáira, a Kerületből igazolt a Gázhoz, és vélhetően a nagy döntést (amiben ugye az elárult szurkolók részéről még a disznófejjel való megdobálás sem kizárható – ha már El Clásico) hálálták meg a hazai drukkerek ezzel az egyértelműen kedves drapériával. Nos, a pálya mögötti szupermarketben nem árulnak disznófejet, Wallerstein ellátta a feladatát, a Gázművek menetel a feljutás felé, ami azzal jár, hogy a két úriembert pedig legalább egy évig nem állítja dilemma elé a futball. Pedig tudjuk, van egy pofonegyszerű szabályuk a dilemma feloldására.

Minarik Ede

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. júniusi számában.)