Ajkán csak a pálya felét süti be a nap

 

 

Az ajkai futball legszebb éveit éljük (a cikk 2014 májusában jelent meg – a szerk.) . A tavaly kilencvenéves FC Ajka stabil felsőházi csapat az egycsoportos másodosztályban. Aki fő vonalakban ismeri az elmúlt kilenc évtizedet, tudja, hogy ez az aranykor. Aki nem, annak most segítünk. Közben felvonulnak a csapatok a Városi Szabadidő és Sportcentrum gyepére.
A spirituális előd, az Ajkai Sportegyesület (ASE) 1923-ban alakult, és az akkor még jóval kisebb Veszprém megye bajnokságában teljesítette a hosszokat, és mivel saját pályája nem volt, az Üveggyártól bérelte a területet. 1948-ban jutottak fel a harmadosztályba, ekkor adták át a ma is használt Sport utcai telepet. Ha összeadjuk a körülményeket (’50-es évek, iparosítás, futballtámogatás), akkor nem is kell mondani, hogy valóságos futball-láz tombolt a városkában: előfordult, hogy az akkor még 9000 lakosból kétezren is kilátogattak egy meccsre (ma 30 ezer/6-700 az arány). 1955 októberében pedig 7 ezer (!) néző előtt játszottak egy mérkőzést – ami nem elírás. Nyilvánvalóan sokan jöttek a környékbeli településekről is, hiszen az ellenfél a magyar válogatott volt, Sebes Gusztáv világverő csapata nem hivatalos mérkőzést játszott az Ajkai Szikra nevet viselő tizenegy ellen, az eredmény 0:22, mások mellett Tichy (6), Kocsis (5), Czibor (4), Lantos (2), Puskás (2) góljaival.

Futball-láz ide vagy oda, az Ajka ekkor kezdte el azt az ingázást, ami lényegében egész történetére jellemző. Csak a hetvenes években sikerült stabil harmadosztályú csapattá válni. Emögött az abból adódó anyagi biztonság állt, hogy a timföldgyár és az alumíniumgyár einstandolta a klubot. A név ekkor lett Ajkai Alumínium SK. 1978-ban áttört egy fal: az Ajka az ezüstéremmel feljutott a másodvonalba, 1980-ban pedig elérte eddigi legnagyobb sikerét is, egy negyedik helyet. Pár év múlva viszont kiesés, névváltoztatás (Ajkai Hungalu SK), ’87-ben fent, majd lent, ’89-ben fent, ’91-ben lent, 1992-ben megint feljutás, majd megint kiesés, majd félresikerült fúzió a városi bányászcsapattal (Ajkai SE néven), aztán padló: harminc év után megint megyei bajnokság. Jaj, Istenem. Nem is folytatjuk, beleszédül az ember.
Ami biztos: 2007 óta tart a másodosztály Ajkán, ami jelentős tett, ha ismerjük a hátteret: tavaly ősz óta megint egycsoportos az NB II – azaz kimondható, hogy a klubtörténet egyik legnagyobb eredményét (5. hely a Nyugati csoportban) kellett elérni a csont nélküli bennmaradáshoz – és hogy, hogy nem, ez is sikerült. Ezért írtuk, hogy az idő éppen a klubtörténet aranylapjait lapozza.

Mindez nem tudja feledtetni a stadion elhelyezkedéséből adódó problémákat. Elég nagy problémák ezek. A lelátó a pálya nyugati oldalán lévő dombra épült. Praktikus, ráadásul igazán jól néz ki, geológiai kialakítású lelátó, mint amit például Tihanyban láttunk. (A lelátó mögött, a domb élén kerítés. Megkérdeztük, mi van a túloldalon, három verziót hallottunk rá: 1. szennyvíztelep, 2. krosszpálya, 3. semmi.) A baj nem is a lelátó szépségéből, hanem a tájolásából adódik. Mivel nincs világítás, a meccseket úgy kell megrendezni, hogy alkonyat előtt egy órával véget érjenek. Ki lehet számolni: szegény ajkaiak nem nagyon láthatnak olyan mérkőzést, amely alatt a pálya fele ne lenne árnyékban. Ráadásul fák vannak a dombon, kora tavasszal még nincsenek lombok, egy tévéközvetítés talán nem is lenne élvezhető. A domb árnyékában hideg is van, de mi van a túloldalon? Ezt sem nehéz kiszámítani: szembesüt a Nap! Mindig. Mert amire életadó égitestünk a domb mögé megy, addigra véget ér a meccs. És a legszebb az egészben, hogy erről tényleg nem tehet senki.

A komplexum jó kezekben van, másfél éve már üzemel egy műfüves is, a beenge­dő­em­berek szelídek és figyelmesek. A játékoskeret jórészt környékbeli nagyobb csapatok exeiből állt össze: többen születtek Keszthelyen, többen megjárták Pápát és a mai ellenfél ZTE-t, de a legtöbben a Haladásból érkeztek. Ez egyúttal azt is mutatja, mely csapatokkal tart hagyományosan jó viszonyt az Ajka. Szinte nincs is olyan holtszezon, amelyben ne játszanának felkészülési meccset a Haladással vagy a Pápával. A Pápa az osztálykülönbség miatt értelemszerűen nem lehet a közvetlen rivális – úgy éreztük, a hagyományos rivalizálás a most éppen a harmadosztályban vitézkedő Veszprémmel folyik. A honlap a másodosztály jobb klubhonlapjai közé tartozik, és valószínűleg lelkes fiatalok működtetnek blogot és Facebook-oldalt. Ultrák viszont nincsenek – tapasztalható volt a szemekben a riadalom, amikor a vendégszektorból felszállt az első füst.
A két csapat megosztozott a pontokon, Ajkán pedig kezdik megszokni a másodosztályt. Ahogy a csapat áll, tele rutinos, a hullámvölgyeket kiegyenlíteni képes játékosokkal, akár még a feljutást érő második helyre is odaérhet. Futballtörténeten átívelő fejlődés, így hívják az ilyet. Az állandóan ingázó Ajka egy-két éven belül az élvonal kapujával is szemezni kezdhet, és nincsen ebben sem túlzás, sem meglepetés.

Minarik Ede

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Az idézetek a Vidám úttörő (Mint a mókus…) című mozgalmi nótából valók

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. májusi számában.)