A Bayern München Kolozsvárott

 

 

A Kárpát-medencében belül 2010 novemberének harmadik napján két Bajnokok Ligája-mérkőzést is játszottak. Zsolnán és Kolozsvárt. Ezen a két meccsen két vendéggyőzelem, összesen tizenegy vendéggól született – hazai találatot sem a felvidéki, sem az erdélyi közönség nem láthatott. Nem olyan meglepő ez: a két ellenfél az Olympique Marseille és a Bayern München volt. Mi a bajorok kolozsvári vendégjátékán voltunk ott.

A Kolozsvári Vasutas Közép-Európa érdekes futballképződménye, erről a későbbiekben esik még szó a FourFourTwo hasábjain. A magyar vállalkozó, Pászkány Árpád által a negyedosztályból az európai elitbe vezetett, nagy hagyományú együttes jelenéről essen inkább szó, hiszen 0–4 ide vagy oda: nincs szüksége múltba fordulásra annak a csapatnak, amely tétmeccsen fogadja a tavaszi BL-döntőst. Most íródik az aranykor.
Kezdhetjük tehát azzal, hogy a (legalábbis a klubfocit tekintve) jóval Magyarország előtt járó Románia futballfővárosának kirakatcsapatáról van szó. Az elmúlt három évben két bajnoki cím és három kupagyőzelem, emlékezetes BL-meccsek (az AS Roma idegenben lelépve), és ehhez méltó sajtófigyelem kíséri a CFR Cluj jelenidejét. A városon, amely korábban szinte csak stabil élvonalbeli együtteseknek örülhetett, határozottan látszik, hogy már nagyobb a pálya a tíz évvel ezelőttinél. Már az előző nap elkezdődik a felvezetés: néhány helyen már Bayern-drukkert is ki lehet szúrni, és persze mindenki A meccsről beszél.

A valamikor a fellegvári negyed lokális együtteseként működött KVSC/CFR régi stadionja helyén mindenféle szabványnak megfelelő aréna épült a befogadóképesség 23 363, a szerkezet fém, a tájolás észak-dél – az egyetlen szépséghiba pedig nem róható fel senkinek. Az északi kapu mögött ugyanis azonnal utca van, egyszerűen képtelenség volt oda lelátót építeni. Visszhangra tehát nincs esély, amit csak valamennyire pótol a Szamos-völgy északi dombvonulata.
A CFR emberül teljesít a mérkőzésen. A Bayern az eredménnyel és öt-hat formás támadással igazolja hírét, a pályán nincs ekkora különbség. Viszont nem a meccs elemzése a lényeg. A CFR-nek (amit a magyarok Céefernek, a románok Cseferének mondanak) két magja van. A szurkolásról több helyen megírták már: a magyar bolyban is románul szurkolnak, románul emlegetik a bírót, románok a rigmusok – legtöbbször egyszerre hangzanak fel a magyarok alatt álló román csoportéival. (Más esetben, amikor a meccsnek enyhe etnikai színezete is van, például egy CFR–Steaua összecsapáson azért kidomborodnak a verbális különbségek.) És nem értjük, mi a baj ezzel a román szurkolással. Hiszen nem irodalmi esten vannak, ahol ugye a nyelv, az anyanyelv a kohézió alapja. Nos, itt a futball anyanyelve a legfontosabb, a bordó-fehér színek terelnek egybe mindenféle népeket, és a nyelv másodlagos. Furcsának furcsa, de vannak furcsább dolgok is a futballban – és hadd ne emlegessük azt az elhíresült Arsenal-felállást a múltból.
Sokkal szokatlanabb, hogy semmiféle alkoholt nem lehet kapni a stadionban, sem a stadion környékén. Hogy ez BL-előírás-e, azt nem tudjuk (nem az – a szerk.), mindenesetre a sima román bajnokik is a teljes absztinencia jegyében telnek errefelé. A fellegvári kocsmák bezárnak, és csak a vájtfülűek tudják, hol és hogyan lehet sörhöz jutni – a titkot nem fedjük fel, inkább megjegyezzük a későbbiekre. Mindenesetre, aki a meccs előtt alapozott, az a két óra ácsorgás alatt simán kijózanodik, ami, ismerve a biológiát, sokkal veszélyesebb az este későbbi folyására nézve. A KVSC Galerijének törzshelye (ahol ráadásul, a várható bajor vendégseregre gondolva, fel is készültek virsliből és bajor sörből) már órákkal a meccs előtt tele van. Egy másik magyar helyen azok a szurkolók várják a tévés közvetítést, akik sokallták a tízezer forintnyi lejbe kerülő jegyet – itt ingyenszotyi, ingyenszalonna és CFR-gólonként egy kör ingyensör a hívószó. Mintha az egész város tele lenne. Mintha az egész város egyetlen dologra figyelne.
Az ember, miközben megteszi a belvárosból a negyedórás sétát a Fellegvár tetejére, a százesztendős villák között lépdelve azon gondolkodik, hogy nagyon elvettek valamit a magyarországi futballszurkolóktól. Hiszen nézzenek oda: tíz éve itt semmi sem volt. Pászkány Árpád fegyvere ugyanis, bár azt nem mondanánk, hogy a sivatagban húzott fel egy futballoázist, éppen a tőke volt. A nagycsapat vázát idegenlégiósok alkotják, portugál, brazil, afrikai futballistáknak szurkol a magyar-román vegyes közönségből álló tábor, magyar nincs a csapatban (noha három éve Dzsudzsák Balázs egyetlen aláírásra volt a CFR-től), román sincs túl sok. A pénz mellett, hogyne, lelkesedés, jó szimat, szakértelem és rengeteg munka, de a lényeg mégiscsak az, hogy csekélyke alapra, egyetlen évtized alatt igen is fel lehet húzni egy olyan várat, ami máris a sporttörténelem része, mégpedig örök időkre. De miért nincs pénz Magyarországon? Illetve a CFR példásan elhivatott tulajdonosához hasonló emberek miért nem mernek magyarországi viszonylatok közt ennyi pénzt áldozni a futballra?

És még egy felvetés: miért fullad kérdések özönébe egy magyarországi futballszurkoló, ha Kolozsvárott vagy Zsolnán jár? Miért kell valami lesajnált nyugati szomszéd ruháját viselni a meccs után egész este? Na, ezek a nagy dilemmák. A választ Kolozsvárott már tudják, és az Istennek sem mondanák el. Jól is teszik. Erdély ürügyén szinte minden terepen holmi régi nagyságra szokás hivatkozni. Aki szeretné látni, ahogy ez az ösztöne megcsúfolódik, ugorjon a vonatra, és hétórányi út után kössön ki a nagyszerű jelenben.

Minarik Ede

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. januári számában.)