Szöveg L. Pap István Fotó Farkas József archívumából
Az 1967-ben Szabadkán született bunyevác származású csatár hivatásos pályafutását tizenhét évesen szülővárosa csapatában, a Szpartakban kezdte. Ezt követően egy évet az újvidéki FK Vojvodinánál töltött, majd visszatért Szabadkára. És a jugoszláv belpolitika viharában 1993-ban a Távol-Keletre, a dél-koreai POSCO Atomshoz szerződött.
A balkáni háborút követő felfordulásban kínálta magát Magyarország, és a Kecskeméti TE NB III-as (Alföldi csoport) együttesében 1994 májusában a Szőreg ellen csereként beállva két gyors góllal mutatkozott be a már 27 éves Zoran Kuntics. A bajnokságból hátralevő néhány fordulóban még rúgott hármat, majd ősszel is szórta a gólokat. Nem véletlen, hogy 1995 elején vitte is az NB I-es Parmalat FC. Persze csak miután sikerült kiderítenie, hogy kivel is kell tárgyalnia, előbb a Vojvodináig, végül Kecskemétre, sőt Dél-Koreába vezettek a szálak… A fehérváriakkal osztályozón bent maradt (előtte a Vácnak az NS 10-es osztályzatáért cserébe négyet lőtt), és 1995 nyarán szerződtette a BL-selejtezőben induló Ferencváros.
Az Anderlecht elleni BL-selejtező első meccsét Kuntics-gól döntötte el, a visszavágón pedig az 1–1 elég volt a magyar futball csoportköréhez. „Boldog vagyok, és megköszönöm a Ferencváros szurkolóinak ezt a fantasztikus buzdítást. Most már elárulhatom, hogy féltem a meccs előtt… – mondta az Anderlecht kiverése, azaz tulajdonképpeni sztárrá válása után Zoran Kuntics. – Nem tudom, mi történhetett velem, a szünetben minden ok nélkül hányni kezdtem. A második félidőre alaposan legyengültem emiatt, de a világ minden kincséért sem hagytam volna cserben a srácokat.”
A csúcs (a fehérvári színekben kapott 10-es osztályzaton kívül) egyértelműen az a brüsszeli győztes gól, amelyet Lisztes Krisztián zseniális indítása után helyezett el az 58. percben Geert De Vlieger kapujába, és amely megágyazott a továbbjutásnak, no meg az 1995-ös felejthetetlen Üllői úti BL-ősznek. És persze ne feledjük, hogy 1996 tavaszán a Népstadion 45 ezer nézője előtt a BVSC elleni bajnoki „döntőben” ő fejelte a zöld-fehérek aranyát érő gólt is.
A fontos és nagyszerű gólok mellett Zoran Kuntics formáját már ferencvárosiként is nagyobb hullámvölgyek jellemezték, hiszen az egyetlen bajnoki idény alatt szerzett hat gól eléggé vékonyka. Később sem váltotta meg a világot, igaz, ebben krónikusnak mondható térdsérülése is hátráltatta. Nem véletlen, hogy mindössze három teljes NB I-es idény jutott neki Magyarországon.
A Fradit követő évad („Úgy érzem, amit kértem, nem irreális, inkább az tűnik kevésnek, amit a klub ajánlott”) már Cipruson találta, egy év után hazatért a Vasashoz, játszott újra a Vidiben, pályafutását anyaegyesületében, a Szpartak Subotica csapatában fejezte be az ezredfordulón, 33 évesen. Fájós térde már nem bírta a terhelést.
„Kár, hogy Kuntics már nem játszik a csapatban, de hát nem volt mit tenni, túl sokat kért Kuntics, túl sokat kért Kopunovics is” – mondta Novák Dezső ferencvárosi vezetőedző, amikor 1996 augusztusában kiesett a BL-selejtezőben az immár szerb csatárai nélküli Fradi. Amely azt kommunikálta, hogy 60 millió forint volt Zoran Kuntics igénye. A csatár szerint csak hatmillió…
Edző lett, Boszniában az NK Gradacacnál, ezt követően Szigetszentmiklóson vállalt munkát. Magyarországon az NB I-ben Diósgyőrben, a másodosztályban a Fradinál, Pápán, Szegeden, Szigetszentmiklóson, Bodajkon, Dunakeszin, aztán Ózdon, a megyei első osztályban, majd Kecskeméten, az NB III-ban ült a kispadon. Aztán visszatért Szabadkára, ahol tavaly február óta Hajnal Tamás felkérésére a Fradi délvidéki játékosmegfigyelője.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. novemberi számában.)
