Szöveg L. Pap István Fotó FFT, ifjabb Thaly Zoltán
Az 1963-as születésű tádzsik középpályás, Oleg Hakimbekovics Sirinbekov a CSZKA Pamir Dusanbe csapatából szerződött 24 éves korában a Torpedo Moszkva együttesébe, és gyorsan a Szovjetunió legjobbjait éppen irányító válogatóbizottság fókuszába került. Ennek eredményeként 1988 végén egy közel-keleti túrán Szíria és Kuvait ellen három meccsen magára is húzhatta a néhány hónappal korábban még Európa-bajnoki döntőt játszó szbornaja mezét.
A bajnokságból még nyolc forduló volt hátra 1991. április 27-én, amikor a Vasas középpályáján bemutatkozott Oleg Sirinbekov. Az 1990–91-es idény hajrájában oroszlánrészt vállalt a piros-kékek bennmaradásából, pedig a Fáy utcában például középső védőt is játszott. Mivel ekkor még visszament Moszkvába (ahol azonnal kupadöntőben is szerepelt anyaegyesületében, a Torpedóban), kétszer is érkeznie kellett, és másodjára nem volt egyértelmű, hogy a Vasast választja. Érdeklődött utána a Ferencváros, sőt a svédek Norrköping, Malmö, Göteborg triója is. Végül újabb három évre Angyalföldet választotta.
„Csak jókat hallottam a magyar bajnokságról, a Fáy utcában nagyon kedvesen fogadtak, ráadásul utánanéztem, és azt is tudom, hogy néhány évtizede olyan klasszisok futballoztak piros-kékben, mint Mészöly Kálmán vagy Farkas János” – mondta udvariasan az angyalföldi (kölcsön)szerződés aláírása után Sirinbekov, aki gyakorlatilag már másnap pályára is lépett a Szeged elleni kiesési rangadón.
Valamivel több mint három idény alatt 85 találkozón játszott, és vezére volt az akkoriban azért legalább első osztályú Vasasnak. Első teljes évében hatodik lett a csapattal, amely érkezésekor az osztályozót is csak alig kerülte el. Gólokból ötig jutott, de így is emlékezetesek hatalmas, távoli bombái. A piros-kék szurkolók valósággal imádták, a meccseken állandó elem volt a molinó, amelyen szerényen csak ennyi állt: „Oleg, a király”.
Sokan mind a mai napig a legjobb hazánkban futballozó légiósnak tartják, de a jó öreg Oleg teljesen azért nem futotta be nálunk azt a pályát, amelyre hivatott lett volna. Eleve azzal a céllal szerződött ide a szétesés előtt álló Szovjetunióból, hogy a mi kis NB I-ünk majd kiváló ugródeszka lehet neki Nyugat-Európába. Voltak is ajánlatai, ám a Vasas megkérte (volna) az árát, így végül a magyar élvonalban ragadt.
Nemcsak a harmadszor is kapitánnyá avanzsáló Mészöly Kálmán vezetőedző, hanem Oleg Sirinbekov is elhagyta a Vasast 1994 nyarán. (Akivel már korábban is előfordult, hogy nehezen tért vissza moszkvai, illetve szocsi szabadságáról…) „Számtalan tárgyaláson vagyunk túl, ám Oleg nem akar itt maradni – mondta a hirtelen túlzónak minősített anyagi igényekkel elálló tádzsik középpályás marasztalásáról Papp László, a piros-kékek akkori szakosztályvezetője. – Több faxot is kaptunk Moszkvából, a Torpedo jelezte, hogy szerződtetni kívánja korábbi játékosát. Azt persze én is hallottam, hogy Oleget vinné a Kispest és talán a Fradi is. Szerintem hazautazik.” Így is történt: Oleg király a következő idényt ismét Moszkvában kezdte el.
„Oleg Sirinbekov nem véletlenül szerepelt többször is a szovjet válogatottban. Kitűnő védő, aki nagyszerűen helyezkedik. Ugyanakkor a támadásokból is kiveszi a részét – lelkendezett ittléte alatt második angyalföldi vezetőedzője, Genzwein Ferenc még 1992 őszén. – Örömmel mondhatom, hogy beállt a sorba, és teljes erővel készül. Ez meg is látszik a teljesítményén, hiszen hétről hétre nagyszerűt produkál, és csapatom legjobb emberei közé tartozik. De egy magyar játékos olcsóbb, mint egy külföldi, ráadásul nálunk olyan szerződéskötési részesedési rendszer van, amit nem biztos, hogy egy külföldi elfogad.”
Sirinbekov egészen 35 éves koráig futballozott, 1997-ben egy Dél-Korea elleni barátságos mérkőzésen még bemutatkozott az 1991 óta független Tádzsikisztán 1992 óta létező válogatottjában is, 1994-től újra a moszkvai Torpedóban játszott, és onnan is vonult vissza. A 2000-es évek elején az akkor Torpedo- ZIL néven szereplő korábbi klubja, majd az FC Szaturn-RenTV Ramenszkoje együttesében volt másodedző, majd szűkebb hazájában az FC Isztiklollal nyert Tádzsik Kupát, 2014 januárjában azonban mennie kellett, azóta nem edzősködik.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. szeptemberi számában.)
