Szöveg Si Hawkins Fordítás Bodor Balázs
2014. június 27. világszerte kemény napnak bizonyult a focirajongóknak. Ez volt az első nap a világbajnokság csoportmeccsei után. De mégis volt egy emlékezetes meccs a norvég negyedosztályban. Idar Wichne történelmet írt, amikor csereként először pályára lépett a (nagy levegő) FK Mandalskameratene színeiben, és akkor már a pályán voltak ikertestvérei, Torje, Amund és Eirik is. Már eleget hallottunk a viking istenekről, most lássuk a négyesikreket.
Valóban, a 17 éves Wichne fivérek valószínűleg az első négyesikrek, akik az első csapatban együtt léptek pályára. Érdekes, nem? „Nekünk ez nem volt újdonság – mondja Idar, tipikus skandináv visszafogottsággal. – Nem gondoltuk, hogy ez nagy dolog lenne, de azt éreztük, hogy mégis rendkívüli.” Valóban, és kis híja, hogy egyáltalán megtörtént. A fivérek hatéves korukban kezdtek játszani a Mandalskameratenében – amit szerencsére csak MK-nak ismernek –, kivéve Amundot, akinek rossz lehetett így. Ő tízévesen kezdte, az első csapatba pedig 15 évesen került be, de akkor meg egy másik Wichne elbizonytalanodott. „Idar egy éve abbahagyta a focit – magyarázza Amund, a kapus. – Nem akart már játszani.” Idar végül visszatért, de ekkor meg egy határidő fenyegetett: Amund, akit korábban nem is vettek észre, a norvég nagyágyúhoz, a Viking Stavangerhez igazolt. Utolsó MK-meccsét az idén július 3-ra tették. De egyre szorongatóbbá vált a helyzet, mert június végéig Idar még nem is lépett pályára.
A sors akkor szólt közbe, amikor egy MK-középhátvéd kiesett. Idar bement helyette, és… senkinek sem tűnt fel. A meglehetősen szolid ünneplést Amund búcsúmeccsére tartogatták, amikor mind a négyen a kezdőcsapatban játszottak. „A nagyszüleink szerint vicces volt – emlékszik vissza Torje. – Hazamentünk, és pizzáztunk.” Amund hozzáteszi: „Félidőben lejöttem, és virágokat kaptam”. Milyen kulturált…
Nincs kettő négy nélkül – két meccs erejéig
Amint látjuk, a Wichne ikrek testmagassága teljesen eltérő, szinte már azt gondolnánk, hogy csak tréfát akarnak űzni a nyilvánosságból. Ennek ellenére mindenki próbált csendben maradni: „A klub és az ikrek szülei is meg akarták óvni őket a reflektorfénytől” – mondja Atle Tveit, az MK igazgatója. A négyes ideje tehát lejárt úgy, hogy csak két meccsen szerepeltek. De a hármas még megvan. „Lehet, hogy kicsit telepatikusan működünk – nevet Amund. – Eirik és Torje nagyon jól tudja, hova fog futni a másik, és hova kéri a labdát.” Nyoma sincs köztük a kicsinyes testvérharcnak. Amund azt, hogy sikeresebb, a testvéreinek tulajdonítja („Nélkülük sosem lettem volna ilyen jó…”), és Erik, a támadó középpályás hozzáteszi: „Remélem, lesz lehetőségem Amundnál magasabb szinten játszani”.
Ki tudja, lehet, hogy egyszer majd viszszatérnek az MK-ba, és négyszeresen bizonyítanak. Csak várjunk húsz évet.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. októberi számában.)
