Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT, Mravik Gusztáv
Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is. A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: Ladinszky Attila 1971-ben nem tért haza Belgiumból. A 21 éves tehetséges Vasas-csatár a magyar futball meghatározó szereplője lehetett volna, emiatt a sportelhárítás kiemelten kezelte ügyét, amelynek vizsgálati dossziéja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található. Az eset tökéletes bizonyíték arra, hogy anno milyen messze volt Budapest Belgiumtól. A nyomozók az információkat teljesen félreértelmezték, így nem csoda, ha munkájuk végén nem jutottak eredményre.
Ladinszky Attila gyerekként a Tűzoltó Dózsa játékosaként rúgta a labdát, ahonnan 18 évesen került Sebes Gusztáv ajánlásával Tatabányára. A bányászvárosban hamar bedobták a mélyvízbe, és rögtön az NB I-ben futballozhatott. Tehetségét hamar felfedezték, így egy év múlva újra a fővárosban találta magát a Vasas élvonalbeli csapatánál. „Terhelt az 1970-es átigazolások során került a Vasas SC NB I-es labdarúgó csapatához.” A róla szóló összefoglaló jelentés megjegyzi, hogy Ladinszkyban az edzői korán meglátták a lehetőséget, ezért már fiatalon utazhatott külföldre. „Ladinszky Attila sportpályafutása során több esetben tagja volt a magyar ifjúsági, a magyar utánpótlás labdarúgó válogatottnak és több esetben vett részt különböző nemzetközi labdarúgó tornákon.”1
Börzsei János
Ladinszky jellemzéséből egy bohém természetű fiatalember képe került elő, aki gyerekként nehéz anyagi körülmények között nőtt fel. Édesanyjával, nevelőapjával és szintén futballista bátyjával szeretetben élt otthon, azonban korán megmutatkozott a hajlama a szertelen életre. A nyomozók értékelése szerint ezért döntött úgy a Vasas vezetősége, hogy nem neki, hanem a szüleinek utalják a fizetését, amelyből aztán kisebb összeget zsebpénzként megkapott. „Ladinszky Attilával szemben a Vasas SC szakvezetősége oly módon próbált meg fellépni, hogy munkahelyén járó fizetését nevezettnek nem engedték felvenni, azt postán továbbították a szülőkhöz, míg az SC-től járó különböző juttatásokat is csak apró részletekben bocsájtották rendelkezésére.” Az információ alighanem téves volt, mert a Vasas ilyesmit nem tett. De a jelentés mégis nyilvánvalóvá tette, hogy Ladinszkyt „szoros ellenőrzés alatt tartották”, ami akár a klubvezetőség jó szándéka is lehetett volna, ám a fegyver visszafelé sült el. Ladinszky azt már nehezen emésztette meg, hogy „büntetésből külföldre utazó csapatból kihagyták, pénzbüntetéssel, prémium elvonással sújtották”.2 A korábban világválogatott Farkas Jánost beidézték tanúkihallgatásra, és alaposan kikérdezték a témáról. Farkas a jegyzőkönyv szerint elmondta, hogy Ladinszky „ez év februárjában nagyon elkeseredett amiatt, hogy a Jugoszláviába utazó csapat keretéből kihagyták”.3 Ami azért érdekes, mert Ladinszky ott volt a jugoszláviai túrán. Ennek ellenére megállapították, hogy „Ladinszky Attilával szemben életvezetésének megváltoztatása érdekében a Vasas SC vezetősége különböző intézkedéseket foganatosított, […] azonban mindez eredményre nem vezetett. Ezen tényezők feltétlenül közrejátszottak Ladinszky Attilánál abban, hogy külföldön maradjon.”4
A vasasos cimborák, Kenderesi István, Mészöly Kálmán és Farkas János
A disszidálást felderíteni próbáló nyomozók megpróbáltak magyarázatot adni a játékos tetteire. Számos hasonló esetet tárgyaltak korábban, s ezekből kiderült, hogy komplett hálózat szakosodott a vasfüggöny keleti oldalán rekedt magyar labdarúgók disszidáltatására. „Szöktető” fedőnéven nyomozást indítottak több magyar származású disszidens ellen, akik az utóbbi években kerültek az elhárító szervezetek látómezejébe. Köztük volt Marton Pál, Béres András, Fazekas Árpád, Reményi József, Bánki Ferenc és Szepessy László. A BRFK Politikai Osztálya kiértékelte a megszerzett adatokat. „Hasonló ügyek vizsgálata során szerzett tapasztalatok alapján az is megállapítható, hogy a külföldre utazó sportolók nyelvtudás hiányában jogellenesen külföldön élők segítségét veszik igénybe, melyből szintén káros következtetés vonható le.” Ezek szerint ennek volt betudható, hogy a főleg ötvenhatosokból álló csoport rendszeresen propagálta a kiutazó csapatoknál a nyugati életformát, és szebb jövőt ígérve csábította őket külföldre. „Figyelmet érdemel az a jelenség, hogy az élvonalbeli sportolók szerzésével, adás-vételével foglalkozó menedzserek felhajtókat irányítanak sportolóink köré. Ilyen szerepkör volt megállapítható a jelen ügy vizsgálata során is Marton Pál brüsszeli lakos tevékenységével kapcsolatban.”5 Valószínűleg azért keverték bele Martont Ladinszky ügyébe, mert tudták, hogy Budapesten együtt járták az éjszakát, de valójában Martonnak nem volt köze a fiatal játékos disszidálásához. Egy másik nyomozás viszont arra utalt, hogy valójában Martonék csak felhajtóemberek voltak, akiket a háttérből az egykor a Kispestben futballozó Béres András és a jugoszláv származású Lubo Barin irányított. „A csoport legutóbb 1971 márciusában Ladinszky Attilát a Vasas SC és Zsoldos Ferenc labdarúgót bírta rá a hazatérés megtagadására.” Zsoldos azonban csak rövid ideig tartózkodott Nyugaton, s miután újra visszatért Magyarországra, a rendőrség azonnal kihallgatta. Vallomásában elismerte, hogy két hétig Marton Pálnál lakott, ahonnan Lubo Barin lakásába költözött. „Barin 1971. április 7-én hajnalban Ladinszky Attilával együtt kocsival átvitt Antwerpenbe, ahol azonos feltételekkel 3 évre szerződést kötött velünk a Beerschot együttese.”6 Itt viszont nem maradtak sokáig, mert „mindketten nagyobb összeget vettek fel a Beerschot, illetve a Tournhout csapataitól és elmulatták, majd eltűntek”.7 Itt is tévesen informálhatták a belügyet, mert Ladinszky nem elmulatta a pénzt, hanem felöltözködött belőle és egy jelentős részét hazaküldte a családjának. Nem sokkal ezután Béres András a nyomozó szerveknek azt állította, hogy Ladinszky nyáron az NSZK-ba utazott. A „Menedzser” fedőnevű informátor értesülése szerint „Marton Pál Béres András nélkül ilyen irányú »üzletet« nem bonyolít le”.
Sőt az informátor azt is megerősítette, hogy Béres szorosan együttműködik Lubo Barinnal, „akinek Bánki Ferenc, Tódor Miklós és Fazekas Árpád az ügynökei”.8 (Az ügyfelei lett volna a pontos meghatározás – V. Cs.)
Gólöröm Ladinszky módra
A magyar utánpótlás-válogatott 1971. március 22-én Belgiumba utazott a másnap lejátszandó Standard Liége elleni mérkőzésre. „A csapat szálláshelye Liegetől kb. 6 km-re Chandefontaine-ben a Palace Hotel volt.” Nem ellenőrzött információk szerint Ladinszky több esetben érdeklődött a portástól, hogy kapott-e aznap telefonhívást. Ami szintén helytelen információ volt, mert Ladinszky egy kósza ötlet hatására disszidált, amiről nem egyeztetett előtte senkivel. Ám a jelentések következetesen félretájékoztattak. „Március 23-án a magyar csapat szálláshelyén megjelent Bánki Ferenc (volt magyar labdarúgó) disszidens és a délelőtti órákban ezen személy segítségével kísérelte meg Ladinszky Attila távbeszélőn felvenni a kapcsolatot Marton Pállal.” Az esti mérkőzés lefújása után ugyanakkor „Ladinszky Attila idegesen tért vissza” a szállásra, majd kiment párszor a parkolóba, és „feltűnő idegességgel kereste Marton Pál gépkocsiját”. A fiatal támadónak Martonnal az ismeretsége még Magyarországra vezethető vissza. Az iratok szerint Marton Pál a legtöbb esetben Ladinszky Attila, Farkas János és Mészöly Kálmán társaságában múlatta az időt a pesti éjszakában. Farkas mellett Mészölyt is behívták kihallgatásra, ahol a nyomozóknak nem tagadta a hátvéd, hogy tudott Marton Pál bizonyos ügyleteiről, de fellengzősnek érezte az előadásmódját, ezért nem hitt neki. „Előttem többször beszélt arról, hogy külföldi játékosok adás-vételével foglalkozik. Számtalan esetben utalt arra, hogy most egy jugoszláv játékost továbbít, aztán egy más állambelit. Ezt azonban én olyan nagyképűségnek vettem.”9 Ehhez hasonló gondolatokat fogalmazott meg a nyomozók előtt Farkas János is. „Ő magáról azt hangoztatta, hogy játékosok közvetítésével foglalkozik. Én a magam részéről ezt nem hittem el róla, ma sem hiszem. Olyan fellengzős módon beszélt arról, hogy különböző külföldi nagy csapatokkal, sportklubokkal vannak tárgyalásai, és éppen most ehhez vagy ahhoz a csapathoz vagy klubhoz kell sürgősen visszautaznia.” A világválogatottat is megjáró Farkas megpróbálta az elméletét alátámasztani azzal, hogy „Marton Pál nekem, de előttem másnak sem tett ajánlatot arra, hogy külföldi csapathoz szerződjünk”. Mivel Marton Ladinszky disszidálásakor Rotterdamban tartózkodott a felnőttválogatott mérkőzésén, nem meglepő, hogy a tanúk egybehangzóan állították; nem gondolták volna Marton Pálról, hogy közvetítésével Ladinszky Attila elhagyja a hazáját. Mészölyék nem erősítették meg azokat az információkat sem, hogy Marton állt a disszidálás hátterében. Farkas János kifejtette: „Ladinszky Attila külföldön maradása úgy engem, mint több játékostársunkat nagyon meglepett, mert soha nem mertük feltételezni róla azt, hogy megválik a csapattól”.10
Ladinszky Attila bal lábától okkal rettegtek a kapusok – nem csupán itthon, de később szerte Európában is
A Standard Liége elleni mérkőzést követő éjjel Ladinszky Attila eltűnt a szállásról. Másnap a társak hűlt helyét találták, és „a reggeli ébresztőnél észlelték a játékosok és a szakvezetők, hogy Ladinszky Attila nem tartózkodik szállodai szobájában, a szekrényből a kabátja is hiányzik”. A vezetők utánajártak a történteknek, és megkérdezték a szálloda portását, hogy látta-e valamikor Ladinszkyt elhagyni a hotelt, aki erre elmondta, hogy március 24-én éjszaka Ladinszky „egy magas szőke fiatalemberrel együtt távozott el a szállodából”. Ezzel végérvényesen megállapítást nyert, hogy „a portás által adott személyleírás Marton Pál személyére utal”. Bizonyára a portás tévesen emlékezett, mert Ladinszky Szepessy Lászlóval távozott, aki küllemre még csak nem is hasonlított Martonra. A gyors szemrevételezés után nem maradt más hátra, mint a kármentés. Egy Nyugatra utazó küldöttség vezetőjének a rémálma volt, ha az út során valaki nem tért haza. Ilyenkor jobb volt a veszély elébe menni, ezért a Vasas szakvezetői telefonon keresték a Rotterdamban tartózkodó Börzsei János MLSZ-főtitkárt, és megbeszélték vele az ügyet. Börzsei mellett felhívták még a brüszszeli magyar követséget, akiknek megadták Ladinszky adatait és személyleírását. Abban maradtak, hogy amennyiben Ladinszky mégis visszatérne a csapathoz, újra jelentkezni fognak. Hazatérve jelentették az esetet az MLSZ és az MTS vezetőségének, majd „a Vasas szakvezetők felvették a kapcsolatot Mécs László Brüsszelben élő – disszidens – sportújságíróval, aki négyszemközti beszélgetés során megerősítette azt a gyanút, hogy Fazekas Árpád és Marton Pál működött közre Ladinszky Attila disszidáltatásában”. Ez féligazság volt, mert egy ideig Fazekas Árpád bújtatta a lakásában Ladinszkyt, amíg Brüsszelben kutattak utána. De Marton később is elzárkózott a segítségnyújtástól.
Anderlecht-mezben, Betis-mezzel
Ladinszky szökésével kapcsolatban a Vasas elnöke, Várfi Ferenc tett bejelentést a rendőrségen 1971. április 8-án. Miután a disszidálás ellen már semmit sem lehetett tenni, a nyomozást arra használták fel, hogy a vizsgálat során megszerzett adatokat ellenőrizzék. „Tekintettel arra, hogy Ladinszky Attila Belgiumban maradt le a külföldön tartózkodó labdarúgó csapattól […], így lehetőség nyílt arra, hogy a vizsgálat keretében olyan személyeket hallgassunk ki, akiknek vallomásai alapján az operatív úton szerzett adatokat legalizáljuk, illetve Marton Pál és társai tevékenységét dokumentáljuk.” Ebből a jelentésből kiderül az is, hogy az első számú közellenségnek tartott Marton Pál a történtek után egy hónappal Magyarországra látogatott, és szembesítették a Ladinszky-ügyben előkerült információkkal. „Nevezett határozottan visszautasította a vele szemben felvetett gyanút.” Marton valószínűleg alaposan felkészült a kihallgatásra, mert mindenre konkrét válaszokat adott. „Azzal védekezett, hogy a kérdéses időpontban Rotterdamban tartózkodott, ahol a magyar »A« válogatott mérkőzését nézte meg.” Valamint Marton megerősítette azt az értesülést, amely szerint Ladinszky Attila a Beerschothoz szerződött, ahol Béres András volt az edző. „Marton Pál elmondása szerint a szerződés megkötésénél Fazekas Árpád is közreműködött.” Fazekassal kapcsolatban igyekezett még leszögezni, hogy „nevezett egy jugoszláv állampolgárságú Barin nevezetű menedzser titkára és játékosok szerzésével, adás-vételével, mérkőzések lekötésével foglalkoznak”. A kör ezzel bezárult, hiszen Marton minden korábban begyűjtött információt igazolt a hatóságnak. Az ügy lezárásaként megjegyezni kívánták a vizsgálók, hogy ehhez hasonló ügyek nem fordulhatnának elő, ha a szakvezetők betartanák a szabályokat. Alapvető hibaként hozták föl, hogy elmulasztották a „játékosok útlevelét maguknál” tartani, s így fordulhatott elő, hogy „Ladinszky az útlevél birtokában hagyta el a csapatot”. Szintén a nemtetszésüket fejezték ki még azzal kapcsolatban, hogy a vezetők „nem tartják távol a csapattól a külföldön élő disszidenseket”. Ennek eredményeként, „ezek megjelenése, valamint feltűnő költekezéseik, dicsekvéseik rossz hatással vannak élsportolóinkra”.11 Mindezek után két levelet fogtak el a disszidált Ladinszky Attilától. Az egyiket a szüleinek címezte, a másikat pedig edzőjének, Machos Ferencnek, akit apja helyett apjaként szeretett. „Drága Édesanyám, kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindkettőtöknek, ne aggódjatok, nagyon jól vagyok, nagyon szeretnék már én is levelet kapni, hogy mi van veletek.” A Machosnak írtban szűkszavúan ugyan, de kitért a tettére is. „Drága Feri bácsi, ne haragudjon, hogy így történt, de én ezt láttam jobbnak.”12
„NEM KÉSZÜLTEM DISSZIDÁLNI”
„Szeretném az elején leszögezni, hogy külföldön maradásomnak semmiféle politikai háttere nem volt. Alig múltam húszéves, amikor mindez történt, felelőtlen kölyök voltam, és nem készültem disszidálni. Nagyon jól éltem itthon, háromszor-négyszer annyit kerestem, mint a nevelőapám, rengeteg barátom, csajom volt. Jól éreztem magam a Vasasban is; Farkas Jancsi és Mészöly Kálmán befogadott maguk közé, közösen jártuk az éjszakát, holott ők olyanok voltak, mint a testvérek, mindenhova együtt mentek. Én éjjelente rendszeresen kimaradtam, szabadon éltem és sokszor csak azért ugrottam reggel haza, hogy inget cseréljek. Ennek ellenére egyetlen edzést sem hagytam ki, utána még ott is maradtam gyakorolni a fejelést meg a kapura lövést. Igazából semmi okom nem volt arra, hogy disszidáljak. Annyi történt, hogy Belgiumban a mérkőzés utáni este a hotelban Szepessy Laci arról beszélt, milyen szabad a nyugati világ. Ő akkor már kinn volt néhány hete, zsugáztunk Bálint Lacival, Tóth Andrissal, amikor odaszóltam neki: figyelj, kinn maradok én is! Visszamentem a szobámba, felvettem a kabátomat, nálam volt ötven dollár és az útlevelem – amire korábban sohasem volt példa – és távoztunk. Laci nagyon meglepődött, mondta is, hogy ne csináljam, nem fogok tudni kinn élni, erre mi történik, ő még abban az évben hazaköltözött, én meg csak a kilencvenes évek végén. A rólam szóló jelentésekről a következőket mondhatom el; nem igaz, hogy Marton Pali segített nekem lelépni. Sőt! Másnap, amikor hívtam, rám csapta a telefont, mert attól félt, hogy ha belekeveredik a dologba, akkor kitiltják Magyarországról. Palinak semmi köze nem volt az én ügyemhez, valójában Rotterdamban volt aznap az A-válogatott mérkőzésén. Miután megszöktem, borzasztó nehéz helyzetbe kerültem. Az első évben nagyon szenvedtem, többet sírtam, mint egész életemben együttvéve. Szegény édesanyámmal tíz nappal a történtek után beszéltem telefonon; zokogott a kagylóba, hogy menjek haza. De akkor már úgy voltam vele, ha belevágtam, akkor végig csinálom. Végül Fazekas Árpi fogadott be a brüsszeli lakásába, ahonnan az első napokban az utcára sem mertem lemenni. Egyszer kopogtak az ajtaján és engem kerestek magyarok – nem tudom, kik lehettek –, én kisgatyában felmenekültem a tetőre, amíg Árpi tartotta értem a hátát. Majd’ megfagytam, közben hallgatóztam, hogy mit beszélnek rólam. Akkor változott meg minden, amikor Lubo Barin kijelentette, hogy nem akar velem foglalkozni, és szólt Bédli Jánosnak, vigyen át az NSZK-ba. Nagyon kalandos volt, mert nem volt vízumom, és Essenbe akartunk eljutni, ahonnan Jancsi hozott magával egy jugoszláv srácot, akivel egy kilométerre a határnál helyet cseréltünk. Megkaptam az útlevelét, Jancsi meg adott nekem egy hatalmas szendvicset, hogy ha jön a határőr, akkor kezdjem el enni és takarjam el vele az arcomat. Szerencsére nem buktunk le, engem Jancsi kitett egy német kocsmában, amíg visszament a jugó srácért. Mondta, hogy tedd fel a kezedet, ha sört akarsz inni, ki fognak szolgálni, mert megbeszélte a pincérlánnyal. Essenben derült ki, hogy az MLSZ elfelejtett eltiltatni az UEFA-nál. Börzsei Jancsi bácsi volt a főtitkár, aki telefonon lejelentette ugyan, hogy disszidáltam, de nem írta meg a hivatalos levelet, amit máig sem értek, miképpen fordulhatott elő. Essenben adtak nekem tizenötezer márkát, és végre elkezdhettem edzeni. Keveset beszéltem eddig erről, de a belgák és a spanyolok is honosítani akartak. A belgák a válogatott miatt, a spanyolok meg azért, mert abban az időben három külföldi játékos játszhatott egy csapatban, és a Real Betisnek jól jött volna, ha tudnak venni egy negyediket. Szusza Feri bácsi volt az edző, nyolc válogatott volt a csapatban, és én közöttük alapembernek számítottam. A spanyol szövetségi kapitány Kubala Laci bácsi volt, akivel imádtuk egymást, s ki tudja, ha honosítanak talán befértem volna a csapatába is.”
Hivatkozások
1 ÁBTL 3.1.9. V-154919 95-99. Összefoglaló jelentés Ladinszky Attila ügyében, 1971. május 7.
2 ÁBTL 3.1.9. V-154919 89-94. Ladinszky Attila ügyének lezárása, 1971. május
3 ÁBTL 3.1.9. V-154919 25-27. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv, Farkas János, 1971. április 22.
4 ÁBTL 3.1.9. V-154919 95-99. Összefoglaló jelentés Ladinszky Attila ügyében, 1971. május 7.
5 ÁBTL 3.1.9. V-154919 101. BRFK Politikai Osztály, ügyiratszám: 221-Bü-120/311971.
6 ÁBTL 3.1.2. M-36131 71. „Nagy József” fn. ügynök jelenti, 1972. május 3.
7 ÁBTL 1.11.13. 0015-837-6 Ladinszky labdarúgó ügye, 1971. június 11.
8 ÁBTL 1.11.13. 0015-837-6 Jelentés, Béres András ügyében, 1971. június 26.
9 ÁBTL 3.1.9. V-154919 47-50. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv, Mészöly Kálmán, 1971. április 23.
10 ÁBTL 3.1.9. V-154919 25-27. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv, Farkas János, 1971. április 22.
11 ÁBTL 3.1.9. V-154919 89-94. Ladinszky Attila ügyének lezárása, 1971. május
12 ÁBTL 3.1.9. V-154919 95-99. Összefoglaló jelentés Ladinszky Attila ügyében, 1971. május 7.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. novemberi lapszámában.)
