Mindegyiknek megvan a maga sztorija! – mármint annak a rengeteg sálnak, amelyek dobozokban pihennek, szépen, rendesen összehajtva Péntek János lakásán. Sok oka lehet arra az embernek, hogy kimenjen egy mérkőzésre: az egyik, hogy hozzájusson egy külföldi sáltulajdonos féltett kincséhez. Éppen ezért van majdnem akkora értéke egy unalmasnak tetsző hazai sálnak, mint egy olyan egzotikus darabnak, amelyen mondjuk a tunéziai Club Africain címere szerepel. Az eredmény helyett az olyan történetek maradnak meg ezekről a találkozókról, mint a következő.
„A 2002-es Ferencváros–AEL Limasszol meccs végén egy ciprusi szurkoló esdeklően nézett a fradistára a vendégszektor kerítése mögül. A hazai szurkolók nem reagáltak túl barátságosan, én azonnal értettem, hogy mi lehet a srác óhaja, és a sáljára mutattam: »Change?«. Nagyon örült az FTC relikviájának, ahogy én is őrzöm azóta a görög betűs sálat.”
A gyűjtés egyébként a Bozsik-stadionban kezdődött valamikor a ’80-as évek közepén. A Honvéd a Bröndby ellen szerepelt, és akkor még nem létezett olyan idehaza, hogy klubsál, így az együttérző dán szurkoló gyakorlatilag egy értéktelen piros szalagért adott egy máig is nagy becsben tartott darabot. Utána következtek a BL-döntők (például az Ajax–Milan), az Eb- és vb-meccsek, és persze mindenekelőtt a magyar klubcsapatok ellenfeleinek sáljai.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. augusztusi lapszámában.)
