Szöveg Alex Reid
Josep Guardiola (Barcelona) és Zinedine Zidane (Real Madrid) remek példa arra, hogyan lesz valakiből edzőként is legenda, ha már játékosként is az volt. Bár nem kell rögtön a legmagasabb szintre gondolni, Angliában most ott van Neil Harris, a Milwall menedzsere.
Az ő történetük viszont csak a mérleg egyik oldalát mutatja, ugyanis a sikeres játékoskarrier egyáltalán nem jelenti azt, hogy valaki edzőként is képes sikereket elérni a klubjával. S hogy ez a kérdés most miért aktuális?
Elsősorban azért, mert Frank Lampard, aki 2001 és 2014 között a Chelsea csapatában futballozott (és lett legenda), a hírek szerint jó eséllyel már a nyáron átveheti a Juventushoz távozó Maurizio Sarri helyét a londoni Kékek kispadján. Az alábbi példák azonban jól mutatják, hogy nem árt óvatosnak lennie.
ALAN SHEARER (NEWCASTLE UNITED)
Mi lehetett a baj? 2009 április elsején, bolondok napján a Newcastle United meglepetésre bejelentette, hogy szezon végéig Alan Shearer ül le a kispadra, és megpróbálja megmenteni a klubot a kieséstől, miután Joe Kinnear szívműtéte miatt lábadozott.
A legendás „Nagy Alnak” megkérdőjelezhetetlen hitele volt a szurkolók szemében, szinte helyi hősként kezelték 1996 óta, amikor visszautasította a Manchester United ajánlatát, és gyerekkorának kedvenc csapatához, a Szarkákhoz igazolt, amelynek aztán örökös gólkirálya lett. Edzőként viszont semmi sem jött össze neki.
Pedig Shearer magával hozta a stábba segédedzőnek Iain Dowie „bennmaradás-specialistát”, a lelkesedésben pedig nem volt hiány. Minden másban viszont igen, az első öt meccsen a Shearer vezette Newcastle mindössze két pontot szerzett, de a Middlesbrough elleni 3-1-es győzelemmel rövid ideig kievickéltek a kiesőzónából.
Az új edző tervei azonban nem valósultak meg, a csapat egyaránt 1-0-ra kapott ki az utolsó két bajnokin a Fulhamtől és az Aston Villától is, és búcsúzott az élvonaltól. Shearer azóta sem dolgozott edzőként sehol.
STUART PEARCE (NOTTINGHAM FOREST)
Stuart Pearce első edzői munkája a Forestnél – ahol játékosként 1985 és 1997 között tizenkét fantasztikus évet húzott le a jobb szélen – tulajdonképpen nem is volt olyan rossz. Miután Frank Clarkot 1996-ban kirúgták, őt játékosedzőnek nevezték ki, de az első kezdőcsapatának kijelölése vicces volt, mert a felesége figyelmeztette, hogy elfelejtett kapust tenni a csapatba.
Ennek ellenére az első meccsén legyőzték az Arsenalt, és januárban ő lett az angol élvonalban a hónap menedzsere. A Forest azonban kiesett a szezon végén, Pearce pedig újra „csak” játékos lett, igaz, másik csapatban.
Aztán újra edzőként két évig irányította a Manchester Cityt, majd Fabio Capello helyettese lett az angol válogatottnál, 2014 nyarán pedig Pearce visszatért az akkor angol másodosztályú Nottingham Foresthez.
Ezúttal már sikerült tizenegy játékos neveznie a kezdőbe, első hét bajnoki meccséből ötöt megnyert, aztán minden elromlott. Az elkövetkező huszonegy bajnokiból csak hármat (!) sikerült megnyerniük, a Rochdale kiejtette őket az FA-kupából, Pearce-et pedig 2015 februárjában kirúgták.
GARETH SOUTHGATE (MIDDLESBROUGH)
Játékosként Gareth Southgate volt Boro első csapatkapitánya, aki megnyert a klubbal egy nagyobb kupát (ez volt a 2004-es Ligakupa), és aki bevezette őket a 2006-os UEFA-kupa döntőjébe, és különös ünneplésétől szinte megvadultak Yorkshire-ben.
A Sevilla elleni vesztes UEFA-döntőt követő szezonban ki is nevezték menedzserré a 35 éves Southgate-et, a kispadon Steve McClarent váltotta, aki angol szövetségi kapitány lett. Utódja jól kezdett, a Manchester City például 8-1-re győzte le, de hamarosan vége szakadt a sikerszériának.
2009-ben ki is estek az élvonalból, és Southgate csak pár hónapot töltött a másodosztályban, mielőtt kirúgták volna. Azóta viszont bejött neki az élet…
OSSIE ARDILES (TOTTENHAM HOTSPUR)
A világbajnok argentin Ossie Ardiles a nyolcvanas években lenyűgözte a Tottenham szurkolóit, miután első külföldi játékosként Angliába igazolt, ami újdonságnak számított akkoriban a szigetországban. És amennyire technikás középpályás volt a pályán, annyira szokatlanul viselkedett azon kívül is, ez pedig óriás népszerűséget hozott neki.
Hősként fogadták akkor is, amikor 1993-ban edzőként visszatért a Spurs kispadjára, aztán meglepetésre kamikaze stílusú futballt játszatott a csapattal. A védekezést nem erőltette túlságosan, a támadásokat viszont nagyon, ami csak mérsékelten működött, ha Teddy Sheringham éppen egészséges volt. Jött egy hétmeccses vereségsorozat és az együttes máris a 15. helyre csúszott.
Az védekezés problémáival keveset törődő edző 1994 nyarán leigazolt két válogatott támadót, a német Jürgen Klinsmannt és a román Ilie Dumitrescut, októberben pedig a Spurs már a tabella aljáról figyelte a többieket. Ardilest kirúgták, de legalább jó móka volt, amit csinált.
BRYAN ROBSON (WEST BROMWICH ALBION)
A Manchester United egykori nagyágyúja több mint kétszáz meccset játszott a Vörös Ördögök mezében, előtte azonban hat szezonon át a West Bromwich Albion játékosa volt, ott lett válogatott. 2004-ben aztán edzőként tért vissza nevelőegyesületéhez.
Első meccsét elveszítette, Karácsonyra a tabella aljára csúszott, ahonnan csapat még nem állt fel a Premiershipben. A szezon második felében a gárda a túlélésért játszott, és be is jött neki, a csodával határos módon bennmaradt az angol élvonalban, a soraiban egyébként Gera Zoltánnal. A WBA ezzel az első PL-csapat lett, amely bent tudott maradni úgy, hogy karácsonykor még utolsó volt.
Ekkora Robsont még messiásként kezelték, de a formája és a szerencséje nem tartott ki. A 2005/2006-as szezonban a csapat a 19. helyen végzett, az idény vége nagyon gyengére sikeredett, az utolsó 13 meccsüket képtelenek voltak megnyerni. Bryan Robson a Championshipbe is követte a klubot, de ott az első nyolc mérkőzésből csak hármat tudott megnyerni, így megköszönték a munkáját.
KEVIN KEEGAN (NEWCASTLE UNITED)
Kevin Keegan első edzői munkája 1992-től 1997-ig tartott a Newcastle Unitednél, és kétség kívül sikeresnek tekinthető, habár a Manchester United elleni kirohanása volt talán a legemlékezetesebb tette az öt év alatt. Akkor – az 1995/1996-os szezonban – második helyre vezette a csapatot, Sir Alex Ferguson együttese mögött, és közel volt a bajnoki cím is.
1997-ben lemondott ugyan, de 2008 januárjában váratlanul visszatért a csapat élére, ami jól kezdődött, miután elárulta, hogy az utóbbi időben nem nézett annyi futballt, amit aztán a pálya mellett is bizonyított. Első nyolc meccséből egyet sem tudott megnyerni, akkor azonban fordult a szerencse, és a tiszteletreméltó 12. helyre hozta fel a csapatot.
Azonban a hírek szerint feszültség támadt közte és a klubigazgató között, miután nyilvánosan kritizálta a vezetőséget, mondván, nem adják meg a szükséges anyagi támogatást ahhoz, hogy az első négybe jussanak, és Keegan a következő szezon elején egyszerűen eltűnt, nem lehetett tudni, lemondott-e vagy kirúgták.
Keegan ezután eredményes jogi lépéseket tett, de a klubbal folytatott tárgyalások nem hoztak sikereket. Mindez a hercehurca azt eredményezte, hogy Keegan többé nem tudott visszatérni a kispadra, így második edzősége 22 meccséből csak hetet tudott megnyerni, kilencet pedig elveszített. Ennél méltóbb búcsút érdemelt volna.
Forrás: FourFourTwo.com
