Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT
Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.
A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő történéseket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: az 1970-es években a titkosszolgálatok ugyanolyan intenzitással üldözték a látókörükbe került labdarúgókat, mint a korábbi évtizedekben, mégis erről az időszakról sokkal kevesebb adat maradt fenn. Ennek okai egyelőre tisztázatlanok, de az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára olyan iratokat őrzött meg ezen időszakról, amelyek arról tanúskodnak, hogy ha nem is volt az utólag konszolidált Kádár-kor kiszolgálóinak valódi ellenségképe, akkor sem estek kétségbe: kreáltak maguknak.
Két magyar menedzser és egy sztár Belgiumban: Béres András, Puskás Ferenc, Békeffy Jenő
A hetvenes évekre egyre kisebb számmal keletkeztek igazán nagy horderejű ügyek a labdarúgás berkeiből. Addigra olyan konszolidált lett a társadalmi helyzet, hogy a sportelhárítás tagjai attól tarthattak, hogy előbb-utóbb nem lesz rájuk szükség, ezért bizonyítaniuk kellett a nélkülözhetetlenségüket. Kádár rendszerének ez az időszaka rossz közeg volt a titkosszolgálatok számára, mert kiröhögte volna őket a vezetőség, ha annyi összeesküvést próbáltak volna felgöngyölíteni, mint az előd ÁVH. A politikai rendőrség tevékenysége sok esetben arról szólt, hogy önmaga jelentőségét próbálta bizonyítani.
Az idén májusban elhunyt Ladinszky Attila disszidálásának hátterében (amelyről a FourFourTwo 2019. novemberi lapszámában írtunk) semmilyen politikai ok nem húzódott. Az ifjúsági válogatott játékos meggondolatlanul hagyta el a hazáját, majd némi kaland után szerencsét próbált a nyugati profi világban. Ennek ellenére a sportelhárítás jelentős erőfeszítései következtében megszületett a Ladinszky-ügy. A nyomozás elején azokat a külföldre szökött személyeket vették elő, akik itthon kapcsolatba kerültek Ladinszkyval. Adatok voltak arról, hogy a fiatal játékos Budapesten együtt járta az éjszakát a Belgiumban élő Marton Pállal. Bár Martonnak semmi köze nem volt Ladinszky akciójához, mégis olyan jelentések kerültek a vizsgálati dossziéba, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a labdarúgó „feltűnő idegességgel kereste Marton Pál gépkocsiját”. Amikor Marton hazalátogatott a családjához Budapestre, másnap rendőrök keresték, és tiltó névjegyzékre vették. „Három hivatalos személy Édesanyám lakása előtt várt és elkísértek a IV. ker. kapitányságra.” Érthető, ha a megrémült vendég nem értette, mit akarnak tőle, majd amikor „a Ladinszky üggyel kapcsolatos több órás kihallgatás részletes jegyzőkönyv felvétele után elkísértek a KEOKH-hoz”, közölték a döntést, hogy „éjfélig el kell hagyjam az országot”. A Belgiumba visszatoloncolt tanácstalan menedzser jobb híján levelet írt a konzulátusra, amellyel tisztázni próbálta magát. „1. Ladinszky távollétemben a Standard meccse után keresett telefonon lakásomon, Bánky Ferenc közvetítésével Liegéből.” Ez igaz állítás volt, amit Ladinszky is elismert azzal, hogy Marton azonnal rácsapta a telefont, amint jelentkezett nála. „2. Ladinszky éjjel 3-4 óra között, mint ahogy a későbbiekben megtudtam, elhagyta a szállodát Szepesi (Szepessy – V. Cs.) Lászlóval. 3. Ladinszky hollétéről semmit nem tudtam. […] Egy hétfői napon telefonon fölhívott […] bocsánatot kért tőlem, hogy belekevert ügyébe. Kértem őt, hogy a Vasas ifi csapatával menjen haza. Közölte velem, hogy az már késő.”
Az egykor a Kispestben szereplő Béres András Belgiumban telepedett le, ahol az antwerpeni Beerschot AC edzője lett. A szakembert azzal gyanúsította meg a sportelhárítás, hogy egész hálózatot működtetett a futballisták külföldre csábítására. „Béres Andrásnak jelentős szerepe van a magyar labdarúgók disszidáltatásában.” Ügynöki jelentések szerint ehhez a csoporthoz tartozott az ország területéről szintén kitiltott Marton Pál. „Marton Pál Béres András nélkül ilyen irányú »üzletet« nem bonyolít le.” Béres kálváriája a hegyeshalmi határátkelőnél kezdődött 1971 nyarán. Az útlevél-ellenőrzésnél visszafordították a határőrök, ezért a feldúlt sértett Belgiumban inváziót készült indítani a magyar hatóságok ellen. Azzal érvelt, hogy a brüsszeli nagykövetségen kapott beutazó vízumot, amivel kötelességük lett volna beengedni őt az országba. „Távirati jelzés szerint ezzel kapcsolatban sajtókampányt készítenek indítani.” Aminek a fele se volt tréfa, mivel „Béres a klub keretein túl is nagy megbecsülésnek örvend. A sajtó foglalkozni akart a magyar határon Bérest ért incidenssel.” Rossz nyugati propagandára senkinek sem volt szüksége, nem meglepő hát, hogy Béressel kiemelten foglalkoztak. „Kérem soron kívül szíveskedjék nevezett ügyével kapcsolatos döntéséről értesíteni.” Néhány nappal később megnyugtató hír érkezett: eszerint lefújták a sajtókampányt, mert Béres és a Beerschot vezetői nem akartak feszültséget a két fél között. Pedig az iratok arról árulkodnak, hogy a határozat érvényben maradt, és „beutazása a Magyar Népköztársaság területére továbbra sem kívánatos. Tiltó névjegyzékre vétele folyamatban van.”
Ladinszky Attila idehaza is nagy varázsló volt…
Béres András azt javasolta, hogy próbálják meg diplomáciai úton rendezni a félreértést. A Beerschot AC elnöke, Pierre Stoop levelet írt a brüsszeli magyar nagykövetnek, amelyben „tisztázni szándékszik Béres András labdarúgóedző szerepét Ladinszky […] szerződtetése ügyében”. A terjedelmes levél finoman kioktatja a szocialista apparátust a nyugati profi világ rejtelmeiről. „Nagykövet úr, […] bátorkodom Önhöz fordulni egy rendkívül kínos és szerencsétlen ügyben, amely edzőnkre, Béres András úrra vonatkozik. Béres úr edzőként működik anversi klubunkban több mint egy éve teljes megelégedésünkre. […] Tegnap délután Béres úr felkeresett a legnagyobb bizalommal, és mondhatom, mélyen megrendítette, hogy nem kapott engedélyt a Magyarországra való belépésre. Feltételezi, hogy ez az intézkedés a magyar labdarúgókkal kapcsolatos bizonyos alkudozásoknak tudható be, amelyet közvetítő bizottságunk és Barin úr (Lubo Barin jugoszláv futballmenedzser – V. Cs.) folytatott, aki egy bizonyos fajta nemzetközi impresszárió szerepet tölt be a labdarúgó játékosoknak a nagy európai klubokba való elhelyezése céljából. Megfelel a valóságnak, hogy közvetítő bizottságunk Suys André úr elnökletével Barin úr közvetítésével szerződést kötött egy Ladinszky Attila nevű magyar labdarúgóval. […] Hogy teljes mértékben tájékoztassam, hozzá kell tennem, hogy közvetítő bizottságunk előleget adott Ladinszky Attilának, aki miután ennek az összegnek egy részét elköltötte, elhagyta Belgiumot anélkül, hogy a klubunkkal szemben vállalt bárminemű kötelezettségének eleget tett volna. […] Béres úr nem tartozik közvetítő bizottságunkhoz és ebből kifolyóan nem keveredett bele a kérdésben forgó tárgyalásokba. Sőt távol tartotta magát attól, hogy tájékoztatást adjon ezzel az ügylettel kapcsolatban, tekintve, hogy magyar játékosról volt szó. Sőt mentségére hozzá kell fűznöm, hogy amikor megtudta, hogy közvetítő bizottságunk bizonyos tárgyalásokat folytat, hevesen tiltakozott ez ellen, kifejtve, hogy a magyar játékosok felett nem lehet rendelkezni, és hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség semmiképpen sem egyezik bele abba, hogy játékosa Belgiumba szerződjön és tiltakozni fog a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél.
Fazekas és kedvenc éttermének étlapja
[…] Úgy vélem Béres úr rendkívül korrekt ember és a magyar határ átlépésének megtagadása nagyon letörte. Közbenjárásomat kérte, amelyet annál is szívesebben megteszek, mert egy olyan intézkedésnek az áldozata, amelyet szerintem egyáltalában nem érdemelt meg.” Ha egy szervezet nyomás alatt meghátrál, az a gyengeség jele, ezért a sportelhárítás inkább erőt mutatott: köszönte szépen a levelet és megállapította, hogy „nevezett tiltónévjegyzékbe való felvétele indokolt, beutazását továbbra sem találtam teljesíthetőnek”. Jobb híján Béresnek meg kellett várnia, amíg elülnek a hullámok. Ezután a Külügyminisztérium illetékesei tanulmányozták át az iratokat, majd megállapították, hogy semmilyen terhelő adat nem indokolja Béres további kitiltását az országból. A BM Igazgatásrendészeti Csoportfőnökségére megküldött feljegyzés indokolatlannak találta a Béressel szembeni eljárást. „Az iratokat áttanulmányoztam, megítélésem szerint Béres »Tiltó névjegyzék«-re vétele nem kellően megalapozott adatok alapján történt. Az iratokból kitűnik, hogy a Ladinszki ügyben nemcsak hogy kezdeményező szerepe nem volt, hanem tiltakozott annak szerződtetése ellen. […] Javaslom megfontolás tárgyává tenni Béres »Tiltó névjegyzék«-ről való törlését.”
Az ügyet másfél év után zárták le, és Béres Andrást ismét beengedték az országba. A futballedző neve 1980-ban bukkant fel újra az iratokban, amikor a Harót János FTC-elnök elleni devizával való visszaélés vizsgálata zajlott – a vád szerint Harót Bérestől vásárolta a devizát.
Fazekas Árpád a Bp. Dózsa és a Bp. Vörös Lobogó kapusaként ötször védhette a magyar válogatott hálóját Grosics Gyula eltiltása idején. Magyarországon azzal vált legendává, hogy Puskás Ferenc tizenegyesét kifejelte, majd 1956-os emigrálása után a Bayern München felemelkedésében játszott fontos szerepet. Az akkori idők stílusától eltérően Fazekas a levegőben úszó kapus volt, amit a német közönség imádott, így a bajorok a „Magyar Macska” becenevet aggatták rá. Visszavonulása után Belgiumban telepedett le, ezért szintén belekeveredett a Ladinszky-ügybe. Esetében a vádak azonban nem voltak alaptalanok, mert Ladinszky nála húzta meg magát az első hetekben, és a Brüsszelben élő Mécs László sportújságíró „megerősítette azt a gyanút, hogy Fazekas Árpád és Marton Pál működött közre Ladinszky Attila disszidáltatásában”. A retorzió nem maradhatott el: elrendelték Fazekas figyeltetését, hogy tiltó névjegyzékre vehessék „az alábbi indokok alapján: sportolók hazatérésének megtagadását készítette elő. Játékosok adás-vételével foglalkozik.” „Alapanyagát felülvizsgáltam és megállapítottam, hogy részt vett magyar sportolók disszidáltalásában és jelenleg is gyanúsítható ilyen tevékenységgel.”
Fazekasnak már nem volt olyan erős érdekérvényesítő képessége, ezért a hatóságok sokkal keményebben jártak el vele szemben, mint Béressel. Egy nap Magyarországra utazott házasságkötés céljából, ám az aktus előtt kihallgatták a rendőrök, majd ezt követően kivitték a Ferihegyi repülőtérre és feltették egy Belgiumba induló gépre.
„A BRFK III/III. javaslata alapján vontuk meg a tartózkodási engedélyét.” Ennek a szigornak persze voltak előzményei. „Az Osztályunk által tiltó névjegyzékre vett Fazekas Árpád volt magyar állampolgárságú disszidenst a mai napon a BRFK III/I. Alosztályán meghallgattuk. Meghallgatására azért került sor, mert alaposan gyanúsítható, hogy egy Belgiumban tevékenykedő menedzser csoport tagjaként részese több magyar sportoló disszidáltatásának.” Nála is előtérbe került a szóban forgó eset, ezért „meghallgatásához felhasználtuk Marton Pál disszidenstől felvett jegyzőkönyveket, melyek szerint Fazekas Árpád aktív részese volt Ladinszky Attila volt magyar labdarúgó disszidáltatásának.” Az ítélet ettől kezdve egyértelmű volt. „Fazekas Árpád és társai ilyen irányú tevékenysége sérti a Magyar Népköztársaság érdekeit.” A legfurcsább az egészben, hogy állítólag a hatósághoz került „Fazekas Árpád kézzel írt” nyilatkozata, amelyben „elismerte, hogy részese volt Kenderesi István és Ladinszki Attila volt Vasas labdarúgók disszidáltatásának és segítséget nyújtott ahhoz, hogy Ladinszki Attila szerződést kapjon”. Ha volt is ilyen nyilatkozat, érthetetlen, miért tette azt Fazekas. Ez jogalapot adott a politikai rendőrség számára, hogy eljárjanak ellene, ezért a határozat megjegyzi, hogy „Fazekas Árpád Magyarországon tartózkodását nem tartjuk kívánatosnak, s javaslom tartózkodási engedélyének megvonását, egyben a házasságkötési engedély megtagadását”.
Fazekas is ivott a kupából
Hosszú hallgatás következett ezután. Fazekas öt évvel később kérvényezte, hogy édesapja temetésére beutazhasson. „A nagykövetségünk támogatja a kérelmet.” Majd újabb négy évnek kellett eltelnie, amikor egyszeri beutazásra hazalátogathatott, ám az engedélyezők megjegyezték, hogy tiltó névjegyzéken való tartása továbbra is indokolt. „Keresztapámat, Fazekas Árpádot, aki belga állampolgár […] esküvőmre kivételes méltányosságból hazaengedni szíveskedjék.” Az engedélyt megadták, és a látogatásról a Magyar Hírek folyóirat is beszámolt. „A Brüsszelben letelepedett Fazekas Árpád, az MTK egykori válogatott kapusa hosszú évek után járt itthon rokonlátogatóban, de egykori játékostársaival, szombathelyi iskolatársaival is találkozott.”
Ladinszky disszidálása óta ekkor már eltelt egy évtized, és Fazekas büntetése annál is inkább értelmetlen volt, mert Ladinszky befejezte játékos-pályafutását A hatóság mégsem oldotta fel Fazekas büntetését. Az 1980-as éveket előszeretettel nevezik puha diktatúrának vagy gulyáskommunizmusnak, ami a felszínen látszólag igaz volt, ám a mélyben ugyanolyan torz és diktatórikus a rendszer, mint az az előtti. Fazekas egy 1983-as levelében szinte már megalázkodik a politikai rendőrség előtt, hogy ejtsék az ügyét. „Avval a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy részemre szülőhazámba a beutazási engedélykérelmet rendszeresen elfogadni szíveskedjenek. Évek óta vízumkérelmemet elutasították. […] Otthon idős Édesanyám van, és a futball terén eltöltött hosszú évek ízületeim kopását okozták. Gyógykezelésemre nagyon hasznos lenne a magyarországi gyógyfürdők használata.” A merev bürokratákat semmi sem hatotta meg és semmitől sem riadtak vissza. Arra kötelezték Fazekast, hogy fizesse be a felülvizsgálati díjat, majd a kérelmét elutasították. Az indoklás továbbra is ugyanaz volt. „Tiltónévjegyzéken való tartása információink szerint továbbra is indokolt. Nevezett disszidálása óta élvonalbeli magyar labdarúgók külföldre csábításából, adás-vételéből, játékosok leszerződtetéséből tartja fenn magát. Aktív kapcsolatot tart a nyugaton élő többi magyar disszidens menedzserrel (Marton Pál, Béres András, Csillag Imre, Szepesi László, stb), akik szintén e tevékenységgel foglalkoznak.”
Jobb híján Fazekas levelet írt Horváth István belügyminiszternek. „Azzal a kéréssel bátorkodom Önhöz fordulni, hogy a hazalátogatásomhoz szükséges engedélyt megadni szíveskedjék. Idős édesanyám és testvéreim élnek otthon. […] Még soha sem követtem el rendellenességet. […] Itt kinn is igyekeztem utána a magyar sport jó hírnevét öregbíteni, de többé már nem foglalkoztam sporttal.” Hihetetlen, de Fazekas levele nem a szemétkosárban landolt, hanem foglalkoztak a tartalmával. A BM értékelése szerint „beutazásával kapcsolatban kifogást nem emelünk”. Igaz, a rendszer malmai nem őröltek olyan gyorsan. Újabb évnek kellett eltelnie, mire itthonról megállapították, hogy a Brüsszelben élő Fazekas Árpád a szocialista erkölcsnek már megfelel. A végleges döntés pedig kimondta: „Adataink szerint a magyar labdarúgók disszidáltatásában való közreműködésével felhagyott, magatartásában pozitív változás állt be. Teljes mértékben szakított a menedzseri foglalkozással, hazánk ellen ellenséges tevékenységet nem fejt ki. Jelenleg papírhulladék-üzletkötői munkát végez.” Ettől kezdve a kapuslegendát törölték a tiltónévjegyzékből, de – érthető módon – ennyivel nem érte be. Ismét levelet írt Horváth belügyminiszternek, amelyben kifogásolta az őt ért inzultust. „A hazalátogatásom automatikus engedélyezése miatt a megtagadás okát szíveskedjék felülvizsgáltatni, mert én úgy érzem, hogy ezelőtt 15 évvel tudtomon kívül vétkeztem is a magyar törvények ellen, a megbocsájtást még a nagy bűnözőknek is adnak esetekben.” Ha kapott is választ a belügyminisztertől, arról a nyomozati anyag nem tartalmaz iratokat.
A végül 1995-ben hazatérő, és 2018-ban, Budapesten 88 évesen elhunyt Fazekas Árpád életének igazi drámája talán nem is a vele szembeni méltatlan eljárás volt, hanem itthoni megítélése. Amíg nálunk másfél évtizedig nemkívánatos személy volt, addig Németországban bálványozták, Franz Beckenbauer gyermekkorának egyik hőseként emlegette, a Bayern München pedig egy 2005-ös szavazáson minden idők ötödik legjobb Bayern-kapusának választotta.
Hivatkozások:
ÁBTL 3.1.9. V-154919 47-50. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv, Mészöly Kálmán, 1971. április 23.
2 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1971. május 22.
3 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 Jelentés, Béres András ügyében, 1971. június 26.
4 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1971. június 22.
5 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1971. június 25.
6 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1971. június 22.
7 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1971. július 27.
8 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1971. június 17.
9 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1971. augusztus 6.
10 ÁBTL 1.11.13 0015-837-6 1972. június 23.
11 ÁBTL 3.1.9. V-154919 89-94. Ladinszky Attila ügyének lezárása, 1971. május
12 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1971. december 24.
13 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 Szolgálati jegy, 1972. augusztus 22.
14 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1973. augusztus 30.
15 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 BM Külföldieket Ellenőrző Osztály, 1973. augusztus 29.
16 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1978. április 20.
17 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1982. október 24.
18 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1983. május 25.
19 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1983. augusztus 9.
20 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1984. március 20.
21 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1984. május 10.
22 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1985. február 28. 2
3 ÁBTL 1.11.13 0015-840-6 1985. április 11.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. decemberi számában.)
