„Itt Marco! Most megyek át az Erzsébet hídon, tíz perc múlva ott vagyok!” Marco Rossi, a Budapest Honvéd szakvezetője (a cikk 2013 áprilisában jelent meg – a szerk.) még csak nyolc hónapja él a magyar fővárosban, de már úgy ismeri a várost, akár a tenyerét. Könnyűszerrel odatalált Kispestről az óbudai Symbolba, ahol egy csapásra átlényegült konyhatündérré, pedig – mint mondja – otthon mindig Mariella főz. A csinos, lehengerlően rokonszenves fiatalasszony, akiről el sem hiszem, hogy idestova 25 éve van együtt Marcóval jóban, rosszban.
„Pedig tényleg huszonöt éve ismerkedtünk meg, én nápolyi lány vagyok, Marco pedig torinói srác, tehát tősgyökeres északolasz létére akkoriban a Campania-Puteolana csapatában futballozott itt, a szomszédban. Mármint nekem a szomszédban. Fiatal lányként annál az utazási irodánál dolgoztam, amely a csapat ügyeit is intézte, szerelem volt első látásra, amely a mai napig tart” – meséli Mariella, miközben araszolunk a Symbol labirintusában az első emeleti konyha felé, ahol Müncz Gábor séf úr már előkészítette a hozzávalókat a…
Mihez is? – kérdezem Marcótól, aki vallomással kezdi.
„Az emberek azt hiszik, minden olasz született konyhaművész, a férfiak is, de ez nincs így. Jómagam szinte sohasem főzök, ezt a penne pomodorino e pancetta fantázianevű tésztát azonban bevállalom, a feleségemtől tanultam, igazi nápolyi recept. Remélem, ízleni fog!”
Már lobog is a gázláng – copyright by George Cukor –, a forró olívaolajba gyorsan belekerül a felkockázott vöröshagyma és a baconcsíkok. Hamarosan a koktélparadicsomok is a helyükre kerülnek, miközben a lábosban rotyog a forró víz, benne a fél kiló pennetésztával.
„A futball révén bejártam a fél világot, megfordultam Mexikóban – innen a spanyoltudásom –, Görögországban, Németországban és most Magyarországon. Remekül érzem magam önöknél!” – hízeleg Marco, de amikor megkérdem, hol érezte magát a legeslegjobban, nem púderezik tovább.
„Mexikóban. Fantasztikus ország. De rögtön utána Magyarország következik!”
Most már Mariella is bekapcsolódik, Mexikó neki is a non plus ultra, de Budapestet is lelkesen dicséri, márpedig egy nápolyi lánytól ez nagy szó, hiszen kevés szebb hely van a világon a délolasz metropolisnál, no meg a környékénél, ha a Vezúvot és Capri szigetét is ide számítjuk.
Aztán hirtelen felbukkan még egy kapcsolat Nápoly és Budapest között – a vízilabda.
„Valaha nálunk játszott a Posillipóban Kásás Tamás, a világ legjobb játékosa, jól ismerem a sportágat, főleg, hogy a húszéves fiunk, Simone is itt pólózik, két magyarral, Tóth Mártonnal és Kovács Róberttel együtt!”
Nem lennék javíthatatlanul kételkedő újságíró, ha nem ütném be azon nyomban Simone Rossi nevét a Google-ba, és mit ad Isten, az első cikk, amelyet kidob a keresőmotor, az Acquachiara–Posillipo derbi, 8–7-es Posillipo-győzelemmel. És nem fogják kitalálni, ki lőtte a győztes gólt! De bizony, Simone Rossi…
Signora Rossi vérbeli pólósmama, keni-vágja a kulisszatitkokat, szépen elmagyarázza a Pro Recco összeomlását, a milliárdos vállalkozó Gabriele Volpi kivonulását a sportágból, és még azt is, hogy a Sierra Leone-i „véres gyémántokon” meggazdagodott olasz mágnás megvett egy Serie B-s futballcsapatot, és ez idő szerint nem a vízi-, hanem a lábbal kergetett szárazföldi labda köti le a fölös energiáit és euróit.
Közben összeérett a paradicsomos, baconös mártás, a penne is megfőtt a lábosban, alig telt el 15-20 perc. Igazi villámkaja, amit Marco összedobott, már tálalja is, rákerül a bazsalikomlevél a tetejére, persze előbb még a reszelt parmezánsajt – és jó étvágyat, azaz buon appetito!
Asztalhoz ülünk, Marco kérdő tekintettel rápillant Mariellára („Na, megfelel?”), és mivel az asszony rábólint, hogy igen, semmi akadálya a fogyasztásnak.
És tényleg, megfelel, de meg ám!
„Ha kirúgnak a Honvédtól, elmegyek szakácsnak. Szerintetek felvennének?” – kérdezi, csak félig tréfásan, mert nagyon is tisztában van vele, hogy a labdarúgóedző élete maga a merő bizonytalanság. Aztán kitör belőle a vérbeli olasz, akinek vérében a zene. „Lehet itt táncolni a Symbolban? Igen? Nagyszerű! Mi lenne, ha egyik este eljönnénk ide vacsorázni feleségestől, aztán táncolnánk egyet…”
Tényleg, mi lenne?!
Ch. Gáll András
Hozzávalók (4 személyre)
fél dl olívaolaj
25 dkg bacon
35 dkg koktélparadicsom
15 dkg vöröshagyma
fél kg pennetészta
kevés bazsalikomlevél
1 dl tejszín
kevés parmezánsajt
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. áprilisi számának „Sava-borsa” rovatában.)
