Három fedőnéven is küldött jelentéseket a FIFA-játékvezető

Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT, Fortepan/Magyar Rendőr, Getty Images

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: Petri Sándor FIFA-minősítésű játékvezetőként került a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkári posztjára, emellett szakíróként is ténykedett. Civilként a Csepel Autógyárban dolgozott osztályvezetőként, és szervezte vállalaton belül a hírszerzési és elhárítási feladatokat, amint az kiderül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található dokumentumokból.

Az állambiztonsággal Petri Sándor 1959-től „Szegedi János” és „Pogány Gábor” fedőnéven működött együtt, ám a levéltári adatok arról árulkodnak, hogy 1962-ben dekonspirálódott, így kénytelenek voltak kizárni a hálózatból. Erről az időszakról jelentések nem maradtak fenn, mert az iktatókönyv szerint megsemmisítették azokat. Ennek ellenére 1965-ben reaktiválták egy Központi bizottsági határozattal kapcsolatos feladat végrehajtása érdekében, és „Szász Károly” fedőnéven folytatta a munkát. A dossziéjában található első jelentést még „Pogány Gábor” fedőnéven írta alá, holott ezekben az időkben már a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-2. alosztálya foglalkoztatta rezidensként.

A rezidens a hálózati hierarchia magasabb szintjét képviselte. Legalul voltak a hétköznapi értelemben vett informátorok vagy ügynökök, azután a titkos megbízottak (tmb) és titkos munkatársak (tmt). A rezidens különösen megbízható volt, aki a munkahelyén, a saját osztályán is tarthatott hálózatot. Erre vonatkozik a Petri által „Pogány” fedőnéven adott előterjesztés, amelyet „szóbeli megbízás alapján” készített el. „Az alábbiakban teszek előterjesztést a Csepel Autógyáron belüli hírszerzési, illetve elhárítási szervezet kialakítására – állambiztonsági követelmények érdekében.”1 Ezzel kapcsolatban a tartótisztjének a következőket mondta. „A Csepel Autógyárban kiszorításra kerülő személyek ügyét beszéltük meg. A nomenklatúra lista alapján gazdasági és politikai szempontból meglátása szerint 15-20 fő azoknak a száma, akiket jelenlegi beosztásukból le kellene váltatni. Megállapodtunk, hogy ezekre a személyekre úgy gazdasági, mint politikai anyagot összeállítja.”2 Problémának látta a rezidens, hogy „a vállalat termelési szerkezete és erre felépülő szervezete részletesen tagolt és szerteágazó. Ez a felépítés határozhatja meg az operatív elhárítás szervezetét is.” Véleménye szerint, mivel a vállalat kapcsolatban állt számos nyugati állammal, feltétlenül érdemes lett volna kiépíteni az elhárítást. „Az ellenséges hírszerzés zömmel a műszaki előkészítésre és a termelés folyamatára irányul. Ez ugyancsak meghatározója az elhárításnak. A folyamat adottságai mellett számításba kell venni az érintett területek személyi adottságait is: alkalmasság, szervezhetőség stb.”3 Ezek után konkrét javaslatokat tett arra vonatkozóan, hogy az egyes területekre kik azok a személyek, akik szerinte alkalmasak lennének az operatív munkára, vagyis állambiztonsági szempontból beszervezhetőek. Az említettek között főleg olyanok szerepeltek, akiknek széles körű személyi kapcsolatuk volt a vezetőkkel és a gyári munkásokkal. Akadt közöttük osztályvezető, műszaki előkészítő, művezető, műszakos diszpécser, minőségi ellenőr, értékesítési előadó. A jelentéshez szemléltetésképpen csatolt a hálózatról egy saját kézzel rajzolt ábrát is.

Ezek után „Szász Károly” fedőnéven adta a további jelentéseit. Többek között arról a találkozóról, amely az Autó- és Traktoripari Tröszt, valamint az IBM tárgyalása között zajlott le. A jelentésre kézzel került rá a jelölések megfejtése, eszerint az amerikai informatikai cég nem más, mint az „USA fedőneve”. A tárgyaláson mint osztályvezető volt jelen, ezt az információt ő maga ismerte el a jelentésében, valamint szót ejtett a találkozó valódi szándékáról is. Az „Autó- és Traktoripari Tröszt ezen belül konkrétan a Csepel Autógyár gépiadat feldolgozása, illetve az itt lévő tervek, igények után komoly érdeklődést tanúsít az IBM”. Az IBM 1400 elektronikus egységet akart beállítani az említett gyári egységekbe. Emellett vállalták az amerikaiak, hogy az ausztriai Grazban, a Puch Műveknél bemutatót tartanak az elektronikus egység gyakorlati alkalmazásáról. A szervezési és revizori osztály tapasztalatcsere tervében szerepelt az út, amelyre az osztály vezetőjét, Petri Sándort is kiküldeni szándékoztak. Megjegyezték a jelentés végén, hogy ellenőrzésre szorulnak az adatok, mert könnyen lehet, hogy az IBM csupán piacszerzésre szorul és nem hírszerzési szempontból kereste fel az Autógyárat. Az IBM-nek abban az időben a nyugati piacokon problémái adódtak, és kelet felé próbált terjeszkedni. Ugyanakkor megjegyezték azt is, hogy a „szakmai vezető meghívása beleillik ugyan az üzleti szellembe, de tudomásul kell venni, aki a gépi adatfeldolgozásnál »otthon« van, azon keresztül fontos gazdasági adatok birtokába juthat”.4 Az üggyel kapcsolatban értesítették a kémelhárítást és a belső reakció elhárítást is. Egy évvel később „a rezidens jelezte, hogy a vállalat ez évben kb. 400 000 USA dollár értékben elektronikus számológépet szándékszik bevásárolni. Tárgyaltak az IBM Kft. budapesti megbízottjával.”5

De az IBM-mel nagyjából egy időben a Siemens bécsi kirendeltségéből is felkeresték a vállalatot, hogy „a Csepel Autógyár által beszerezni szándékozott elektronikus számítógépközpont verseny tárgyalásaiba” bekapcsolódjanak. „A Siemens által szállítandó gépet felajánlották a Magyar Nemzeti Banknak is.” Értékesnek ítélték a jelentést, mert rávilágított arra, hogy a nyugati cégek érdeklődnek a „magyar vállalatok elektronikus számítógép igényeinek kielégítése iránt”.6 Érdeklődtek még a rezidensnél, hogy hallott-e valamit az 1956-os forradalom tízéves évfordulójával kapcsolatban. „Elmondotta, hogy konkrét ellenséges tevékenységről tudomása nincs. Közölte, hogy az embereket túlnyomó többségében az áremelkedés problémája foglalkoztatja.”

Más területen is működött a „Szász Károly” fedőnevű rezidens, ez pedig a labdarúgás volt, azon belül a játékvezetők külföldi utazásai. Petri Sándor az adatbankja szerint 1952-ben tette le a játékvezetői vizsgát, és hat évvel később mutatkozhatott be élvonalbeli mérkőzésen. Csaknem két évtizeden át bíráskodott az élvonalban. Közben FIFA-kerettag is lett, és 1966-ban a tartótisztjével „szóban közölte, hogy az UEFA kijelölése alapján az MTS hivatalos minőségben Görögországba, Athénba küldi ki két társával együtt”. Az utazás egy hetet vett igénybe, ami hosszú idő, ezért arra kérték Petrit, „hogy utazása előtt szükséges egy esetben összejönni, amikor megbeszéljük, hogy kint tartózkodása alatt milyen magatartást kell tanúsítania”. Ezt készséggel elfogadta, de a görögországi sűrű programjai miatt azt indítványozta, hogy „kiutazása során lehetőleg konkrét feladattal ne bízzuk meg, mivel feladatából adódóan szabad idejével korlátozottan tud csak rendelkezni”. Más okból sem lett volna szerencsés, ha lekötik a figyelmét: játékvezető társai miatt nem nagyon tudott szabadon mozogni, ezért „magatartását szükséges a vele együtt lévő 2 személyhez igazítania”. Ebből kifolyólag nem szerencsés semminemű feladat ellátása, mivel „feltűnés nélkül hosszabb időre nem tud eltávozni a társaságukból”.8

Petri hazatérve nem mulasztotta el a beszámolóját, igaz, „írásos jelentést nem készített”, csupán szóban osztotta meg az észrevételeit. Ugyan a hivatalos kiküldetésre mint játékvezető utazott ki, „több érdekes dolgot mondott el az ottani hatósági szervek módszeréről, és tevékenységéről. Ezen kérdésekről, valamint az egész külföldi útjával kapcsolatban a legközelebbi találkozóra részletes írásbeli jelentést készít.”9 A jelentés nem sokkal ezután valóban elkészült. Ebben számos új információ került napvilágra az Athénban történtekről. „1966. október 3-8-ig Magyar Sportdelegáció szerepelt Athénban az október 5-én megtartott Olympiacos–CSKA Szófia BEK labdarúgó mérkőzésen. A delegáció 3 főből állt. A kiküldetést – UEFA jelölés alapján – az MTS-MLSZ hozta javaslatba. A delegáció tagjai Szolgálati útlevéllel »Startlappal« utaztak.” A mérkőzés jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Gere Gyula fújta a sípot, tehát Petri Sándor partjelzőként vett részt a kiküldetésen. A levéltárban fennmaradt iratok mindent feljegyeztek, még azt is, hogy a MALÉV melyik menetrend szerinti járatával keltek útra. Megérkezve a görög fővárosba, „a repülőtéren Bukovi Márton, Lantos Mihály – magyar állampolgárok – az »Olympiacos« edzői fogadták a delegációt, velük volt a csapat titkára, valamint a tolmács”. Ez a tolmács, akinek a nevét és a lakcímét is megőrizték az iratok, különösen fontos szerepet kapott a jelentésben. Első nap a delegáció városnézésre indult, utána este az Akropolisz „alján lévő népi vendéglőben vacsoráztak meg”. Másnap pedig találkoztak az UEFA ellenőrével, Milenko Drakuliccsal, aki valamikor Budapesten teljesített diplomáciai szolgálatot, és jól beszélt magyarul. Mint az iratokból kiderül, a delegáció három tagja valóban állandóan együtt töltötte az idejét. Következett „okt. 5-én este 20:30-kor” Pireuszban tizenötezer néző előtt a BEK-mérkőzés, amely 1:0-s hazai győzelmet hozott, azonban 3:2-es összesítéssel mégis a vendégek jutottak tovább. A jelentés szerint a találkozót Gere Gyula remekül dirigálta, így az összecsapás „a delegáció sportsikerét hozta”. A mérkőzés bankettjére az Olympiakosz pireuszi klubjában került sor. Egy nappal később a jól megérdemelt pihenőjét töltötte a delegáció, vásároltak és „motoros bárkával” tengerparti kirándulásra indultak Szalamisz szigetére az Égei-tengeren. „Este 18:30-ra a Külföldieket Ellenőrző Hivatalba kellett menniük, ahol több mint 2 órát tartózkodtak”, velük tartott a tolmács is. Ez rutineljárásnak számított, és „itt nyilvántartást fektettek fel a delegáció tagjairól”. Október 8-án reggel fél hétkor indultak ki taxival a repülőtérre, ahol Bukovi és Lantos búcsúztatta őket.

Egy ilyen részletes utazásról nem maradhatott el az értékelés. Az észrevételeket maga a rezidens szolgáltatta az értékelőjének. Meglátása szerint „állandóan és nyíltan követték őket”. E helyütt a tolmácsra gondolt, aki „korábban Magyarországon élt. […] Feltehetően a görög elhárító szerveknek dolgozik. Ezt árulta el magatartása.” Petrire is igaz a mondás: a halász megismeri a másik halászt… Ugyanakkor rossz érzései voltak az UEFA ellenőrével kapcsolatban. „Drakulić a sportkiküldetés mellett nyilvánvalóan egyéb megbízást is teljesített. Az elutazás előtti órában idegesen várta követségük titkárát, akitől levelet kellett átvenni és továbbítani.” Bukovi Márton engedéllyel tartózkodott Görögországban a feleségével. Kint nagyon megszerették a magyar szakembert, megbecsülték edzői munkáját, „ennek ellenére szerződésének lejárta után haza akar jönni”. Hasonló volt a helyzet Lantos Mihállyal is. Lantos a segédedzője volt korábbi mesterének, és a megállapodás lejárta után szintén hazatért. A „beszámoló” értékelője elégedett volt „Szász Károly” munkájával. „A jelentést véleményem szerint központi szerveink jól tudják hasznosítani. Feladatát jól hajtotta végre.” A tolmáccsal kapcsolatos élményeit is megosztotta, amit a tartótiszt is feljegyzett. „Bárhova, ha megérkeztek, valami átlátszó ürüggyel telefonálni ment. Így adhatott jelentést mozgásukról.” És az mutatja igazán jól, milyen szoros emberfogással tartották szemmel őket, hogy Milenko Drakulics, „amikor idegesen várakozott a követségi titkárra, 2 idegen személy erősen, szinte agresszíven figyelte. Feltehető, hogy a görög elhárító szervek tagjai voltak.”10

Egy másik jelentés arról árulkodott, hogy a „Szász Károly” fedőnevű rezidens a „közelmúltban tért haza Nápolyból”,11 és az útról összeállította jelentését, amelyet egy másik dossziéban helyeztek el. Csak ellenőrizni kell a sportsajtóban, járt-e azokban a napokban Petri Sándor Nápolyban, és máris hitelt adhatunk az iratoknak. Petri valóban járt a dél-olasz városban, egészen pontosan az 1967. február 8-án lejátszott – kellemetlen közjátékkal záruló – VVK-visszavágón Emsberger Gyula és Müncz György társaságában. A VVK-nyolcaddöntőben a Napoli fogadta a Burnley-t, miután az angolok három héttel korábban három góllal verték meg az olaszokat. Emsberger Gyula vezette a mérkőzést, Müncz és Petri volt a két partjelző. A negyvenezer néző felpaprikázott hangulatban tüzelte a kedélyeket a gól nélküli döntetlennel záruló mérkőzésen. A hazaiak kiestek a további küzdelmekből, és ebbe a szurkolók nem tudtak beletörődni. Óriási botrány kerekedett, a „lelátókról sörösüvegeket, paradicsomokat dobáltak, elsősorban az angol játékosokat és a magyar játékvezetőt, Emsbergert vették célba”. A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint húsz rend őr és húsz néző „szorult kórházi ápolásra” a meccs után, és huszonkét verekedőt tartóztattak le. Amiatt tört ki a balhé, hogy az angolok a megnyugtató előny birtokában lazán játszottak, az olaszok meg ettől idegesen. Ezt tetézte Leslie Latcham és José Altafini ökölre menő, rugdosásba torkolló magánszáma. A lefújás után sem csillapodtak a kedélyek. Az olasz temperamentum felülkerekedett a józan észen, és „feldühödött tömeg várta az angolokat és a játékvezetőt, és a rendőrség csak nagy nehezen tudott rendet teremteni”.12 Az incidens nemzetközi visszhangot váltott ki. Az olasz sajtóban csak Nápolyi csataként emlegették a találkozót.

Müncz György később beszámolt a történtekről a sajtónak. „Kétfelé kell bontani az eseményeket. Az egyik, ami a pályán, a másik pedig ami azután történt. Ideges hangulat volt már a találkozó előtt, hiszen az első, a 3:0-s összecsapás sem volt egészen sima.” A mérkőzés légköréről elismerően beszélt, úgy vélte, a sportszerűség keretein belül zajlott a meccs. „Kemény, de sportszerű játék alakult ki, Emsbergernek sikerült »megfognia« a játékosokat, így különösebb baj nem történt.” Azok után kezdtek forrni az indulatok, hogy „Altafini, a biztos 11-es rúgó, nem tudott értékesíteni egy büntetőt”. Ami pedig a Latchammal történteket illette, emlékei szerint „Altafini és Latcham összefejelt, mindkettő erősen vérzett”.13 Napokkal később a csapatok között megkezdődtek a sajtón keresztül az üzengetések. A továbbjutás megnyugtató érzésével vetették oda az angolok lekezelő véleményüket. „Sajnos, az olaszok vérmérséklete nem olyan, hogy el tudnák viselni a vereséget is sportszerű keretek között.” Erre a temperamentumos olaszok átkiáltottak a csatornán: „És éppen az angolok mondják ezt?”.14

Hatos kartonja szerint a „Szász Károly” fedőnevű rezidenst 1968 márciusában kizárták a hálózatból. A döntés okairól nem maradtak fenn adatok. Előfordulhat, hogy további életútja miatt került sor a kizárásra, mert sportvezetői pályája olyan magasságokba emelkedett, hogy a pártvonalon erős kádereket nem illett hivatalos hálózati személyként foglalkoztatni. Petrit az MLSZ főtitkárának 1972-ben nevezték ki. Ritka azoknak az eseteknek a száma, hogy egy játékvezető kerüljön valamely nemzeti szövetség főtitkári székébe, leghíresebb ezek közül Sir Stanley Rous, aki még a FIFA elnöke is volt. Annyi azért bizonyos, hogy Petri Sándor kapcsolata nem szűnt meg a belügy illetékeseivel. Amikor 1968-ban megnevezték a FIFA-keretbe jelölt játékvezetőket, Zsolt István, Wottava Tibor, Vízhányó László, Emsberger Gyula, Petri Sándor, Bíróczky János, Bircsák Gusztáv került a névsorba. A jelöltlista sorrendje arra engedett következtetni, hogy Petri kiesett volna a keretből. A sportelhárítás azon nyomban árulkodó jelentést küldött a Pest megyei Rendőr-főkapitányság politikai osztály vezetőjének, amelyben a döntés megváltoztatását sürgette. „Értesítjük osztályvezető elvtársat, hogy Petri Sándor ügyében felvettük a kapcsolatot az MLSZ illetékes vezetőjével. A beszélgetésből megtudtuk, hogy nevezett a FIFA keretbe jelölt hét játékvezető közül az ötödik helyen áll. Helyzetének alakulását a továbbiakban figyelemmel kísérjük és a keretbe maradását igyekszünk elősegíteni.”15 Petri maradt és – a hátszél ellenére – teljesítményével kivívta a szakmai elismerést, mert megbecsült játékvezetőként tartották számon – külföldön és itthon is.

Hivatkozások:
1 ÁBTL 3.1.2. M-28011 17. Előterjesztés, 1965. március 25.
2 ÁBTL 3.1.2. M-28011 35. Jelentés, „Szász Károly” fn. rezidens találkozóról, 1966. október 19.
3 ÁBTL 3.1.2. M-28011 17. Előterjesztés, 1965. március 25.
4 ÁBTL 3.1.2. M-28011 29. Jelentés, IBM tárgyalás meghívás, 1966. május 11.
5 ÁBTL 3.1.2. M-28011 46. Jelentés, 1967. május 12.
6 ÁBTL 3.1.2. M-28011 48. Jelentés, Kereskedelmi tárgyalás a Siemens céggel, 1967. október 28.
7 ÁBTL 3.1.2. M-28011 35. Jelentés, „Szász Károly” fn. rezidens találkozóról, 1966. október 19.
8 ÁBTL 3.1.2. M-28011 33. Jelentés, külföldi utazás, 1966. október 3.
9 ÁBTL 3.1.2. M-28011 35. Jelentés, „Szász Károly” fn. rezidens találkozóról, 1966. október 19.
10 ÁBTL 3.1.2. M-28011 36. Magyar sportolók görögországi útjáról beszámoló, 1966. október 28.
11 ÁBTL 3.1.2. M-28011 42. Találkozó „Szász Károly” fn. rezidenssel, 1967. február 16.
12 Népsport, 1967. február 10.
13 Népsport, 1967. február
14. 14 Népsport, 1967. február 16.
15 ÁBTL 3.1.5. O-19460/2 295. Jelentés, Petri Sándor játékvezető, 1968. július 29.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. augusztusi számában.)