Amikor Grosics Gyula megírta levelét a miniszternek

Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT, Fortepan

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk.

Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozat legújabb részében egy különleges levelet ismertet: Grosics Gyulát 1949-ben disszidálási kísérletért az Andrássy út 60.-ba zárták, öt esztendővel később pedig, az elvesztett világbajnoki döntő után eltiltották. Sokáig úgy vélte, hogy kémkedésért, s csak évtizedekkel később tudta meg, hogy csempészés volt ellene a vád. A kapus 1955 elején terjedelmes levelet írt a honvédelmi miniszternek, amelyet ma az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őriz.

A hivatalos levél mellett olvasható egy, Grosics Gyula által írt nem hivatalos is, ennek címzettje a Bécsben élő Schwarcz Sándor, akitől különböző dolgokat vásároltak a magyar futballisták. Ez utóbbi iratot elkobozta a hatóság. A Bp. Honvéd kapusát eltiltása után Tatabányára „száműzték”, ahol 1956-tól 1962-ig védett. Az Aranycsapat 1-es számú játékosa 86-szor szerepelt a válogatottban, 2011-ben a Nemzet Sportolójának választották.

ztálin márciusi halála után, 1953 nyarán leváltották a honvédelmi tárca éléről a futballért rajongó politikailag és katonailag is gyenge képességű Farkas Mihályt, helyére Bata István került, akinek elvtársai is elismerték, hogy az egykor villamoskalauzként szolgáló Batának fogalma sem volt a hadseregről, hiszen minden katonai előképzettség nélkül emelkedett rögtön ezredesi rangra, majd kilenc hónappal később altábornagy és a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Bata István ezzel a nulla szakmai életúttal foglalhatta el a miniszteri bársonyszéket. Szellemi képességeit – a munkáján túl – az is megterhelte, hogy megértse a méltatlan helyzetbe sodródó, a kommunista rendszerrel sohasem szimpatizáló Grosics Gyula problémáját, ezért jobb híján arra kérte a Fekete Párducot, hogy foglalja össze egy levélben a mondandóját, hogy az alapján tudja elbírálni az ügyét.

„Bata István vezérezredes Elvtársnak, Honvédelmi Miniszter.

A Miniszter Elvtárs által, 1955. február 7-én történt személyes kihallgatásom alatt döbbentem rá arra, hogy eddigi külföldi útjaink alkalmával történt üzleti tevékenységeink – és így az én tevékenységem is – az utóbbi időben túlhaladtak a kezdeti állapoton. Ártatlan üzleti tevékenységgel kezdődött és – egyre fejlődő családi életünkben – kizárólag a könnyű pénzszerzés lehetőségét biztosító ügyletként kezeltük, még az általunk ismeretlen szándékú személyek bekapcsolódását is.

Őszintén kívánok mindarról írni – személyes tapasztalataim alapján – hogy minden rosszindulatú szándékosság nélkül hogyan keveredtem egyre inkább a helytelen útra.

1950-ben nősültem meg és feleségemmel együtt egy évig, egyszobás albérletben laktam. Első kislányunk születése után nagyobb lakásba kívánkoztunk és szolgálati lakásként ki is utaltak részünkre 2 szoba + hall összkomfortos lakást. Sajnos abban az időben csupán egy szobára való hiányos felszereléssel rendelkeztünk, meg kellett kezdenünk a szükséges berendezések beszerzését, mindez nagy anyagi kiadásokkal járt. Időközben a műszaki egyetemre járó öcsémet vettem magamhoz, miután szüleink abban az időben még dorogi lakosok voltak. Egy év múlva ismét kislányunk született.

A családom létszáma így erősen emelkedett, mert közben Édesapám is hozzánk került, miután munkahelyéről felhelyezték Budapestre. Nehéz anyagi helyzetbe kerültem és az addigi keresetem ekkor már kevésnek bizonyult.

Az 1952. olimpiai győzelmünk után egyik külföldi utunk alkalmával, anyagi helyzetem javítása érdekében, itthon jól értékesíthető nylon harisnyát vásároltam és annak értékesítése után kb. 3000 Ft-ot kerestem az »üzleten«. Ettől kezdve már minden utam után, ez a keresetem lassanként emelkedett, most már talán azért is, mert az anyagi kereset mellett egymást is túl akartuk licitálni.

1953 őszén feleségem szülei – Farkas elvtárs közbenjárására – Romániából átköltözve, hozzám kerültek. Ez már arra kényszerített, hogy egy még nagyobb, most már 4 szobás lakásba költözzünk. Ekkor már igen nagy kiadásaim voltak, egyrészt az új lakásom, másrészt a megnövekedett létszámunk miatt. Ezentúl, csak a lakásom havi bére 750 Ft volt, nem is beszélve az egyéb kiadásokról és a megélhetéshez szükséges pénzösszegekről. Havi keresetem ezzel szemben – csekély eltérésekkel – egyforma volt és bár igen sokszor élveztem Népköztársaságunk és Pártunk erkölcsi és anyagi támogatását – megbecsülését, egyre inkább többet követelt fejlődő családi helyzetem. Igyekeztem mindig becsületes családi életet élni, nem szórtam pénzemet szertelen életmóddal. Minden keresetemmel családom helyzetén javítottam.

1954 tavaszáig csak kisebb üzleti ügyletek lebonyolításával foglalkoztam, addigi anyagi kereseteimet nem mondhatom kirívóan nagynak.

1954 tavaszán egyik külföldi utunk alkalmával, Bécsben élő – állítólagos magyar származású – osztrák állampolgár, bizonyos Schwarcz Sándor nevezetű egyén, miután már előbb is tőle vásároltunk nylon harisnyát és egyéb közszükségletű cikkeket, felkért, hogy tulajdonába tartozó nagyobb forint összeget, egy általa megjelölendő budapesti jó ismerősének, Bécsből való hazahozatal útján juttassam el. Erre a megbízatásra nem vállalkoztam, mondván: ez az eljárásom igen veszélyes lenne rám nézve, ezt én nem tehetem meg, nem tudhatom mi a célja ennek a küldeményének. Ezt ő további útjaink alkalmából többé nem említette, ilyenfajta megbízással nem közeledett felém. Ugyanakkor, több labdarúgó társam jelenlétében Schwarcz felvetette, hogy ő eddigi vásárlásaink összegének ottani kifizetése helyett, egy sokkal jobb és kényelmesebb megoldást ajánlana nekünk, mely mindenképpen jobban beválna az eddigi gyakorlat helyett. Nekünk azért, mert forintban fizethetnénk otthon és már az áru értékesítése után, neki pedig azért lenne nagyon jó, mert igen nagy adósságai vannak régi ismerőseinél, amelyet szeretne végre Magyarországon rendezni. Őszintén bevallom, akkor nem is gondoltam arra, hogy ennek a lépésünknek más háttere is lehet, mint csupán anyagi vonatkozás, hiszen egyrészt a többi fiú sem gondolt egyébre, másrészt pedig az előbb említett megbízást vagy ilyenfajta szándékait Schwarcz többé nem említette előttem. Sajnos arra nem is gondoltam, hogy önkéntelenül mégis azt az eredeti megbízást vállaltuk, csak a kivitelezés formája változott meg. Arra a következtetésre jutottam, hogy amit most már többen, sőt a válogatott csapat, a Honvéd és a Vörös Lobogó tagjai is cselekszünk, nem lehet túlságosan nagy ügy, mert amiről sokan tudnak, és amit jó néhányan cselekszenek, amögött nemigen rejtőzhet egyéb vonatkozás, mint a pénzszerzés könnyebb lehetősége. Ma már tudom, nagyon súlyos tévedésben voltam és úgy érzem, elsősorban nekem kellett volna felhívnom játékostársaim figyelmét, üzelmeink helytelenségére, súlyosságára és feltétlenül következtetnem kellett volna arra, hogy a pénzszerzés ilyenfajta biztosítása mögött, egyéb elképzelés is rejtőzhet megbízónk részéről. Az anyagiasság annyira elvakított, hogy nem gondoltam ilyesmire.

Ekkor – miután Schwarcz kérését elfogadtuk – majd mindegyik fiúnak hitelbe, illetve itthoni forintkifizetésére árut adott, megkért engem arra, hogy szeretné, ha a fiúktól otthon az összegeket én venném át és egy általa megjelölendő budapesti lakosnak adnám át olyan megjelöléssel, hogy az összegből mennyit, ki fizetett ki. Ezt a megbízást sem akartam elfogadni, de ő is és a fiúk is kértek arra, hogy tegyem ezt meg. Schwarcz azért kért erre, mert úgy látja – mondotta – én mindegyik fiúval jó viszonyban vagyok, nekem hamarább átadják a pénzt, mert mi mindennap találkozunk. Sajnos én ezt akkor elvállaltam, de azzal a kikötéssel, hogy egy-egy esetben megteszem ezt, de nem csinálom rendszeresen. Schwarcz ekkor megígérte, hogy ő majd még beszél egy-két játékossal, hogy ezt ők is vállalják el. Tudomásom szerint ő ezt még akkor meg is tette, de hogy kiket bízott meg ilyen fajta ügylet lebonyolításával, azt sem ő, sem pedig a fiúk közül senki nem közölte velem. Ezután Schwarcz átadta egy darab papíron leírva, hogy melyik fiúnak mit és mennyit adott, kinek mennyit kell fizetnie és közölte velem annak a címét, akinek a pénzt át kell adnom: az illetőt »Jagits« néven a Bimbó utca 5. sz. alatt kellett keresnem. Sem akkor, sem pedig most sem tudom, hogy Jagits milyen összeköttetésben van a Bécsben élő Schwarczcal, vagy esetleg vannak-e egyéb megbízói is. Igaz, hogy ilyen irányban nem is érdeklődtem tőle, de ő sem adott soha semminemű felvilágosítást.

Vele való kapcsolatom minden esetben csak addig terjedt ki, míg én a játékosoktól kapott és az én tartozásom forint értékét – az átadók megjelölése mellett – Jagitsnak átadtam. Ezeken a találkozásainkon kívül, egyetlen esetben sem, semmiféle ügyben nem találkoztunk.

Forintösszeget, a válogatott csapat skóciai útja előtti időben 4 vagy 5 esetben adtam át Jagitsnak, kb. 280-300 ezer forint értékben. Sajnos ezekre elég pontosan nem emlékszem és így nem tudok részletes – esetenkénti – tájékoztatót adni.

1954 tavasza óta majdnem minden külföldi utunk előtt, Schwarcz megbízásából felkeresett lakásomon egy keresztnevén »Laci« nevezetű egyén, aki tudomásom szerint dunai hajós, és ilyen körülmények között jut ki időnként Bécsbe – és szóbeli üzenetet szokott átadni, mely szerint Schwarcz érdeklődik, hogy melyik fiúnak mi kell, ezt írjuk meg, hogy amire mi megyünk, azt ő elő tudja készíteni és külön-külön be is tudja csomagolni. Másrészt, több esetben, a megrendelésre kerülő árura előleget kért, azonban ilyen fizetésekre soha nem került sor, mert senki nem volt hajlandó előre fizetni. Ez az egyén – kiről semmi közelebbit nem tudok, mindig megbízólevéllel jelentkezett – felkeresett a külföldi útjainkról való hazaérkezésünk után is egy-két héttel. Ilyen esetekben érdeklődni szokott arról, ki mennyivel tartozik még, esetleg van-e olyan is, aki még nem egyenlítette ki a tartozását, mert Schwarznak sürgősen szüksége lenne a pénzre. Ilyenkor ő is kisebb-nagyobb összegeket szokott kérni, nem tudom milyen célra. Három esetben összesen kb. 55 000 forintot adtam át neki, majd annak átvétele után, pár perc múlva eltávozott, legtöbb esetben azzal, hogy el kell utaznia. Minden látogatásakor hozott magával 1-2 tábla csokoládét, 1-2 doboz kávét azzal, hogy ezt Schwarcz küldi nekem illetve kislányaimnak. Lakásom címét – ha jól tudom – Jagitstól tudta meg, így tudott engem felkeresni.

Schwarcz egyébként minden külföldi városban, ahol a labdarúgó válogatott vagy akár a Honvéd szerepelt, megjelent, végignézett minden mérkőzésünket, állandóan hangoztatva, hogy ő mennyire szeret bennünket és igen örül, ha sikeres a szereplésünk. Így követett bennünket az utóbbi időben Angliába, Svájcba, Svédországba, Belgrádba és minden esetben személyesen beszélt minden játékossal. Mindegyiknek elmondotta, hogy miután úgyis Bécsen keresztül utazunk haza, a megrendelt árukat bőröndökbe csomagolva a bécsi vasútállomás poggyászelhelyezőjébe helyezte el és mindenkinek átadta az ő részére elhelyezett bőröndszám céduláját, a poggyász kiváltási díjának átadása mellett. Bécsben én is és mindegyik játékostársam, személyesen szoktuk kiváltani a csomagot.

Schwarcz többször említette nekem – különösen a múlt év őszén –, hogy a közeljövőben feleségével együtt Magyarországra jön családi látogatásra és akkor személyesen is fel fog majd keresni. Ezt úgy adta elő, hogy ez az utazása több mint bizonyos és ezt az időpontot a magyar-osztrák ősszel Budapesten lejátszott mérkőzés idejével jelölte meg.

Legutolsó külföldi utazásunk alkalmával többeknek és köztük nekem is megígérte, hogy miután neki minden lehetősége és összeköttetése megvan, időközben – ha nincs külföldi túrára kilátásunk – egy bizonyos úton szintén itthoni kifizetésre küld majd harisnyát és egyebeket. Nem tudom mit értett a »bizonyos út« alatt, mert ezt az ígéretét egyetlen egyszer sem váltotta be sem nekem és – legjobb tudomásom szerint – egyik fiúnak sem, de nem is nagyon vettük ezt komolyan, hiszen egyikünk sem kérte őt ilyesmire.

A Vörös Lobogó autóbuszával Bécsből küldött áruk – nylon harisnya és sál – a magyar határon történt leleplezése után, kb. 2 héttel megjelent lakásomon az előbb említett »Laci« nevezetű egyén és érdeklődött Schwarcz megbízásából a történtek után. Schwarcz levélben érdeklődött még afelől is, hogy mi történt és levelében bocsánatot kért tőlem azért, hogy ilyen kellemetlen helyzet elé állított, de miután Gellér Sándor (a Vörös Lobogó válogatott kapusa – Vörös Csaba) saját részére kért árut azzal, hogy azt szeretné az autóbusszal hazaküldeni, így rám is gondolt és előzetes beleegyezésem nélkül az én részemre is elhelyezett a gépkocsiban harisnyát és sálat. Így emlékszem 600 pár harisnyát és 400 db sálat jelölt meg, melyet nekem akart küldeni. Megírta, hogy miután én nem tudtam küldeményéről semmit, ezért engem nem terhel semminemű fizetési kötelezettség az ő anyagi veszteségéből.

Mellékelve küldött még részemre egy géppel elkészített listát, melyen név, lakáscím és a kézbesítendő összeg volt feltüntetve. Ezen a listán becslésem szerint kb. 5-600 név szerepelt a teljes címzéssel. Arra kért engem, hogy a megnevezett személyeknek postán, a még nálam lévő pénzből – a feltűntetett összegek erejéig – forintot juttassak el, a feladóvevényeket pedig adjam át a Bimbó utcába.

A »Laci« nevezetű egyénnek – a levél elolvasása után – elmondottam, hogy mit tudok erről az ügyről, ezt egy pár szóval le is írtam neki és megjegyeztem, hogy Gellér Sanyi mit sem tud erről és így én sem látom tisztán, hogy mi történt. A pénzfeladással kapcsolatosan megírtam, hogy én ezt nem vállalom, ilyesmit nem csinálok és hogy az egészet (a listát és a még nálam lévő pénzt) azonnal átadom Jagitsnak.

Másnap így is cselekedtem. A névsort és a pénzt eljuttattam Jagitshoz azzal, hogy csináljon vele, amit akar. A névsort nem néztem át, abból egyetlenegy névre sem emlékszem, talán éppen azért, mert nem is voltam rá kíváncsi. Jagits azt átvette és nem tudom mit csinált vele a továbbiakban. Jagits ekkor azt mondotta, hogy ha valami üzenni valóm volna Bécsbe, írjam meg és adjam át neki, ő majd továbbítja azt Schwarcz felé.

Ezt követően kb. 2 hét múlva ismét megjelent nálam egészen váratlanul »Laci«, hogy tudok-e valamit ­üzenni.­ Meg­mondtam neki, hogy jövetele előtt 2-3 nappal írtam Schwarcz­nak egy levelet, melyet átadtam Jagitsnak. Megkértem őt, menjen el érte, vegye magához és juttassa el Bécsbe. A levél egészen pontos tartalmára nem nagyon emlékszem. Nagyon rossz idegállapotban voltam akkor, és nagyon rossz helyzetem miatt panaszkodtam, megírtam, hogy mindennemű sportolási lehetőségektől eltiltottak 1 évre és nem tudom mit fogok most csinálni. Szemrehányást tettem neki, hogy miért csinált ilyet, melyre sem őt, sem mást nem kértem meg. Emlékszem, még arra is kértem most első ízben, hogy ha lehetősége van rá, küldjön részemre harisnyát nehéz anyagi helyzetemre való tekintettel, mert igen sok adósságom van, melyet rövidesen ki kell fizessek. Megemlítettem, hogy most már éppen csak annyi pénzem van, mellyel a még nála lévő hátralékomat tudom rendezni.

Ez volt röviden az általam Schwarcznak írt levelem tartalma.

»Laci« akkor még arra kért, hogy Schwarcz kívánságára adjak át tartozásom törlesztése fejében pénzt. Megkértem, hogy jöjjön el másnap ezért, addig én összeszedem minden meglévő pénzemet. Másnap délután 5 óra tájban »Laci« ismét felkeresett. Átadtam minden meglévő pénzemet, majd arra kért, hogy valamelyik színházba szerezzek 2 db jegyet. Miután ezt nem tudtam telefonon megszerezni, így ő azzal távozott el, hogy valamelyik esti vonattal elutazik. A levélről nem tett említést, én pedig nem kérdeztem és rövid idő múlva feleségével együtt eltávozott.

Azóta »Laci« nem keresett, nem tudom mi van vele. Bécsből semmiféle üzenettel nem keresett senki és Jagitscsal sem kerestem az összeköttetést.

Miniszter Elvtárs!

Igyekeztem mindent a legjobb tudomásom szerint őszintén megírni. Nem hallgattam el semmit, nem kívánom Vezetőnket, Pártunkat félrevezetni, hiszen rájöttem, hogy eddig igen helytelen felfogásom miatt, ezen az úton jártam.

Nagyon szeretem Hazánkat, Népünket, ezért igyekeztem mindenkor szerény tehetségemmel szerepet vállalni a magyar labdarúgás nagy sikereiből.

Ezt szeretném továbbra is tenni, de tiszta erkölcsökkel, megnyugodva, hogy továbbra is a magyar sport világszerte elismert nagy fejlődésének egyik tagja lehessek.

Kérem a Miniszter Elvtársat, járjon közbe, segítsen ahhoz, hogy jóvátehessem eddigi súlyos hibáimat, hogy bebizonyíthassam nem a szándékos érzés vezetett a helytelen útra.

Erőt, egészséget
Budapest, 1955. február 9.
Grosics Gyula”

ÁBTL 3.1.9. V-129144/1 133-143, Grosics Gyula levele, 1955. február 9

Az elkobzott levél

„Kedves Sanyikám!

Hosszú hallgatásomnak csak az volt az oka, hogy vártam az »ügyben« történő eseményeket. Hosszú ideig a rendőrségi kihallgatáson kívül semmi sem történt, míg végre a múlt hét szerda délutánján az OTSB fegyelmi bizottsága egy évre mindennemű sportműködéstől eltiltott. Azzal az indoklással, hogy ezzel a cselekedettel súlyosan aláástam a magyar labdarúgó sport és annak vezetőinek becsületét, sikereit! Mondták: ezenkívül szövetkeztem az alvilággal. Ma egy hete – az ítélet előtt 2 nappal – személyesen beszéltem Hegyi Gyulával (az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) elnöke – Vörös Csaba), aki kijelentette, hogy ez az egész ügy az én ötletem volt, én indítottam azt el, nekem küldték az árut, és ehhez az egészhez Gellér Sanyinak semmi köze! Erre én csupán annyit válaszoltam, hogy ez az ügy nem az enyém, miután én erre senkit nem kértem fel. Mégis csodálatos, hogy e vélemény ellenére is – és annak ellenére is, hogy Gellér Sanyi játszott a Vörös Lobogóban – szerdán őt is velem együtt ugyanúgy 1 évre tiltották el. Meg kell még mondanom, hogy őt egyetlenegyszer sem hallgatták ki, de még csak meg sem kérdezték sem az OTSB-ben, sem máshol. Sok minden történt az alatt a 8-9 hét alatt, sok igen érdekes esemény. Ezekről hosszú történetet tudnék Neked írni, azonban azokat majd csak szóban mondom el, ha erre egyáltalán módom és lehetőségem nyílik egyszer is az életben.

A büntetés – gondolhatod – igen súlyos, hiszen az én koromban ez már azt is jelenti, hogy le kell mondanom Magyarországon a labdarúgásról. Sajnos nagyon hosszú az az egy év. Én magam mindezt elsősorban Sebes bosszújának nyilvánítom, miután közöttünk mindig nagyon rossz volt a viszony és ő már alig várta, hogy egy »komoly« ügybe belekapaszkodva lehetetlenné tegyen.

Most ez sajnos nagyon is jól sikerült neki. A játékosok közül majdnem mindenki mellettem áll, de ki az, aki énmiattam szembe merne helyezkedni Sebessel. Talán Bozsik az egyetlen, aki tevőlegesen is teljes mértékben mellettem áll és segíteni akar. Szegény Gellér Sanyi – úgy látom – az én áldozatom, miután nekem, buknom kellett így Ő is bukott. Mert bizony már úgy is nagyon furcsállották, hogy Ő eddig is játszhatott és én nem. És ha még most is csak engem tiltottak volna el?!

Sanyikám, a karácsony előtti napokra ígért dolgot nagyon vártam, és bizony nagyon csalódtam miután nem kaptam meg az értesítésedet. Pedig hidd el akkor is és még most is különösen nagyon szükségem lenne rá. Nem tudom elképzelni mi okozza a hallgatásodat és az ígért dolog elmaradását. Sajnos a fiúkkal küldött dolgok még mindig nálam vannak – nagyon nehezen megy el.

A láb és a nyak – de különösen az első – most igen érzékeny testrész, erre kellene nagy gondot helyezni. Ha mindez mégsem menne, akkor azt is írd meg. Így még sokkal rosszabb, várni-várni és semmi sem történik. Úgy legalább akkor tudom, hogy ezt nem lehet, és nem is számítok oly nagyon rá. Erre kérek mielőbbi választ.

Sanyikám és Marika! A családom nevében kívánok az újesztendőre mindannyiotoknak sok boldogságot, mindenhez segítsen hozzá Benneteket a jó Isten vágyaitok és elképzelésetek szerint.

Lehet, hogy rövidesen egy igen komoly és nehéz elképzelésemmel kereslek fel levelemben Téged, melyben segítségedet fogom kérni. Persze ez a kérés elsősorban attól függ majd, hogy az itthoni ügyem milyen irányba terelődik majd, marad-e az egy éves eltiltásom?!?! Szeretném, ha személyesen megismernétek két kislányomat – nem csak képről láthatnátok. Erről, ha aktuális, bővebben írok majd Neked. Addig is, vagy a viszontlátásig, Marikának kézcsókom, Téged szeretettel üdvözöl. Gyula”

ÁBTL 3.1.9. V-129144/1 119-120, Grosics Gyula levele Schwarz Sándornak, 1955. január 3.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. márciusi lapszámában.)