Állambiztonsági akcióterv: Czibor kontra Puskás

Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo- nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő történéseket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír, amikor a Honvéd 1956-ban elutazott a dél-amerikai túrára, a feszült légkörben a csapat tagjai egyvalamiben biztosak voltak: Czibor Zoltán nem tér vissza Magyarországra. Ennek oka lehetett, hogy gyűlölte a kommunizmust, fegyveresen részt vett a forradalomban, és „Sztojanovits Péter” fedőnéven beszervezték ügynöknek. A rá vonatkozó Objektum dosszié megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.

Czibor Zoltán azt tervezhette, hogy visszajön a túráról, ezt bizonyíthatja, amikor Komáromban megálltak, nem is ment el a szüleihez, csak üzent, hogy két hét múlva itthon lesz. Ebből, ugye, semmi nem lett. Évtizedekkel később Czibor azt mondta, a Sztálin-világ visszatérésének réme motiválta, hogy elhagyja a hazáját. A róla szóló „Vasutas” fedőnevű Objektum dosszié próbálja rekonstruálni múltjának ezt a rejtélyes szakaszát, amiből kiderül, hogy a tisztek rosszul döntöttek, mert kapcsolata a csapattársaival alkalmatlanná tette az ügynöki munkára. „Már a kiválasztásnál látni kellett volna, hogy környezete, igen rossz természete miatt utálja és hírszerző lehetőségeit ez nagymértékben csökkenti”.1

Előkerült Czibor Zoltán 1953 júniusában kelt önéletrajza, melyben beszámolt a családi hátteréről és arról a szegénységről, amelyben felnőtt. „Édesapám MÁV mozdonyvezető volt. 6 gyermeket nehéz anyagi körülmények között tudott felnevelni.” Ha nem lett volna a világ egyik legjobb labdarúgója, valószínűleg ő is arra a sorsra jut, mint a családja. „Szőnyben 1946-ban fejeztem be az iskoláimat. Komáromba 4 polgárit. Utána rögtön dolgozni mentem a MÁV-hoz, mint segédmunkás a fűtőháznál.” A sport kiugrási lehetőséget jelentett a számára, ennek köszönhetően bejárta a világot. „Az én külföldi útjaim a sportolásommal függ össze. Sportolásomat Komáromban kezdtem, azóta 25-ször voltam a magyar labdarúgó válogatott csapat tagja. 1 olimpiai és 1 főiskolai világbajnok csapat győztes tagja vagyok.”2 Disszidálása után felülvizsgálták az ügyét, és a Honvéd vezetősége úgy tájékoztatott, „hogy 1956. október 30-ig fegyveresen részt vett az ellenforradalomban. 1956. október 30-án a Honvéd labdarúgó csapatával dél-amerikai túrára ment, onnan visszatérve Franciaországban a csapat tagjait otthagyta és Olaszországba távozott.” Az pedig már a megszokott belügyes paranoia része volt, hogy mindebből egy teljesen téves következtetést vontak le. „Feltehető, hogy az imperialista hírszerző szervek hazánk ellen felhasználják, esetleg hazaküldik feladattal.”3

Erősen szubjektív jellemzést tartalmaz a dosszié Czibor Zoltánról. A jellemzést Erdélyi Jenő írta, aki „Eperjesi” fedőnéven lett beépítve a futballisták közé, és 1956 után az állambiztonság rajta keresztül levelezett a Spanyolországban élő Puskás Ferenccel. Jellemzéséből megtudható, miért is kapta társaitól Czibor a Bolond becenevet. „Inkább a komolytalanság volt jellemző rá […] Vannak percei, amikor igen értelmes beszélgetőpartner, minden témához hozzá tud szólni, de nem ez, hanem komolytalansága, bolondossága jellemző rá.” Erdélyi úgy látta, „műveltsége közepes”, de Czibor „jól beszélte a német nyelvet, 4 középiskolát végzett”. A rengeteg utazás világlátott emberré csiszolta, tapasztalt lett, igazi „sokoldalú kvalifikált egyéniség”, akinek érdeklődési körébe a sporton kívül belefért még a zene és a színház is. „Társaságban bohóckodásával, élményeinek előadásával, viccmeséléssel legtöbbször magára vonta a figyelmet”, valamint „vígkedélyével igen jól elszórakoztatta” a társaságot, „aminek ezáltal mindég a középpontja lett.” Szeretett szerepelni, szerette magára vonni a figyelmet, és „sajátos szokása volt, sohasem szívta a saját cigarettáját, függetlenül attól, hogy volt nála mindég, de nem is kínált meg senkit, hanem mindég a társaság valamely tagjától kért cigarettát”. Ebből alakult ki az a rossz szokás, hogy ha „véletlenül más is kért a társaságban cigarettát, mert véletlenül elfogyott, mindjárt megjegyezték »Gonosz II.«, ugyanis Czibort baráti köre csak Gonosznak hívta.”

Erdélyi személyes véleménye szerint Czibor „igen gonosz természetű és áskálódott, irigykedett és mindenkit fúrt. Ezért is utálták meg nagyon sokan. […] Szeretett nagyokat mondani, főleg saját magáról […] élményeit felnagyítva mondta el.” Ezzel kapcsolatban felemlegette még az anyagiasságot. „Igen rossz szokása volt és ez igen jellemző volt rá, a pénzét mutogatni és nagyvonalúskodni, gyakran szétszórt több ezer Ft-ot a földön és valamelyik barátjával szedette azt össze, amiért az kapott egy százast.” Ezen kívül megjegyezte, hogy „legkedveltebb szavajárása a »Nix komplett« volt, ezzel azt fejezte ki, akivel beszélt az felé, hogy hülye.” De Erdélyi még tovább merészkedett, amikor elmondta: „másik ilyen szavajárása egy drasztikus szó volt, bárkiről beszéltek előtte vagy neki, mindég az volt a válasza, hogy »sz…pjon le (kipontozás tőlem –V. Cs.)«. Ilyenkor egészen artikulálatlan hangon nevetett, az egész testét rángatva. Ez teljesen egyénije volt és mindenkinek tetszett, sokan utánozni is próbálták.”

Bár Czibor játéktudását senki sem vonta kétségbe, emberi vonásaival a környezete nehezen birkózott meg. Kevés barátja volt, főleg „Lantos, Hidegkuti, Szojka”, egyikük sem a Honvédból, ezért ügynökként nem is kerülhetett olyan helyzetbe, hogy használható információkat gyűjtsön. „Lényeges hiba volt, hogy ő maga is gyűlölte clubtársait, ez kölcsönös volt.” Mindez veszélyt hordozott magában, mert „így hajlamos volt cselekményeket eltúlozni, vagyis dezinformálni azzal a gondolattal, hogy ártson azoknak”. Ezért úgy ítélték meg, hogy a Honvédon belül „legfeljebb informátori feladatok végrehajtására volt használható, esetleg a válogatottban lehetett volna alkalmazni, nem Honvéd játékosok felé, mert ezek között voltak barátai”. Ám a válogatott gerincét a Honvéd játékosok adták, ezért az elképzelés helytelen volt. Czibor „elvi alapon való” beszervezését az értékelés egyenesen nevetségesnek minősíti, mert „köztudomású volt a rendszer elleni gyűlölete és ezt nyíltan hangoztatta is”. Egy adandó alkalommal „meg is kérdezte, minek alapján bíztunk mi meg benne”. Jogos volt a kérdés, mert városszerte ismerték a véleményét, és ezt az államvédelem is tudta. „Nem volt ismeretlen előttünk nyugat-imádata sem és véleményem szerint, ha nem lett volna 3 gyermeke, már korábban az ellenforradalmi események előtt disszidált volna, főleg amikor Angliában nagy összegű ajánlata volt.”

Budapestre felkerülve Czibor a Ferencvárosban futballozott, ahonnan egy csepeli kitérő után a Honvédba került. Beszervezésének részleteiről nem maradtak fenn hiteles adatok, ezért csupán arra az összefoglaló jelentésre lehet támaszkodni, amelyet Erdélyi Jenő adott. „Czibor Zoltán »Sztojanovits Péter« fn. ügynököt 1955. kb. július aug-ban vettem át Balassa János áv. fhdgy-tól. Emlékezetem szerint beszervezését is Balassa elvt. hajtotta végre.”4 Ez tévedés volt, mert az iratok szerint „1953-ban Ferencz József volt áv. fhdgy.” szervezte be, viszont a „beszervezése után azonban sok eredményt rajta keresztül nem ért el, mert a csapat tagjaira vonatkozólag jelentést nem adott”. Ennek oka, hogy „az állambiztonsági szervekhez bizalmatlan volt. A munka fontosságáról és jelentőségéről nem lehetett meggyőzni.”5 Ennek ellentmondani látszik Erdélyi visszaemlékezése, amikor kijelenti, hogy „kapcsolatunk ideje alatt – csak hozzávetőleges számot tudok mondani – kb. 18-20 db jelentést adott. Átvételével az »M« dossziéjában 4-5 db. jelentés volt, amit előző tartója, Balassa János vett le tőle, így összesen kb. 25 db. jelentést adott.”6 Ha volt is Czibornak munkadossziéja, az ma már nem fellelhető, így egyik állítást sem lehet igazolni. De az összefoglaló jelentés megjegyzi, hogy Erdélyi „jellemzése szerint 1955-ben Czibor írásban is adott jelentést, azonban ez csak annak köszönhető, hogy sokat foglalkozott személyével”.7

Az értékelésből annyi megállapítható, hogy Czibor Zoltán nem volt termékeny hálózati személy. Nem is lehetett a hozzáállása és a számtalan külföldi útja miatt. „Mint válogatott játékos sokat volt külföldön, edzőtáborokban, azonkívül a saját egyesületével is több külföldi úton volt. […] Találkozók a külföldi útjaitól eltekintve, rendszeresen hetenként keddi napon voltak lebonyolítva. Külföldi útjai alkalmával, hazaérkezésük utáni kedden találkoztam vele.” A sok nehézség ellenére Erdélyi állította, hogy „ügynöki feladatait, bár lehetőségei korlátozottak voltak, igyekezett végrehajtani”. Eleinte nyilvános helyen találkoztak, mivel „sem K (konspirált – V. Cs.), sem T (titkos – V. Cs.) lakásunk nem volt”, viszont idővel másik megoldást kellett találniuk, mert mindkettejüket jól ismerték, és fennállt „a dekonspirálódás veszélye”. Erdélyi nem tagadta, hogy „rólam tudták, hogy elhárító tiszt voltam”, és fokozta a problémát még az is, hogy „Czibor előre nem készítette el a jelentését”. Jobb híján Erdélyi „a tisztiházi elhárító irodába” tette át a találkozókat, ami szintén nem „volt megfelelő, mégis főleg kora délelőtti órákban könnyen megközelíthető volt, itt meg tudtunk mindent beszélni és elértem, hogy ott jelenlétemben a megbeszéltek után írásban is elkészítette a jelentését”. Emlékezete szerint készültek jelentések Kocsis Sándorról, Budai Lászlóról, Bozsik Józsefről, Kalmár Jenőről és Kotász Antalról. Állítólag Kocsis esetében eredményt is elértek, mert disszidálni készült, és „felesége kiutazását kérte, ezt más is jelentette, így ezt megakadályoztuk”. Jellemzésében leszögezi, hogy egy kis hízelgéssel sok mindent el lehetett érni a Rongylábúnál. „Czibor nagyon elvárta a figyelmességet és itt meg tudtam valósítani, hogy cigarettával és rövid itallal megkínálhattam. A bizalmas munkát ezután eléggé komolyan vette, többször hangsúlyozta is, hogy így van értelme, mert mindent meg lehet beszélni.” A nyilvános helyeket nem szerette, „mindig nagyon izgatott volt […], mert a csapaton belül egyébként sem örvendett nagy szimpátiának”. Attól tartott, ha lebuknának és kiderülne a kapcsolata Erdélyivel, „besúgónak tartanák.”

Általános feladatokkal bízták meg az ügynököt, amelyeket nem hajtott végre. „Ki visz ki és hoz be leveleket. Milyen méretű egyes játékosok csempész tevékenysége. Kinek van hazaárulási szándéka. Általában külföldön kivel, milyen kapcsolatban állnak egyes játékosok. Milyen kijelentések hangzanak el egyes játékosok részéről bel és külföldön.” Ezek a megfoghatatlan témák megválaszolatlanok maradtak, főleg mert a feladat „részben ellenőrizhetetlen volt, részben módot adott a végrehajtás kibúvása alól. Az utóbbira nagyon hajlamos volt.” Ennek ellenére Erdélyi megállapítja, hogy azért időnként „több értékes jelentést adott, ami az ellenőrzés során megfelelt a valóságnak”. A tartótiszt ugyanakkor leszögezte: „másokra adott jelentéseiben őszintének bizonyult, bár saját ügyeiben – ami nem volt ritkaság – nem volt őszinte”.

A felsoroltak egy haszontalan és eredménytelen ügynökről árulkodnak. Ezért döntött úgy az államvédelem, hogy felcsigázzák Czibort, és bevezetik „Puskás Ferenc USA hírszerzőgyanús konkrét ügyébe – lényegében ezért lett beszervezve is”. Homályban maradt, hogy milyen hírszerzőgyanús ügyről lehetett szó, mert bár említést tesznek disszidens magyarokról, akikkel a futballisták kapcsolatba kerültek külföldön, de ez hétköznapi eseménynek számított. Viszont ezzel motiválni tudták Czibort, mert „Puskás Ferenccel kölcsönösen utálták egymást”. Ám a munka még így sem ment zökkenőmentesen. Erdélyi azt állította, hogy Czibornak „nem volt lehetősége mélyreható felderítést végezni az ügyben”, ami annyit takart, hogy nem akart Öcsi után szaglászni. Így Erdélyinek nem maradt más hátra, mint cselhez folyamodni. „Feladatait úgy szabtam meg, hogy úgy bel, mint külföldön Puskás kapcsolatainak nyerje meg a bizalmát és így puhatolódzon esetleges közös tevékenységükről.” Visszaemlékezésében a tartótiszt megjegyezte: „Puskás ügyében ilyenformán kisebb eredményeket, előrehaladást értünk el és ezt szívesen is csinálta, mert Puskást gyűlölte”. Leszögezte, hogy „éppen ezért azonban jelentéseit feltétellel fogadtam és csak ellenőrzés után fogadtam fenntartás nélkül”.

Utoljára 1956. október 17-én találkozott egymással ügynök és tartója. Mielőtt a Honvéd útnak indult volna, hogy lejátssza a Bilbao elleni BEK-mérkőzést, Erdélyi eligazítást tartott „a spanyol úttal kapcsolatban”. Visszaemlékezésében megemlítette, hogy „a külföldi utakra vonatkozó szokásos eligazítást tartottam meg”, de legfőképpen arra kérte, „hogy Puskás spanyolországi tevékenységét kísérje figyelemmel”, hiszen a kint élő futball-legendákkal „Kubala, Zsengellér, Sárosi […] szoros baráti kapcsolata volt.”8 A forradalom azonban átírta a forgatókönyvet. Bizonytalan hírek érkeztek Budapestről, ezért a játékosok úgy döntöttek, hogy elfogadják az oly régóta áhított felkérést, így elutaztak Dél-Amerikába. A hosszú kitérő után Czibor Zoltán „Puskás Ferenc, Kocsis Sándor labdarúgókkal nem tért vissza”. Hosszas bolyongás vette kezdetét Európa különböző országaiban: Ausztria és Olaszország érintésével végül „Spanyolországba távozott, ahol Barcelonában telepedett le és jelenleg is ott tartózkodik”. Mikor a csapat több tagja visszatért Magyarországra, az állambiztonság igyekezett rekonstruálni a túrán történteket. Egyes játékosok „Erdélyinek arról panaszkodtak, hogy Czibor kint nagyon csúnyán viselkedett, több játékost ávós spiclinek nevezett és idegenek előtt le akarta őket kompromittálni”. A beszámoló megőrizte, milyen szerepet vállalt az érintett a forradalmi harcokban. „A HM Ezredes utcai garázs parancsnokát géppisztollyal arra kényszerítette, hogy hagyja el az Ezredes utca területét, a gépkocsikat pedig az ellenforradalmárok rendelkezésére bocsájtotta.” Ha a vádak ellenére Czibor mégis hazatér, annak beláthatatlan következményei lehettek volna. Ám miután úgy döntött, hogy Barcelonában telepedik le, a tartótiszt aktív maradt, és a szolgálatok felkérésére levelet írt Czibornak. Nem is kellett sokáig várnia a válaszra, melyben a Rongylábú világossá tette, hogy egyhamar nem tér vissza Magyarországra. „Ha majd az ellenségek kibékülnek, otthon találkozni fogunk.”9

Még 1962-ben is megpróbálták figyelemmel kísérni a Spanyolországban élő legenda tevékenységét. Bonyolult és költséges operatív tervet vezettek elő, amivel további adatokat akartak szerezni róla, de aztán elvetették. „Az operatív terv nem alkalmas arra, hogy az ügyben bármilyen eredmény is keletkezzen.”10 Fennmaradt egy levél Czibortól, amelyet Barcelonából postázott haza, időpont nincs feltűntetve rajta, de valószínűleg 1960 első heteiben íródott, mert utalt arra, hogy „a Wolverhampton ellen játszom, ami Európa Kupa”. Az FC Barcelona 1960. február- márciusban a BEK-negyeddöntőben találkozott az angolokkal, és 9:2-es összesítéssel került a négy közé – a sikerből Kubala egy, Kocsis négy góllal vette ki a részét. Az elődöntőben az a Real Madrid következett, ahol Puskás szárnyalt, és a két mecscsen szerzett három góljával lőtte a madridiakat a fináléba. Levelében Czibor a Barcelona aktuális helyzetéről is tett említést. „A csapat most kezd feljönni, de egy kicsit nehéz lesz a bajnokságot megnyerni.” Végül megnyerték és megvédték a címüket. „Én már 6 hete nem játszom, mert egy helyi rangadón kiállítottak. Még 2 hét van hátra.” A Barcelona többi magyar sztárjáról szintén ejtett néhány szót. „A Kocka felépült és játszik. Nagyon szeretik, de még nem tudom miért. Gondolom, hogy a Kuksit vele akarják megölni.” Itt arra utalt, hogy a katalánok trénere, az argentin Helenio Herrera ki nem állhatta a magyarokat, ezért Kubalát Kocsissal akarta ellehetetleníteni. „Az edző nem szereti s így engem sem, mert mellette vagyok. Nem vészes, mert rövidesen megy a pics…ba.” Valóban ment, az Interhez, ahol Solti Dezső felügyelete alá került. Szöllősi György, lapunk főszerkesztője Czibor című könyvében olvasható a futballista nem éppen hízelgő véleménye a trénerről: „Annyit értett a futballhoz, mint disznó a kamatszámításhoz.”

A beszámoló végén Czibor elmondta, mit tervez a jövőben. „Mostanában nagyon el vagyok foglalva a bárral, aminek 2 héten belül meg kell indulni.” Meglátása szerint „nem lehet mondani, hogy valami jó helyen van”, viszont a magyar leleménynek nincs párja, ezért „5 év múlva remek lesz. Egy új negyed, ahol nagyon gazdag emberek vesznek lakásokat. Ez a bár különben abba a házban van, ahol lakom. Mind a kettőt vettem, úgyhogy bért nem kell érte fizetni.” De a valódi csibészség a végére maradt, amivel felfedte, hogy – ha esetleg tett is valami kifogásolhatót a múltban – a magyarságát sohasem tagadta meg. „Nagyon szép lesz a nevével együtt (Kék Duna), magyarul kiírva.”11

Hivatkozások:
1 ÁBTL 3.1.5. O-11911 9-16. Czibor Zoltán labdarúgó „Sztojanovits Péter” fn. ügyn. személyéről, 1958. április 11.
2 ÁBTL 3.1.5. O-11911 5. Önéletrajz, 1953. június 11.
3 ÁBTL 3.1.5. O-11911 6. Határozat, 1958. május 13.
4 ÁBTL 3.1.5. O-11911 9-16. Czibor Zoltán labdarúgó „Sztojanovits Péter” fn. ügyn. személyéről, 1958. április 11.
5 ÁBTL 3.1.5. O-11911 7-8. Czibor Zoltán v. szds. körözési ügyében összefoglaló, 1959. szeptember 21.
6 ÁBTL 3.1.5. O-11911 9-16. Czibor Zoltán labdarúgó „Sztojanovits Péter” fn. ügyn. személyéről, 1958. április 11.
7 ÁBTL 3.1.5. O-11911 7-8. Czibor Zoltán v. szds. körözési ügyében összefoglaló, 1959. szeptember 21.
8 ÁBTL 3.1.5. O-11911 9-16. Czibor Zoltán labdarúgó „Sztojanovits Péter” fn. ügyn. személyéről, 1958. április 11.
9 ÁBTL 3.1.5. O-11911 7-8. Czibor Zoltán v. szds. körözési ügyében összefoglaló, 1959. szeptember 21.
10 ÁBTL 3.1.5. O-11911 45 1962. április 10.
11 ÁBTL 3.1.5. O-11911 18/3 levél

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. januári számában.)