Aki jobb sorsot érdemelt volna: Varga Zoltán

Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT, Fortepan

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében egy országos botrányt kavaró ügyről ír: az 1968-as nyári játékok előtt Varga Zoltán az olimpiai eskü ellenére elhagyta a csapatot. A Guadalajarából megszökő futballistáról olyan adatok bukkantak elő, hogy előzetesen megpróbált egyeztetni néhány nyugati klubbal a külföldön maradásról, de valójában az ismeretlenbe menekült. Hogy milyen kalandra vállalkozott Varga a biztos hazai karrier helyett, kiderül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárban őrzött dokumentumokból.

A sportelhárítás az alakuló Varga-mítoszt sötét módszerekkel próbálta besározni; az iskolákban dolgozatot írattattak a diákokkal, akiknek el kellett marasztalniuk Vargát a cselekedetéért. A sajtó is tett a rossz hangulatról. Az MTI „Megszegte olimpiai esküjét” címmel közölt hírt, amit bemondtak a rádióban és a televízióban is.

„A Guadalajarában tartózkodó magyar labdarúgócsapat vezetői közölték, hogy Varga Zoltán játékos elhagyta a csapat szálláshelyét, valamint Mexikót és nem tér vissza együtteséhez. Varga cselekedete a magyar sportolók körében nagy felháborodást keltett, a tettét mélyen elítélik. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság az alábbiak közlésére kérte fel az MTI-t: Megütközéssel fogadtuk a Mexikóból érkezett híranyagot. Varga Zoltán megszegte olimpiai esküjét, hűtlenné vált hazájához és sportbarátaihoz. Cselekedete méltatlan magyar sportolóhoz és állampolgárhoz. Varga Zoltán magatartása minden becsületesen gondolkodó ember őszinte felháborodását váltja ki.”1

A Varga házaspár a hazaküldött leveleiben tagadta, hogy előre eltervezték volna a szökésüket, aminek oka a családtagjaik megvédése lehetett. Az ellentmondást végül 2008-ban maga az érintett oldotta fel az életrajzi könyvében. „Kiutazásom az olimpiára napok kérdése volt – írta Varga –, amikor a feleségemet ezekben a napokban kiengedték egy nyugat-európai turistaútra. Persze, hogy megterveztük, összehangoltuk a lépéseinket. Úgy volt, hogy Hollandiában találkozunk, Amsterdamban. […] Úgy volt, hogy ott én már kilépek és maradok, a gép nélkülem megy tovább, mert egy kedves ismerős magyar házaspárral már korábban lebeszéltük, hogy segítenek nekem az Ajax­szal tárgyalni. […] Csakhogy a barátaink meggondolták magukat, gondolom, megijedtek a felelősségtől, mindenesetre azt mondták: sajnos most nem alkalmas, nem megy az ügy.”2

Amikor az FTC a tengerentúlon portyázott, a korábbi zöld-fehér kapus Henni Géza csábította a fiatal támadót Amerikába, de Varga nem élt a lehetőséggel. Aztán az 1966-os angliai világbajnokság idején olyan hírek keringtek, hogy Varga Zoltán disszidálni készül. „Akkoriban elterjedt, hogy felesége Jugoszlávián keresztül disszidált, és Varga is disszidálni akar. Erre utalt bizonyos kijelentése, amelyet Szepesi Györgynek tett, hogy Magyarországon a labdarúgók nincsenek megfizetve, nem lehet érvényesülni.”3 Angliában a csapat körül sürgölődött Solti Dezső olaszországi futballmenedzser, aki a Fradi-játékost meg akarta szerezni az Internazionale számára. Évekkel később mesélte Varga, hogy „amikor 1965-ben Torinóban jártunk, már megkeresett. Azt mondta, az én játékomért Olaszországban bolondulnának az emberek, hagyjam ott a Fradit.” Aztán még hozzátette: „Csábító volt az ajánlata, de nem mentem, akkor még voltak bennem illúziók a Fradi iránt”.4

A különféle szóbeszéd aggodalommal töltötte el az állambiztonságot. Olyannyira, hogy még a III/III. csoportfőnöke is jelentést készített az ügyben. „A foganatosított ellenőrzés során megállapítottuk: Varga Zoltán személyével kapcsolatban már több alkalommal elterjedt disszidálási szándéka, e hírek azonban megalapozatlanok voltak.”5 Egy időre el is csendesedtek a rémhírek, mígnem 1968-ban Varga valóban disszidált.

A disszidálás körülményeiről több jelentést készítettek az ügynökök. Érdemes felidézni „Kőműves” jelentését, amelyben Lakat Károly szövetségi edző beszámolójáról ír. „Varga Zoltán gyomrára hivatkozott és kérte az edzésről való felmentését. A csapat az edzés után meglepődve tapasztalta, hogy Varga Zoltán eltűnt.” A történtek nem csupán az olimpia alatt, de utána is szóbeszéd tárgyát képezték. Albert Flórián megjegyezte, hogy „elítéli Vargát cselekményéért”. Albert többedmagával vitatkozott a témáról, s „vele egyetért Szűcs, Novák”, de „Kőműves” jelentése kitér Rákosi Gyula megjegyzésére is, aki állítólag „Franciaországban a hír hallatára megjegyezte, legalább így megszabadultunk tőle”.6

Itthon a rendőrök alapos nyomozást rendeltek el, azonban a külföldön tartózkodó Vargáról egy ideig semmilyen információt nem kaptak. Egészen addig, amíg az érintett maga nem adott fel két levelet, egyet az MLSZ-nek, egyet az FTC-nek. Varga a szövetséggel közölte: „Saját szabad akaratomból október 11-én Mexikóban elhatároztam, hogy befejezem amatőr labdarúgó pályafutásomat és a jövőben nyugaton hivatásos labdarúgó leszek”. Ugyanebben a levélben arra kérte az MLSZ vezetőségét, „hogy engedélyezzék kiadásomat egy nyugati klub részére”.7 Hasonló naivságról tett tanúbizonyságot abban a levélben, amelyet a Ferencváros elnökének, Kalmár Istvánnak címzett. „Ezúton kérem Önöket, hogy kiadásomhoz járuljanak hozzá.”8 Nem tudni, hogy Varga cinizmusa íratta ezeket a sorokat, vagy komolyan hitt a büntetése eltörlésében, mert valójában semmi esélye sem volt arra, hogy elkerülje a kétéves eltiltást.

A profi csapat után rohangáló Varga Zoltán abban bízott, hogy Nagy Antal, a Honvéd korábbi játékosa Belgiumban segíteni tud neki. A hasonló utat bejáró Nagy szívén viselte sporttársa sorsát, és megkereste Roger Petit-t, a Standard Liege főtitkárát, hogy szerződtesse Vargát. Petit segítő jobbot nyújtott a szorult helyzetben lévő játékosnak, aki így Mexikóból belga vízummal visszatérhetett Európába. Petit cserébe potom összegért akarta megszerezni Vargát, de a játékos nem kért az ajánlatból, és inkább elfogadta a magyar származású Berger Miklós segítségét, aki jó kapcsolatokat ápolt számos Bundesliga-klubbal.

Ám Varga előbb Milánóba utazott, hogy játékra jelentkezzen Solti Dezsőnél, abban bízva, hogy él még a korábbi ajánlat. Solti ekkor már elzárkózott a lehetőségtől, és azzal védekezett, hogy abban az évben nem lehet külföldieket szerződtetni az olasz bajnokságba.

 

Ezekben az időkben az állambiztonság sem volt tétlen; Varga ügyét a bíróságon tárgyalták „hazatérés megtagadása” címen, és a volt Fradi-­játékost négy évre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A magyar hatóságok azonban a hollétéről továbbra sem tudtak semmit. A Vargával foglalkozó vizsgálati dosszié azonban tartalmaz egy kanadai emigráns magyar nyelvű sportújságot, amiből az derül ki, hogy a Sporthíradó névre keresztelt különös sajtótermékből informálódott a belügy is. A Sporthíradó, a „külföldön élő magyarság első magyar nyelvű sportlapja” volt, a torontói Elek Zoltán gyógyszerész szerkesztette és adta ki saját pénzen, amelyben főleg a magyar futball híreiről lehetett olvasni.

Az Allen Pharmacy-emblémával ellátott újság „Varga Zoltán sorsa” címmel közölt nagyobb lélegzetvételű írást 1968. november 30-án. „Az olimpiáról lelépett volt válogatott csatár úgy látszik rosszul adminisztrálja magát. Közte és az INTER MILAN között megszakadtak a tárgyalások. Az olaszok, már korábban sem lelkesedtek Varga frankfurti ügynökéért, akit Európában »FUTBALLBERGER« néven ismernek. Bergernek Frankfurtban van az irodája, amely sportattrakciók rendezésével, túrák lekötésével és játékosok vételével és eladásával foglalkozik. Az Inter vezetősége ragaszkodik eredeti kikötéséhez, s csak egyedül Vargával hajlandó tárgyalni.”

Berger Miklós személye nem volt ismeretlen a magyar elhárítás előtt. Korábban átfogó nyomozást folytattak ellene, és Solti Dezsővel együtt 1969 elején kitiltották Magyarországról, amit sorozatunk nyolcadik részében, a 2018. szeptemberi számunkban már megírtunk.

A Sporthíradó cikke további érdekességekkel szolgált. „A kiszivárgott hírek szerint, az Inter két ajánlatot, illetve két feltételes megállapodást akar kötni a magyar játékossal. Az első ajánlat arra az időre szólna, amíg Varga büntetését tölti, vagyis a tétlenségi időre. A második arra az időre, amikor eltiltása letelik, vagy mérséklődik, vagy a FIFA-tól játékengedélyt kap. Varga viszont úgy látszik, ragaszkodik Bergerhez, mert elutazott Milánóból. Tudni kell azt is, hogy Varga lelépését Berger segítette Mexikóból. Vargáék Milánóból, a belgiumi Lüttichbe utaztak, ahol ideiglenesen letelepedtek.”9

A házaspár nem maradt sokáig Belgiumban. Varga nyughatatlan természete miatt hamar útra kelt, s rövidebb kaland után Nyugat-Berlinben kötött ki. Vargáék Belgiumból autóval mentek Kölnbe, majd onnan repülővel Nyugat-Berlinbe, ahol háromszobás lakást kaptak. Míg a belgáknál a fiatal játékos arra panaszkodott, hogy „az edzések kezdenek hiányozni”, addig a németeknél – az eltiltása ellenére – rendszeresen járhatott tréningre. Varga innen levelet írt a szüleinek, s burkoltan megfogalmazta véleményét a személye ellen indult belügyi eljárásról. „Nagyon sajnáljuk a lakást! Legalább a bútorokat és személyi ingóságokat ne vinnék el. Ez mind jól jönne nektek. Gondolom, az nagy áldozat lenne a részükről, tehát szerintem már most nyugodtan lemondhattok róla. Én, amit lehet írni, megírtam. Kérlek benneteket írjatok az otthoni dolgokról – finoman!”10 Varga itt arra utalt, hogy a BRFK politikai vizsgálati alosztálya parancsot adott a XIII. kerületi Tanács lakáshivatalának, hogy a játékos lakását pecsételje le.

Varga Zoltánné szintén levelezett a családjával, s leírta nekik a kalandját. „Gondolom az otthoniak mindannyian azt gondolják, hogy előre kigondolva csináltuk ezt. Ez hülyeség! […] Egy napig voltam Brüsszelben, amikor megbetegedtem – nagyon rossz dolog volt, hogy teljesen egyedül, nyelvtudás nélkül nem tudtam mit csinálni –, táviratoztam Zolinak, hogy nem is tudok a rosszullét miatt továbbmenni. Ez a körülmény volt a döntő, ami miatt kint maradtunk.” A nyugatnémet hétköznapokról is beszámolt a szocializmushoz szokott háziasszony. „Őrült nagy választék van […] szédületes itt az árubőség.”

Belgiumra a házaspár másképpen emlékezett. „Körülbelül két hétig voltunk ott, és Zolinak nem tetszettek a dolgok, maga a hely sem – és általában a körülmények.” Ezzel szemben Varga épp az ellenkezőjét fogalmazta meg. „Két hétig voltunk Belgiumban, miután elhatároztuk, hogy ott maradunk. Egy helyes kis városban éltünk és eközben egy belga csapattal tárgyaltunk a lehetőségekről. Végül úgy határoztam, hogy nem maradunk ott, annak ellenére, hogy a hely nagyon tetszett.”11

A Hertha Berlin különös helyet foglal el a magyar futballrajongók szívében. Király Gábor és Dárdai Pál patinás karriert futott be a klubnál, s évtizedekkel előttük Varga Zoltán is Berlinből kapott mentőövet. Wolfgang Holst, a Hertha BSC akkori elnöke a nehéz időkben egyedüliként állt ki Varga Zoltán mellett, amellyel jelentős üzleti kockázatot vállalt – a magyar játékost a hazai szövetség örökre el akarta tiltani, amit a hírek szerint a FIFA jóvá akart hagyni.A kanadai Sporthíradó, mint jól értesült sajtóorgánum, részletesen beszámolt Vargáék berlini kalandjáról. „A Hertha BSC érdeklődése óriási szenzációt keltett. A berlini klub vezetőségének egyik tagja meghívta Vargát Berlinbe. A háromnapos tárgyalás eredménytelen maradt, és a Hertha BSC a következő nyilatkozatot tette: A Hertha BSC vezetősége a volt magyar válogatott játékos Varga Zoltán szerződtetésétől eláll. A játékos és képviselője csillagászati számokban állapította meg a szerződés anyagi részét, amit a klub teljesíteni nem képes! Holst Wolfgang vezetőségi tagunk […] kevéssé volt a klub anyagi erejéről tájékoztatva.” Varga ezek után visszautazott Liege-be, újabb ajánlatra várva. Mivel a Bundesliga 1968-ban még gyerekcipőben járt, ez a történet elég nagy figyelmet kapott Németországban. „Az üggyel kapcsolatban a német sajtó nyíltan megírja, hogy Varga elhelyezése bármely Bundesliga csapatnál a magas anyagi igény miatt lehetetlen. Nem beszélve arról, hogy az eltiltás ideje alatt, a játékos eltartása olyan teher, mint egy másik érvényben lévő szerződés.”12

Ennek ellenére Holst szerzett neki lakást, kocsit, kikötötte, hogy az eltiltása alatt rendszeresen kell látogatnia az edzéseket, valamint a játékautomatákat gyártó cégében is dolgoznia kellett havi 1500 márkáért. „Úgy éltünk két évig, hogy semmit sem tudtunk félretenni – emlékezett vissza Varga –, örültünk, ha kihúzzuk valahogy a következő fizetésig. […] A nemzetközi szövetség döntése sokáig húzódott […], mentek a hónapok, egy év is elment, mire döntés született. […] Rettenetes napok voltak.”13

Ugyanakkor a nyugatnémet hétköznapok is megtépázták a fiatalok tűrőképességét. A berlini faltól néhány száz méterre lakó házaspárt a Hertha vezetői féltették az NDK titkosszolgálatától, ezért kíséret nélkül nem engedték ki őket az utcára.

A holland Voetbal International című lap karácsonyi száma terjedelmes tudósítást közölt a magyar házaspárról, a „Hertha BSC mintaszerűen fogadta a menekültet” címmel. A szerző az elfogultságát nem leplezve, jó adag romantikával írta meg a tudósítását. „Egy ólmos, szürke decemberi napon […] a fehérre fagyott pályán edzenek a Hertha BSC játékosai tejfehér ködben.” Ezután rátért a szakmára is. „A pályán vezényszavak hangzanak. Helmut Kronsbein (54 éves) a kör közepén áll és szemei egy szőke játékost keresnek, aki a 23-as számot viseli kék tréningruháján. Amint ez a finoman mozgó labdarúgó kezeli a labdát a védelemnek nagy gondot okozva pillanatonként változtatja a helyét. Varga Zoltán kettőzött figyelemmel játszik, mivel Varga Zoltán szakember, de ő több ennél, ő bátor ember is.”

Az írás ezek után megemlékezik a fiatalok kezdeti vesszőfutásáról, és leszögezi, hogy „Holst fáradozásainak eredményeképpen a »menekült« státuszt »idegen munkás« státusszá változtatták. Ezt a státuszt meghatározatlan időre hosszabbították meg.” A cikk megemlíti még, hogy a Varga család hamarosan gyarapodni fog. „Mi legyen fiú vagy lány? – kérdezzük Zoltántól. Nekem mindegy, hogy mi lesz, lényeg, hogy egészséges gyermek szülessen.” Az írás további részében a mexikói kaland is szóba kerül. Varga „láthatóan fél sok mindenről beszélni. Úgy hallgat, mint egy gróf, amikor a mexikói meneküléséről van szó. Nem beszél az ott töltött nyolc napról.”

A Voetbal International megpróbálta megvilágítani azt az érthetetlen helyzetet, amibe a magyar játékos keveredett. „A Hertha BSC őt és feleségét nagyon emberi módon fogadta. Azonban megjelent a Magyar Labdarúgó-szövetség kétéves eltiltása. Próbálják velem a gondolatmenetet követni. Varga Zoltán országában amatőr labdarúgó volt, annál is inkább, mert benevezték az olimpiai játékokra. Na, rendben van. Varga amatőr labdarúgó volt. Most azonban hobbiját hivatássá akarja változtatni. Egy másik országban, nevezetesen otthon, Budapesten nem volt lehetséges hivatásos labdarúgóvá válnia. Most azonban végül is nem lehet hivatásos futballista, mert a magyar szövetség azt nem akarja. Mindenesetre a FIFA szokásos módon elfogadta a büntetést, jóllehet nyilvánvaló igazságtalanság ebben az ügyben, még akkor is, ha Varga országában hivatásos labdarúgó lett volna, akkor sem lehetne keresztbe rakni más országokban akadályokat, hogy labdarúgó lehessen.” A szerző nem ismerve a nyakatekert szocialista logikát, felsóhajtott. „Egy munkavállaló, aki fizetést kap csak nem akadályozható meg abban, hogy máshol ne vállaljon munkát.”

A beszámolóból megtudhatjuk, hogy egy évre próbálták csökkenteni Varga eltiltását a FIFA-nál, azzal az indokkal, hogy „Magyarországon mindig megtette kötelességét, mint sportember tiszta a priusza.” A cikk kitér arra is, hogy Wolfgang Holst felkereste az FTC-t, és állítólag a játékosok közös levélben válaszoltak neki. „Nagyon sajnáljuk, hogy Varga Zoltán nincs köztünk, hogy ő elmenekült, abban bízunk, hogy a kétéves eltiltás arra az elhatározásra bírja, hogy hazatér. Ha Magyarországra visszatér és nem a Ferencvárost, hanem a Vasast, vagy a Honvédot választaná, akkor is örülnénk a visszatérésének.”

Meg is kérdezte az újságíró Vargát, hogy bizonyos feltételekkel hajlandó lenne erre. „Ha én vissza akarnék menni könnyen megtehetném, a fal 300 méterre van tőlem, de ha én Kádártól személyesen kapnék levelet, akkor sem térnék haza, akkor sem, ha a levélben garanciát vállalna arra, hogy én és feleségem haja szála sem görbülne meg.”

A Voetbal International úgy tudta, Varga Zoltán megtalálta a számításait Berlinben. Új futballistájáról Helmut Kronsbein edző is elégedetten nyilatkozott. „Ő a legjobb játékosunk a 27 közül. Kitűnő, csillogó technikája van, éppen olyan tehetség, mint az önök Cruyffja, csak Cruyff fizikailag erősebb. Remélhetőleg Zoltán teljes mértékben beilleszkedik körülményeinkbe.”14

Kronsbein állításai bizonyos szempontból megállták a helyüket, más szempontból viszont nem. Évek múlva Vargát ugyanis az Ajax éppen Cruyff helyére szerződtette, de ahogy Zsolt Róbert újságíró csípősen megjegyezte, „aki sztár volt Magyarországon, az még nem sztár a nemzetközi élvonalban. Varga magyar szemmel nézve nagyon tudott futballozni – de holland szemmel nézve már nem.”15 Vargának a nehéz természete miatt a Hertha BSC-be sem sikerült beilleszkedni. Intuitív játékával a monoton német foci nem tudott mit kezdeni, ráadásul ártatlanul belekeveredett a Bundesliga-botrányba, és ott kellett hagynia Németországot. Ezek után bárhol fordult meg a világon, rendszeresen összekülönbözött a játékostársaival és az edzőivel.

Nyugati pályafutása zsákutcából zsákutcába vezetett – saját állítása szerint disszidálása után 22 alkalommal költözött. Kétéves eltiltását követően a Hertha, az Aberdeen, az Ajax, a Dortmund és az Augsburg csapatában játszott. Végül a jobb sorsra érdemes Varga különösebb eredmény nélkül fejezte be pályafutását, hogy utána Münchenben egy biztosítótársaság ügynöke legyen.

Hivatkozások
1 Népsport, 1968. október 14.
2 Varga Zoltán: Valahogy mindig félúton, Püski (2008).
3 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 30. Az MTS közlése Varga Zoltán ügyében, 1968. december 11.
4 Bocsák Miklós: A Császár és utána a sötétség, Sport (1984) 137.
5 ÁBTL 3.1.5. O-19460/2. 170. dr. Eperjesi László jelentése, 1966. augusztus 18.
6 ÁBTL 3.1.2. M-31606/1. 35. „Kőműves” fn. ügynök jelentése, Varga Zoltán ügye, 1968. november 1.
7 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 130. Varga Zoltán levele az MLSZ-nek, 1968. november 13.
8 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 129. Varga Zoltán levele az FTC-nek, 1968. november 13.
9 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 144/5. Sporthíradó, 1968. november 30.
10 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 139. Varga Zoltán levele, 1968. november 22.
11 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 141-144. Varga Zoltánné levele, 1968. november 22.
12 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 144/2. Sporthíradó, 1968. november 30.
13 Bocsák Miklós: A Császár és utána a sötétség, Sport (1984) 146.
14 ÁBTL 3.1.9. V-155548. 172/4. Voetbal International cikkének fordítása, 1969. február 8.
15 Zsolt Róbert: Labdarúgók, sportolók, Szépirodalmi könyvkiadó (1978) 91.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. júniusi lapszámában.)