A nyugatnémet újságíró, akit be akart szervezni az AVH

Szöveg Vörös Csaba Fotó FFT, Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11, Fortepan / Pesti Brúnó, Fortepan / Tóth Tibor, Getty Images, Magyar Fotóarchívum

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo- nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő történéseket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: félelmetes eseménynek számított a kommunista elhárítás számára, ha a válogatott külföldi csapatot fogadott – ilyenkor tömegével érkeztek nyugatról tudósítók, akiket meg kellett figyelni, s ez hatalmas erőfeszítést igényelt. Így volt ez 1954 májusában is, amikor az angol válogatott érkezett Budapestre a londoni 6:3 után. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őrzi annak a nyugatnémet újságírónak az anyagait, akit lenyűgözött Puskásék játéka és a magyarok vendégszeretete; cserébe az ÁVH ügynöknek akarta beszervezni.Jupp Wolff hétköznapi riporterként utazott az országba, hogy tudósítson a Magyarország–Anglia mérkőzésről. Nyitottsága hazánk iránt és őszinte rajongása Puskásékért majdnem bajba sodorta, mert a háttérben lesben álló politikai rendőrség potenciális hálózati személyt látott benne. Wolff beszervezésének ötlete igazi lehetetlen küldetésnek bizonyult, mégis megkezdték az ekkor szokásos eljárást. Magyarországi tartózkodása alatt feltérképezték életkörülményeit, és egy MTI-munkatársnak álcázott ávós tisztet építettek be mellé, aki tolmács kíséretében tanulmányútra vitte Sztálinvárosba (ma Dunaújváros) és a Balatonra.

„Már középiskolás korában helyi labdarúgómeccsekről tudósításokat közölt a hamburgi lapokban. Tősgyökeres hamburgi. Kb. 25 éve hivatásos újságíró. A háború alatt katona volt. Erről nem beszélt részletesen, de elmondotta, hogy a balti államokban járt és ott hosszabb ideig tartózkodott.” Ez aggodalomra adott okot, mert egy kiugrott volt nácit nem lehetett az ÁVH kötelékébe beszervezni. „Elmondotta, hogy nem volt tagja a náci pártnak. […] Kifejtette azt is, hogy egységes Németországot szeretne – megszállás nélkül. Mint mondotta, Adenauer politikájával azért nem ért egyet, mert túlságosan kiszolgálja az amerikaiakat.” Ez a gondolat már jobban tetszett a nyomozóknak, az viszont kevésbé, hogy egy büszke és a hitétől nehezen eltéríthető némettel volt dolguk. „Wolff tipikus német. Katonás, határozott, túlságosan hangosan beszél, nagyon magabiztosan viselkedik. Mindenről határozott, sőt megdönthetetlen véleménye van, öntelt, igen okosnak tartja magát.”

Nem ezen múlott azonban a célszemély elbírálása, hanem a politikai hovatartozásán. „Kijelentette, hogy nem foglalkozik politikával. Ettől függetlenül elmondotta, hogy a Szovjetuniót csak a háborúból ismeri, ezért nem tud ma tárgyilagos képet nyerni róla.” A hidegháborús helyzetben az ellenoldalhoz fűződő viszonya is szempont volt. „Elmondotta, hogy az amerikaiakat »van szerencséje« most már évek óta saját tapasztalatából ismerni és már nagyon unja őket.” A tanulmány megszövegezője saját benyomásait is megfogalmazta a jelentésben. „Az a kép alakult ki bennem, hogy erősen német nacionalista érzésű. Igen nagyra van Nyugat-Németország háború után elért eredményeivel, különösen az ipar terén.” Kíváncsiak voltak még Wolff véleményére a nálunk tapasztaltakról. Az udvarias vendég „a Magyarországon látottakkal igen meg volt elégedve. Különösen imponált neki a hatalmas magyar sportfejlődés.” De itt még nem álltak meg, szerették volna megtudni, hogy általában mi a véleménye a kommunista Magyarországról. „Egyéb eredményeinkről is elismerően beszélt, erről azonban túlságosan sokat és sablonosan. Úgy nézett ki, hogy ez nem túlságosan érdekli.”

Wolff a Palace Hotelben szállt meg, és a napi élményeit a szobájában foglalta össze. A Hamburger Abendblatt újságírójaként a Sport-Informations-Dienst számára közölte a gondolatait. A kor újságírói munkamódszeréhez tartozott, hogy a szerzők telefonon diktálták le a gépírónőknek a tudósításokat, így a lehallgatók hamarabb értesültek Wolff cikkeinek a tartalmáról, mint a hamburgi szerkesztők. Miután Magyarország 7:1-re kiütötte Angliát, Wolff a szálloda szobájából este három cikket adott le. Egyikben sem titkolta, hogy a magyarok játéka lenyűgözte őt. „A legnagyobb magyar futball győzelem”, harsogta első írásának a címe. „Nagyon dicséri a magyar csapatot, a szép Népstadiont, és kijelenti, hogy ezt a csapatot jelen formában senki a világon nem tudná legyőzni.” Wolff nem titkolta aggodalmát emiatt, s ez látnoki magasságokba emeli a jeles szakembert.

„Ezt a tényt a németeknek figyelembe kell venni, amikor Bernben a világbajnokságon talán találkozni fognak.”2 Második tudósításában is hasonló lelkesedéssel szólt Puskásékról. Címnek azt javasolta, hogy „A legnagyobb vereség az angol futball történetében” legyen, s a folytatásban „nagyon nagy elismeréssel nyilatkozik a magyarok játékáról és közli, hogy ez volt a modern futball magasiskolájának a bemutatása. S a régi angol klasszikus futball eltemetése.”3

A harmadik tudósítás hangnemén talán a lehallgatók lepődtek meg leginkább. Ekkor ugyanis a szerző a magyarországi élményeiről számolt be. Már az írás felütése is figyelemre méltó volt. „Álom magyar győzelem. Budapestre kiküldött tudósítónktól Jupp Wolff-tól.” Az írás elején kitűnik, hogy a cikk írója alaposan felkészült hazánk labdarúgásából. „Egy vegyes társaság érkezett meg Budapestre, hogy az angol-magyart új kiadásban átéljék. 60 újságíró 15 országból. […] Jimmy Hogan, az ősz, de még mindig fiatalos angol, az a férfi, aki naggyá tette a húszas években az MTK budapesti csapatot, és akinek szintén sokat köszönhet a német futball.” Megjegyzi a házigazdákról, hogy „Budapest a vendégeit sok és igaz szeretettel, sőt szívélyességgel fogadta. »Kérem mit óhajt? Tessék mindig megmondani a kívánságait«, állandóan hallottam ezeket a szavakat.” Nem titkolta véleményét, miszerint abban a szerencsében volt része, „hogy a háború óta, mint első sportújságíró Magyarországra jöhettem a szövetségi köztársaságból és egész zavarban vagyok a sok és új benyomásoktól”. A vezetőkről hasonlóan jó véleménnyel volt. „Barcs Sándor a labdarúgó szövetség elnöke egy nagyon szívélyes ember. Szombaton egy nagyon érdekes sajtófogadás volt, amelyet Sebes Gusztáv vezetett. A fogadás a Gundel (híres) Étteremben volt.” Tagadhatatlan, hogy a szervezők kiváló munkát végeztek; a kommunista diktatúra azon szakaszában, amikor a bebörtönzések és akasztások csúcsra jártak, sikerült a rendszer legszebb oldalát megmutatniuk. A tudósítás nem úgy mutatja be Magyarországot, mint egy szegény háború sújtotta kommunista kis országot. Wolff tapasztalata az volt, hogy akkoriban inkább a jólét dominált hazánkban, mint a szegénység. „92 ezer darab jegyet bocsájtottak ki a magyarok, 1.4 millió forint lesz a bevételük, ez megfelel a mi valutánknak hivatalosan átszámítva majdnem 450 ezer márkának. […] Szombaton délután a magyar csapat, aki különben elkülönítve él, eljött a szállodába. Puskás megjelent olyan zakóban, amelyet megirigyelhet a legjobban öltözködő úr is.” Történt ugyanis, hogy rafinált módon az összes külföldi újságírót a Palace Hotelbe zsúfolták össze, mivel így könnyebb volt őket megfigyelni. Itt találkozott Wolff az angol szakírókkal is, akik „nagyon pesszimisták, legalább is nekem úgy tűnik fel és 4-5-ös gól előnyről beszélnek Magyarország javára, de valóságban mást remélnek.”

Az újonnan (félig) elkészült Népstadionról is ejtett néhány szót. „Egy fantasztikus stadion a Keleti pályaudvar mellett, amit ők Népstadionnak neveznek. Néhány szó nem elegendő ahhoz, hogy ezt a nagyszerű sportlétesítményt leírjam, erről később többet kellene szólnom.” És a zárógondolatában újra előbukkan a magyarok iránti szimpátiája. „Parkírozó helyben a magyarok nem szenvednek hiányt, mert a háború után Budapesten nem sok kocsi van. Annál több a villamosokon lógó emberfürt. Amikor én a játék előtt láttam gesztikuláló és eleven magyarokat, el tudom képzelni, hogy a 92 ezres stadionból, hogyan lesz egy eleven boszorkánykatlan, amikor gólokat fognak rúgni a magyarok javára.”4

Wolff-fal kapcsolatban számos tény támasztotta alá rokonszenvét hazánkkal szemben. Kiderült róla, hogy „a magyar sport lelkes híve”, valamint az is, hogy „a helsinkii olimpiász óta a magyar futball válogatott valamennyi nemzetközi mérkőzésén részt vett.” Ezen felül még „elismerően beszélt a magyar sport eredményeiről, a sportnak adott állami támogatás rendszeréről, sportintézményeinkről, előadása szerint meglepte a budapesti érdekes élet.” Valószínűleg ennyi dicséretet még a leg elvetemültebb káderektől sem hallottak az elhárítók, pláne nem egy nyugatnémet újságírótól, aki ráhatás nélkül vállalta a véleményét. „8 alkalommal írt többhasábos cikkeket, elsősorban a magyar sportról, sportintézményekről, amelyek során kedvező magyarországi élményeiről is beszámolt.” Nyolc cikk jelentős propagandának számított egy nyugati lapban, ezért a vasfüggöny mögötti magyar politikai rendőrség élénken érdeklődött, mit érdemes tudni Wolff lapjáról. „Egy új újságírótröszt tulajdonosa a lapnak, a tröszt részvényeinek legnagyobb része azonban Springer nevű tőkés tulajdonában van, aki 1947 óta foglalkozik egyéb üzleti tevékenység mellett lapkiadással.”5

Elkészült a feljegyzés Jupp Wolff tanulmányozásáról, ami rögzítette az adatait, a munkahelyét, valamint azt, hogy „igen lojálisnak mutatkozott a Magyar Népköztársasággal szemben és cikkeiben is igen pozitív hangon írt”. Mivel az idő sürgetett, a néhány hét múlva kezdődő világbajnokság időpontját tűzték ki célul az akció megkezdésére. „3 héten keresztül Svájcban fog tartózkodni”. Vagyis bőven lesz idő a további tanulmányozására, esetleges beszervezésére. „Javaslom, hogy Svájcban az oda kiutazó operatív munkás vegye fel a kapcsolatot Wolff-fal és tanulmányozza őt. A tanulmányozás célja, hogy megállapítsuk lehetőségeit, személyi körülményeit és eldöntsük, hogy őszre tervezett beutazása alkalmával meg van-e a lehetőség beszervezésére.” A jelentés további része lerántja a leplet arról a háttérben meghúzódó sötét összefonódásról, amely megpróbálta behálózni a célszemélyt. „A kapcsolatfelvételre lehetőséget nyújt az a körülmény, hogy budapesti tartózkodása alatt Ágoston áv. fhdgy. elvtárs, aki Kovács Gyula fedőnéven, mint az MTI munkatársa szerepelt előtte, megbeszélte vele, hogy a világbajnokságra Svájcba utazó barátját meg fogja kérni keresse fel Wolffot.” Magyarán az az MTI fedezte az ávós ügynököt, amelynek a vezérigazgatója Barcs Sándor volt, az MLSZ regnáló elnöke. Mint kiderült, a kapcsolatfelvétel sikeresen megtörtént. „Wolff átadta névjegyét és közölte, hogy nagyon örülni fog, ha felkeressük őt. Ágoston áv. fhdgy. elvtárs megemlítette, hogy esetleg a világbajnokságon Wolff és kiutazó barátja segíthetik egymást úgy, hogy híreiket, értesüléseiket kicserélik. Erre Wolff azt válaszolta, hogy ennek nagyon örülne.” A terv elkészült, már csak azt kellett ellenőrizni, hogy működőképes-e. „Lehetőség van arra, hogy a svájci tanulmányozás alapján eldöntsük: vannak-e megfelelő lehetőségei, alkalmas-e a munkára és van-e alap a beszervezésére.”

Bizonyára az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság volt Jupp Wolff újságírói pályafutásának csúcspontja. Mivel „a nyugatnémet csapat után elsősorban a magyarok érdeklik”6, a lelkes sportújságíró lehetett a legboldogabb ember a berni döntő napján. Németország először lett világbajnok épp a magyarokkal szemben, ám ez nem szegte az elhárítás kedvét, hogy a világbajnokság után is foglalkozzon a célszeméllyel. Javaslatot dolgoztak ki, hogy valamilyen ürüggyel megint az országba csalogassák. „Javaslom, hogy Wolffot hívjuk meg a Főiskolai világbajnokság idejére, Budapestre.” Svájcban nem sikerült realizálniuk a beszervezést, ám a két fél közötti jó viszony megmaradt. „A meghívásnak célja volna, hogy a kapcsolatot elmélyítenénk vele és a tanulmányozását tovább folytatnánk.” Vagyis hiába környékezték meg a vb három hete alatt, még mindig a tanulmányozás fázisában voltak. „A tanulmányozás célja, hogy megállapítsuk lehetőségeit, személyi körülményeit és eldöntsük, hogy őszre tervezett beutazása alkalmával van-e lehetőség beszervezésének megvalósítására.” A munka hónapok óta egyhelyben topogott, a folytatással mégis azokat bízták meg, akik korábban már egyszer csődöt mondtak. „Ágoston Kálmán áv. fhdgy. és Fehérvári Antal áv. őrgy. elvtársak”, akiket arra utasítottak, hogy újra vegyék fel a kapcsolatot az újságíróval. „Mivel a Főiskolai világbajnokság nyolc napig tart, lehetőségünk van Wolff-fal több alkalommal is találkozni, és így tanulmányozni őt.”7

Elérkezettnek látták az időt, hogy beszervezési tervet készítsenek. Ennek első lépése volt, hogy fedőnevet adtak a célszemélynek – jelezve a szándék komolyságát –, így az iratokban innentől nem, mint Jupp Wolff, hanem mint „Müller Johann” szerepel. Az elkészült beszervezési terv önmagáért beszél, fölösleges hozzá bármilyen kommentár. Egy jogállamhoz szokott olvasó nyilván elcsodálkozik azon a képtelen világon, ami a sorokból kitűnik.

„A beszervezési beszélgetés terve: a beszélgetés elején általános személyi kérdéseket beszélnénk meg vele, majd fokozatosan áttérünk politikai kérdések tárgyalására. A beszélgetés ezen részében igyekszünk tőle reánézve kompromittáló adatokat szerezni. Igyekszünk politikai beállítottságát konkrétan megállapítani. A beszélgetés ezen részénél segítségét kérjük a Magyar Népköztársaság részére politikai információk adására. Az erre a kérdésre való reagálásától tesszük függővé a vele való további mélyebb értelmű politikai beszélgetést, illetve a segítségadás konkrét formában való feltárását. Amennyiben részünkre helyesen reagál, a beszervezését végrehajtjuk. A beszervezésnél a legmegfelelőbb érveket használjuk. A beszervezés után nyilatkozatot csak abban az esetben iratunk vele, ha ez nem váltana ki »Müller«-nél különösebb meghátrálást, vagy aggodalmat.

Ha a velünk való együttműködést nem vállalja, úgy azzal térünk ki, hogy csak általános sportvonatkozású kérdésekről szerettünk volna vele beszélni és máskor is szívesen látjuk és amennyiben lehetőség lesz rá, máskor is szeretnénk vele találkozni. […] Beszervezése alkalmával kioktatjuk a konspirációra. Feladatul adjuk neki, hogy írja le baráti kapcsolatait és adjon politikai információt. Kérem »Müller Johann« beszervezésének megkísérlését, illetve végrehajtásának engedélyezését.”8 A BM II/4. alosztály elbírálta a javaslatot, amit nem utasított el csípőből, hanem furcsa módon még csavart is rajta egyet. „»Müller« meghívását a IV. osztályon Póta áv. örgy. elvtárson keresztül lehetne Barcs Sándor felé továbbítani, miután a IV. osztály kapcsolatban áll Barcs Sándorral. A fenti indokok alapján kérem »Müller« nyugatnémet újságíró meghívását engedélyezni, illetve a fent leírt formában a tanulmányozását lefolytatni. Beszervezését a tanulmányozás eredményétől tesszük függővé.” Az alosztály négy napot ült az előterjesztésen, amelyet végül elvetett. A feljegyzésre kézzel írt határozat nem a józan ész hiányát kifogásolta, hanem az időtényezőt. „Fehérvári elvtárssal megbeszéltem. Kevés az idő, az akciót nem tudjuk megfelelően előkészíteni.”9 A Jupp Wolff elleni akció eredmény híján véget ért, a terv dugába dőlt. Egy évtizeddel később porolták le az anyagot, hogy áttanulmányozzák, lezárják, majd irattárazzák. A célszemélyről és az ügyről nyúlfarknyi összefoglalót írtak. „Nyugatnémet sportújságíró, 1954-ben tanulmányoztuk, aztán indoklás nélkül abbahagytuk.”10

Hivatkozások:
1 ÁBTL 3.2.4. K-364 11. Jelentés, Jupp Joseph Wolff ügye, 1954. július 26.
2 ÁBTL 3.2.4. K-364 4. 1954. május 23.
3 ÁBTL 3.2.4. K-364 5. 1954. május 23.
4 ÁBTL 3.2.4. K-364 6. 1954. május 23.
5 ÁBTL 3.2.4. K-364 20.
6 ÁBTL 3.2.4. K-364 6. Javaslat Joseph Jupp Wolff nyugatnémet újságíró tanulmányozására, 1954. június 7.
7 ÁBTL 3.2.4. K-364 9. Javaslat Joseph Jupp Wolff nyugatnémet újságíró meghívására, 1954. július 20.
8 ÁBTL 3.2.4. K-364 23. „Müller Johann” beszervezési javaslata, 1954. november 4.
9 ÁBTL 3.2.4. K-364 21. Javaslat „Müller Johann” nyugatnémet újságíró meghívására, 1954. november 4.
10 ÁBTL 3.2.4. K-364 Határozat, 1963. november 20.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. novemberi számában.)