Szöveg James Montague Fotó Cristian Movila / NYT / Redux / Eyevine Fordítás Bodor Balázs
Tudorel Mihailescu éppen egy Bukarest melletti, elhagyatott futballpályán ad interjút a helyi tévének.
Magán a kapuson kívül csak a beállítás valószerűtlenebb. Mihailescu mögött a kommunista időkből itt maradt hatalmas, rozsdás gyárépület látszik. Előtte pedig lapos, mocsaras síkság terül el egészen a bolgár határig. Egy szemétdomb mellett pásztor áll, birka- és kecskenyáját a pálya szélén összetákolt két pad mögé terelgeti. Botjára támaszkodva várja, hogy kezdődjön a meccs. A rozoga, egykor kékre festett lelátón egy tucat szurkoló ül. Mihailescu nincs hozzászokva az interjúkhoz. A román ötödosztályban játszik, az FC Fratia utánpótláscsapatában. A 48 éves kapus mégis egyedülálló a világon. Fél karja ellenére teljesen elemében van a kapuban. „Így születtem, de ez nem gátolt meg abban, hogy megvalósítsam az álmomat – mondja a FFT-nek, miután végzett a tévés interjúval. – Kemény munkába került, hogy bebizonyítsam. Mindent megtettem, amit csak tudtam, hogy kapus lehessek. Szeretem magam előtt látni a pályát, mondani a többieknek, mit csináljanak. Szeretem azt csinálni, amit mások nem tudnak, akkor is, ha csak egy kezem van.” Mihailescu egyébként egy hulladék- újrahasznosító üzemben dolgozik. Mindig arról álmodott, hogy kapus lehessen, noha úgy született, hogy bal alkarjában nem voltak csontok, ezért születésekor amputálni kellett.
Mihailescu bőven kompenzálja fogyatékosságát
A kommunista időkben fiatalként szóba sem került, hogy pályára léphessen. Akkoriban erős előítéletekkel kellett szembenézniük a fogyatékkal élőknek. „Azokban az időkben sokkal nehezebb volt, mert meg kellett győznöm az orvosokat ahhoz, hogy játszhassak.” Az engedélyt a legritkább esetben adták csak meg. „Egy éven át próbálkoztam, nem sok eredménnyel. Ma már másképp van: engednek játszani.” A forradalom után lassacskán változott az emberek hozzáállása, de csak egy klub adott esélyt Mihailescunak. A Fratia románul testvériséget jelent. A klub abban egyedi, hogy a diszkrimináció-ellenesség elvén működik. Az idén szerződtették Románia első fekete edzőjét. A szenior csapatban egy nyolcvanéves szélsőhátvéd játszik, és több játékos is roma származású a Fratia első csapatában, amely a román negyedosztályban játszik. Mihailescut azonban nem méltányosságból, hanem teljesítménye alapján választották ki. Mivel labdafogási képességei korlátozottak, így más területeken próbált fejlődni. „Mozgékonységom és jó helyezkedésem az erősségeim, hiszen valamivel kompenzálnom kell. Mindent meg kellett tennem ahhoz, hogy bizonyítsam, lehetek jó kapus.”
Behozza az előítéletek miatt elvesztett éveket
Egy héttel ezután Mihailescu csapata egy egyes döntetlent játszik egy huszonéves, divatos frizurájú fiatalokból álló csapat ellen. A kopaszodó Mihailescu több parádés védést produkál, amelyek által játékban tartja csapatát, majd a végén egy büntetővel egyenlít a Fratia. Olyan jól véd, hogy a következő mecscsre már eggyel feljebb kerül, a Fratia első csapatába. Mihailescu számára ez egy olyan álom, amiről azt hitte, sosem fog valóra válni. De még nem dobja a sarokba a kesztyűt. „Addig fogok játszani, amíg csak tudok. Negyvenhét vagyok, de lélekben fiatalnak érzem magam. Nem hiszem, hogy valaha is nyugdíjba fogok vonulni.” Ha eljön az az idő, a dolgos jobb kéz megérdemeli majd a pihenést.
„Ez még semmi. Van egy nyolcvanéves csapattársam is”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. szeptemberi lapszámában.)
