Interjú Richard Edwards
Milyen volt házigazdaként az 1992-es Európa-bajnokságon, amikor Svédország kiejtette Angliát?
Óriási torna volt, akkoriban még csak nyolc csapat vehetett részt az Eb-n, így a színvonal elképesztően magas volt. Nem csodálom, hogy kettő egyre vertük meg Angliát, mert sosem kaptam ki tőlük! Mi voltunk az angolok mumusai. Az a mérkőzés a mai napig ikonikus Svédországban, de van másik is, például amikor Terry Butcher véres kötésben játszott ellenünk 1989-ben. Azt világszerte ismerik. Nem hiszem, hogy ma lehetne ilyen. Egy csepp vér, és már mehetsz is le. A Wembleyben is megfordultunk a 2000-es Eb selejtezőiben. Nem is meccs volt, inkább ütközet. Megnéztem egy videót, amin a találkozó összes becsúszása szerepelt, és a legtöbb esetben én is ott voltam!
Megváltoztatta az 1992-es Eb az életed?
Egy bizonyos mértékben biztosan, de azt hiszem, az 1994-es világbajnokság nagyobb hatással volt rám. Az 1990-es katasztrofálisan sikerült, minden csoportmeccsünkön kettő egyre kaptunk ki Brazília, Skócia és Costa Rica ellen. Újjá kellett építeni a csapatot, és az 1992-es torna volt az első, amelyiken Tommy Svensson irányította a gárdát. Tudtuk, hogy a világ legerősebb csapataival is felvehetjük a versenyt, és ez a formánk egészen az 1994-es vébéig kitartott. A legtöbben a világ legjobb bajnokságaiban küzdöttek közülünk, és épp a legjobb pillanatban értünk el a csúcsra. Nagyon alaposan felkészültünk az Egyesült Államokban rendezett tornára, fizikálisan tökéletesek voltunk. Egyértelműen ez volt a modern idők legjobb svéd válogatottja, talán a mindenkori legerősebb is. Az 1958-as csapattal nem tudom összehasonlítani, nem vagyok hozzá elég idős.
Az Arsenal menedzsere, George Graham azt mondta, úgy érzi, a fiatal Robert Redford érkezett meg a csapatba, amikor 1994-ben a londoni klubba szerződtél a Benficából. Hogyan reagáltál erre?
Őszintén szólva jobban tetszett volna, ha inkább egy futballistához hasonlít, de szerintem csak azt akarta, hogy érezzem otthon magam. Nagyon odavolt Redfordért, szóval értem, hogy mi volt a célja: meg akarta mutatni, hogy hisz bennem. Lehet, hogy színésznek kellett volna mennem?
Élvezted a labdarúgást az Arsenalban?
Még most is azt mondom, hogy ez a legprofibb klub, amelyikhez valaha is közöm volt. Nagyon sok angol futballt néztem gyerekkoromban, és Svédországban mindenkinek angol az első csapata. Így aztán mondhatom, hogy egy álom vált valóra. Szerintem jól ment abban az idényben, amit ott töltöttem. A végére a játékosok is azt akarták, hogy maradjak, és a menedzser úgyszintén. Nem mondhatnám, hogy Graham bármit is rosszul csinált, mert eredményes volt, de szerettem volna, ha többet számít rám a támadásokban. Ha a stílus egy kicsit más lett volna, talán az én hatásom is nagyobb.
Mókás időket töltöttél a Highburyn?
Az öltözőben és az edzőpályán nagyon sokat viccelődtünk. Néhányan az akkori keretből a média munkatársai lettek, mint például Paul Merson és Ian Wright. Az utóbbi a pályán kívül is nagyon aktív volt. Remek barát, és csodás gólszerző.
Mit éreztél, amikor Nayim a maradék erejével megszerezte azt a híres gólt a Real Zaragozának az 1995-ös KEK-döntőben?
Mit is érezhettem volna? Nem gondoltam, hogy bármilyen veszély is fenyeget bennünket, amikor a labdához ért. Biztos voltam benne, hogy tizenegyespárbaj következik, minden úgy alakult, ahogyan a Sampdoria elleni elődöntőnk, amelyet szintén így nyertünk meg.
Kivel élvezted a legjobban a játékot Angliában?
Nagyon szerettem pályára lépni Paul Ince ellen, aki rendkívül technikás, egyben nagyon erős is. Vezéregyéniség volt. Ellene sosem volt unalmas a foci.
Nem volt nehéz, hogy mindössze egyetlen idény után ott kellett hagynod az Arsenalt, és a Fiorentinában kellett folytatnod?
Nem tudtam visszautasítani, hogy a Serie A ba kerüljek. Akkoriban olyan volt az olasz bajnokság, mint manapság az angol. A csapat is erős volt, megnyertük az Olasz Kupát és a Szuperkupát. Három csodálatos évet töltöttem ott, akkor, amikor Gabriel Batistuta épp a csúcsra jutott. Hihetetlenül magabiztos volt a kapu előtt, egyedül Ian Wright említhető vele együtt. Az utóbbi talán egy kicsit pontosabb volt, Batistuta viszont sokkal erősebben lőtt.
Miért írtál alá a Sunderlandbe 1999-ben?
Peter Reid és Bob Murray csodálatosan dolgozott, meggyőzött, amit el akartak érni. Nem volt nehéz abban a csapatban futballozni, mert tudtam, hogy Niall Quinn és Kevin Phillips lövi majd a gólokat. Könnyű volt kiszolgálni őket. Quinn technikáját méltatlanul alábecsülik, pedig tökéletes volt. Senki sem lépett szívesen pályára ellenünk. Az első néhány idényben helyt álltunk a Premier Leagueben, utána azonnal jönni kezdtek a sérülések és az eltiltások. Más klubok is kerestek, mielőtt a Sunderland játékosa lettem volna, köztük például a Liverpool, de elkötelezett voltam Reid és Murray mellett. Visszatekintve tudom, hogy jó döntést hoztam.
Megnézted a Netflix sorozatát róluk?
Igen, és libabőrös lettem. Abban a régióban mindenki elképesztően szenvedélyes. Ez a világ egyik legnagyobb futballvárosa. A legfiatalabbtól a legidősebbig mindenki ott volt a klub életében.
Igaz, hogy volt egy záradék a szerződésedben, amely megtiltotta, hogy űrutazáson vegyél részt?
Elképesztően hosszasan alakítottuk ki a megállapodás szövegét. Ügyvédek is voltak velem. Ültünk egy irodában, és a Holdkelte című James Bondfilm ment a háttérben. Megjegyeztem, mennyire lenyűgöző a világűr, mire az egyik ügynök azt mondta, hogy van egy jegye az első kereskedelmi űrutazásra 2002-ben. Annyira fáradt voltam már, hogy azt mondtam, szívesen részt vennék rajta. A Sunderland azonban megtudta, miről beszélgettünk, és jelezte, ki van zárva, hogy legyen időm az űrben röpködni.
Még mindig szívesen utaznál oda?
Egyszer talán igen. Előbb legyünk túl a világjárványon. Van fontossági sorrend.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. júniusi számában.)
