Interjú Caio Carrieri
Mi a kedvenc emléked a Chelsea-ből?
Az, hogy trófeákat nyertünk, márpedig ez az élvonalbeli labdarúgók legfőbb célja. Abban a hat évben, amit a csapatnál töltöttem, mindig nagy címekért küzdöttünk, ha épp nem a bajnokságban, akkor a BL-győzelemért vagy valami más kupáért. Ha csak egyetlen mérkőzést kellene kiemelnem, az a 2011–12-es BL-negyeddöntő első összecsapása lenne a Benfica ellen, mert az én gólom nyitotta ki az ajtót az elődöntő előtt.
Felhívott telefonon José Mourinho, hogy meggyőzzön, vagy ilyesmire nem volt szükség?
Mourinho eljött Hollandiába, hogy megnézzen. Nem is tudtam, hogy ott van, ez inkább jó, mert izgultam volna. A meccs után felvettem a kapcsolatot az ügynökömmel, ezt követően elutaztunk Londonba, és egy lakásban találkoztunk vele. Nem sokkal később megjelent Roman Abramovics is, és nagyon jót beszélgettünk. Elmondták, miért engem szemeltek ki, és rögtön az elején megmondták, hogy a cél a BL-győzelem.
Mourinhóé volt a lakás?
Nem, minden bizonnyal Abramovics egyik háza volt a sok közül! Nem született megállapodás a találkozón, érvényes szerződésem volt a Feyenoorddal. Hogy őszinte legyek, gondolatban Spanyolországba készültem, mivel korábban a Valencia képviselői kerestek meg Rotterdamban. Ezt követően azonban Mourinho megnézett az idény utolsó két meccsén is.
Igaz, hogy az első edzésnapodon fényképezőgéppel jelentél meg a Cobham-edzőpályán?
Nem, ez akkor történt, amikor Los Angelesbe utaztunk a felkészülési időszakban. Ekkor jártam először az Egyesült Államokban, és első alkalommal tréningeztem a Chelsea-vel. Szerettem volna mindent megörökíteni. Végül én lettem a csapat fotósa, a megérkezésünk után szerveztek nekünk egy bulit, amin számos híresség is megjelent. A társaim sorra jöttek oda hozzám, hogy kapjam le őket Snoop Dogg-gal és a Williams lányokkal.
Te sikeresen belőtted a tizenegyesed a 2008-as BL-finálé párbajban, de a csapat veszített. Nehéz volt elfogadni?
Szerintem megérdemeltük volna, hogy megnyerjük azt a döntőt, sokkal jobban játszottunk, mint a Manchester United. Különösen szerettünk volna nyerni azért is, mert Moszkvában játszottuk a mérkőzést, és Abramovics nagyon örült volna, ha ott emeljük a magasba a trófeát. Szerencsére négy évvel később Münchenben sikerült.
Hogyan emlékszel arra az estére Münchenben?
Senki sem gondolta, hogy mi nyerünk majd. A Bayern München erősebb csapat volt, mint a mienk, de a Chelsea legnagyobb érdeme az volt, hogy a legnagyobb kihívásokkal is boldogult. Bármelyikünk elment volna még egy kilométert a társért. Ez volt az egyik legnagyobb titkunk.
Hat év alatt több mint kétszázötvenszer léptél pályára a londoni együttesben. Mi vitt előre annak ellenére is, hogy nem voltál rendszeres kezdő?
Az, hogy ennyi ideig kitartottam a csapat mellett, azt mutatta, hogy fontos voltam a számára. Abramovics vehetett volna másik csatárt is, de amikor lehetőséget kaptam, hatékony voltam, és jó döntéseket hoztam. Olyankor találtam be vagy adtam gólpasszt, amikor a csapatnak a legnagyobb szüksége volt rá. Ez vitt előre. Igaz, ott volt Didier Drogba, Nicolas Anelka és Fernando Torres, de én valami egészen mást tettem hozzá a történethez. Különböző posztokon is megálltam a helyem. Mielőtt a Chelsea játékosa lettem volna, sosem játszottam a szélen. Először Mourinho tett oda.
Miért szerepeltetett ritkán André Villas-Boas?
Új játékosok érkeztek, és mindenki szerette volna biztossá tenni a helyét. A szerződésem utolsó évét töltöttem, ő pedig új gárdát kezdett el összerakni, amelyben nem nagyon kaptam lehetőséget.
Szívesen maradtál volna tovább is?
Nem, akkor már hat éve voltam ott, és mindent elértünk, amit csak akartam. Ez volt a legjobb alkalom, hogy valami új után nézzek. Húszéves voltam, amikor megérkeztem, huszonhét, amikor távoztam. Az utolsó idényem végén lehetőséget kaptam, hogy meghosszabbítsam a szerződésem, de eljött az idő, hogy rendszeres kezdő legyek valahol másutt. Új tapasztalatokra vágytam.
Inkább a BL-trófea a Chelsea-vel vagy az Afrikai Nemzetek Kupája-győzelem Elefántcsontparttal?
Ez két teljesen más érzés. Semmi sem fogható ahhoz, amikor a hazádért játszol, a Bajnokok Ligája-trófea pedig a legmagasabb szint. Döntsenek talán a szurkolók, én nem tudok választani.
Megpróbáltad megszerezni a holland állampolgárságot, amikor a Feyenoordban futballoztál, de elutasítottak. Miért szerettél volna a holland válogatott játékosa lenni?
Mert ott kezdődött a labdarúgó-karrierem. A Feyenoord volt az első klubom tizenöt évesen, a csapat akadémiáján nevelkedtem. Ruud Gullit volt a Feyenoord vezetőedzője, Marco van Basten pedig a válogatott szövetségi kapitánya, kettejük barátsága lehetőség volt nekem is. Megtiszteltetés volt, hogy két korábbi csúcsjátékos szerette volna, ha bekerülök a válogatottba.
Ezt követően kilencvenhárom alkalommal léptél pályára Elefántcsontpart mezében…
Valójában százszor. Van, aki szerint kilencvenhárom, mások kilencvenkilencet mondanak, de az olimpiai válogatottban is játszottam, és ezeket a meccseket is beleszámolom. Azt hiszem, harminckét gólt szereztem összesen, ezzel én vagyok a második vagy a harmadik legeredményesebb gólszerző a hazám történetében. Mindezt a szélen értem el, nem középcsatárként. Az első Afrikai Nemzetek Kupája fantasztikus volt. Három gólt értem el, és valami egészen különleges utazás kezdődött el, ami után ott voltam még két vébén is.
Milyen érzés volt Elefántcsontpart aranygenerációjának a részese lenni?
Hasonló, mint a Chelsea játékosaként. Itt is volt jó néhány srác, akik már hosszabb ideje játszottak együtt. Jól ismertük egymást, pontosan tudtuk, mit kell a keményebb pillanatokban tennünk. Yaya Touré, Gervinho, Kolo Touré és én ugyanarról az akadémiáról jöttünk ki (ASEC Mimosas – a szerk.). Tíz évet töltöttem a válogatottban, de már az akadémián is együtt voltunk négy éven át. Könnyebb olyasvalakivel teljesíteni, akit jól ismersz.
Nem kellett volna Elefántcsontpartnak jobban teljesítenie a világbajnokságokon, ismerve a csapatban rejlő tehetséget?
Igen, ez az egy az, amiben lehettünk volna jobbak. Mindenki a 2010-es vébén volt a csúcson, tovább is menetelhettünk volna. Négy évvel később Brazíliában is ugyanez volt a helyzet.
A Chelsea után még számos gólt szereztél a Lille-ben és a Herthában. Jó érzés volt, hogy ismét főszerepet játszol?
A labdarúgás arról szól, hogy jól érezd magad. Mindegy, én vagyok-e a főszereplő, vagy sem, szeretnék segíteni a csapaton, és közben jól érezni magam. Azért mentem a Lille-be a Chelsea-ből, mert szerettem volna több játéklehetőséget kapni. Szerencsére a kedvenc posztomon játszhattam. Rengetegszer betaláltam, és ez csodás.
Mennyire hasonlít a francia és a német első osztály a Premier League-re?
Mindegyik különböző, és mindegyiket élveztem. Azt mondhatnám, hogy a Bundesliga valahol a Premier League és Ligue 1 között áll fizikálisan és taktikai értelemben is. Németországban a csapatok várnak, és csak várnak, és csak várnak a legjobb pillanatra, ami a támadáshoz kell. Franciaországban fizikálisan erősebbek, Angliában pedig az első perctől az utolsóig támadnak, nagyon sok akció zajlik a két tizenhatos között.
Tavaly nyáron miért választottad a Botafogót?
Mindig is szerettem a kalandokat, számos ilyenben vettem részt életem során. Sokat lehet tanulni egy idegen országban, elvegyülni különböző emberek között. Azért döntöttem a brazil klub mellett, hogy más oldaláról lássam a futballt. Amikor megkerestek, azt gondoltam magamban, harmincöt éves vagyok, vége a pályafutásomnak, miért ne menjek bele ebbe a kalandba.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. szeptemberi számában.)
