Interjú Ian Murtagh
Több mint száz gólt értél el pályafutásod során, de mindenki talán arra emlékszik a legjobban, amelyet a saját térfeledről lőttél a Brentford ellen, végül azonban nem adták meg.
Így van, nagyon sokat szereztem a Newcastle- ben, mégis erről beszél mindenki. Elég vicces, de a fiam, Olly is lőtt egy hasonlót néhány éve a Lutonban, egy kicsit még távolabbról, az enyém egy ívelt labda volt félpályáról a rosszabbik lábammal. Végül érvénytelenítették, mert a Newcastle volt csatára, a Brentford játékosa, Joe Allon lesen volt, és szerintem ő is legalább annyira bánta, mint én, mert még mindig nekünk drukkolt. Mindig azt mondom, ez felért volna David Beckham Wimbledon ellen szerzett góljával, de így sincs semmi gond, mert öt egyre nyertünk.
Néhány kiváló légiós is pályára lépett, amikor a Newcastle játékosa voltál, a leghíresebb talán David Ginola volt. Ő volt a legjobb a csapatban?
Biztosan ott van az elsők közt, de erős volt a verseny. Ki feledkezhetne meg Tino Asprilláról például? Elképesztő, miket tudott a labdával az edzéseken és a mérkőzéseken. De Ginola kiemelkedik a mezőnyből, nemcsak a jó a játéka okán, de modell kinézetének, tökéletes testének és kisugárzásának köszönhetően is. Fúj, utáltam! Nem sok külföldinek volt ekkora hatása a pályán! Könnyen ment neki a futball. Bármelyik lábbal lőtt szögletet vagy szabadrúgást, és úgy ért el a kapuhoz, mintha ellenfél nem is lett volna. Bárcsak több mint két évet maradtam volna!
Kevin Keegan Newcastle Unitedja nem zsebelt be semmilyen trófeát, viszont megnyerte magának a nemzetet a gyönyörű játékával. Elcserélnéd ezt a szeretetet valamilyen éremért?
Semmi esetre sem! Varázslatos évek voltak, még ma is mosolyogva gondolok rájuk. Nem cserélném el, amit akkor megtapasztaltam, egy zsák éremre sem. Amikor gyerekkoromban a televízióban néztem a focit, pontosan ez a stílus állított fel a fotelból, így aztán egy olyan szakemberrel, aki ebben a szellemben beszélt, edzett és játszott, az álmom vált valóra. Ma, amikor már én foglalkozom gyerekekkel, ezt igyekszem beléjük plántálni.
Fejjel szereztél mesterhármast a Royal Antwerp ellen, ráadásul akkor a Newcastle húsz év után először játszott európai kupában.
Nem akármilyen este volt, ebben jobb vagyok Alan Shearernél, neki sohasem jött össze három fejes ugyanazon a mérkőzésen. Amikor ugratom őt, arra is szoktam emlékeztetni, hogy ő nem szerzett gólt a Wembley-ben, szemben velem, aki az FA-kupa elődöntőjében megtettem a Chelsea ellen. Minden rekordot megdöntött, tele volt Aranycipővel, de nem ért el gólt a szülővárosa csapatában a londoni szentélyben. A Royal Antwerp elleni mérkőzéssel léptem szintet. A mesterhármasom előtt nem sokan ismertek, utána viszont mindenki felismert, mivel ott voltam a főcímekben is. Annak ellenére, hogy jobblábas vagyok, több gólt szereztem fejjel és ballal.
Alan Shearerrel barátok vagytok, de azért szereted szívatni is. Ez alól az a nap sem volt kivétel, amikor leleplezték a szobrát a St. James’ Park előtt. Hogy is volt ez?
Azt híreszteltem fennhangon, hogy egy férfivécé helyén emelték. De most komolyan, tényleg szégyennek tartom, hogy nem a stadion kerítésén belül, Sir Bobby Robinson és Jackie Milburn szobra mellett áll. Amikor tulajdonosváltás történik, az ilyesminek kiemelt jelentőséget kellene kapnia. Senki sem érdemel meg jobban egy szobrot nála, de az enyémnek is ott kellene állnia mellette.
Ruud Gullit még mezszámot sem adott neked. Huszonkét év után kibékültetek?
Nem igazán, nekem nem a golfpartnerem, mint Shearernek. De az ember szelídül az évek során, és nem érzek iránta haragot. Talán ő is megbánt néhány dolgot, és én is másképp csinálnék ezt-azt. Ha adott volna mezszámot, nem az a harminchetes lett volna a hátamon, amelyet akkor viseltem, amikor Robson átvette a csapatot. És ez adta végül az ihletet az önéletrajzom címéhez.
Az első válogatott meccseden gólt szereztél, de nem lehettél ott az 1996-os Európa-bajnokságon, végül téged vittek Paul Gascoigne helyett az 1998-as vébére. Hogyan értékeled a válogatott szereplésedet?
Mindenki azt mondja, hogy én kerültem Paul Gascoigne helyére abban a csapatban, de senki sem tudja, hogy valóban így van-e. Harmincegy éves voltam, tagja a válogatottnak. Glenn Hoddle tudta, hogy számos poszton számíthat rám, de nem értékeltem túl magamat. Az 1996-os Európa-bajnokság egészen más helyzet, pályafutásom legjobb formájában voltam, nagyon el voltam keseredve. Peter Beardsley, csapattársam a Newcastle- ben, szintén kimaradt a huszonhármas keretből. Úgy érzem, ha abban az idényben bajnok lesz a csapat, és nem előz le minket a Manchester United, bennünket is vittek volna. Ez az egyik legnagyobb bánatom. Borzalmas érzés így kimaradni valamiből, ezért pontosan tudom, mit érzett Gazza.
A Charltonban indult a pályafutásod, és a Wycombe-ban negyven felett fejezted be. Kevesen tekinthetnek vissza huszonhárom éves karrierre.
Nem terveztem, hogy a negyvenedik születésnapom után folytatom, de John Gorman megkérdezte, nem volna-e kedvem a Wycombe-hoz. Nagyon élveztem az ott töltött esztendőt. Ügyes fiatalok tűntek fel a csapat körül, örömmel segítettem nekik.
Bizonyára gyerekkori álom volt, hogy kipróbáld a West Hamet is…
Gyerekkoromban Billy Bonds, Trevor Brooking és az idősebb Frank Lampard volt a példaképem, mindig is szerettem volna a csapat játékosa lenni. Persze azt nem láttam előre, hogy sokáig tart majd, viszont kevés lehetőséget kapok. De nagyon fontos álmot pipáltam ki. A legjobb döntésem volt, hogy a United játékosa lettem.
Mi van messzebb Londontól, Newcastle vagy Middlesbrough?
Még ma sem hiszem el! Mindenki úgy tartja, hogy azért választottam a Newcastle-t a Boróval szemben, mert Kevin Keegan azt mondta, közelebb van Londonhoz. Azt mondta, nagyobb város, van közvetlen vasúti és légi összeköttetése a fővárossal, így könnyebben hazajutok. Persze úgy adta elő a történetet, hogy ennyire gyenge vagyok földrajzból, de évek múltán megbocsátottam neki.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. decemberi számában.)
