Interjú Felipe Rocha
Ott voltál a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Tizenhét év után is fáj még, hogy kikaptatok Görögországtól?
Az fáj, ha belegondolok, hogy milyen közel voltunk a sikerhez. A portugál szurkolók megérdemelték volna azt a győzelmet, csodálatos volt a hangulat végig. Szerencsére a reakciók elviselhetővé tették a kudarcot: mindenkit bántott a vereség, de a drukkerek büszkék voltak a csapatra, mert korábban sosem jutott még ilyen messzire a portugál válogatott. A mai napig megállítanak az utcán, és van hozzám néhány kedves szavuk.
Nyilván az Anglia elleni negyeddöntő a legszebb emléked arról a tornáról. Hogyan emlékszel rá?
Tényleg nagyon szép emlék, nagy nap volt a csapatnak és nekem is. Kemény meccset játszottunk a torna egyik nagy esélyese ellen, és volt minden: gyönyörű gólok, szép védések és rengeteg érzelem. Nagyon tisztelem az angol futballkultúrát!
Azon a mérkőzésen nem adták meg Sol Campbell kései gólját. Szerinted járt volna?
Nem! Két angol játékos is szabálytalankodott. Ugyanígy nem lett volna szabad megadni Görögország győztes gólját sem. Elgondolkodtató, mi lett volna, ha már akkor is van videobíró. Másként alakult volna a sporttörténelem.
Mit éreztél a tizenegyesek előtt?
Önbizalmat. Eusébio is ott volt a stadionban, neki voltak rossz emlékei az 1966-os vébéről, ahol Portugália kikapott az angoloktól. Nagyon sokat jelentett, hogy ott van, dupla erővel tettünk azért, hogy jól érezze magát. Sosem felejtem el, amikor megöleltük egymást a meccs után. Mindketten a fellegek felett jártunk.
Gondoltad volna, hogy Beckham kihagyja?
Beckham jól rúgta ezeket, de volt egy kis probléma a tizenegyesponttal. A fű elrepült, amikor lőtt. Nagyon nem volt szerencséje. Új volt a gyep, mégis hatalmas lyuk keletkezett rajta. Rui Costát is megtréfálta, ő is kihagyta a sajátját.
Aztán megfogtad Darius Vassell lövését…
Láttam, hogy ő következik, és gondoltam, kicsit megtréfálom azzal, hogy leveszem a kesztyűm.
Arról már ne is beszéljünk, hogy te szerezted a győztes gólt…
Gyakoroltam a tizenegyeseket, és nem ez volt az első tétmérkőzésem. Csodálatos élmény volt, amikor belőttem.
Milyen érzés volt Cristiano Ronaldóval egy csapatban lenni, amikor még csak tizenhét éves volt?
Kiváltságos vagyok, hogy ennyire közelről nézhettem végig a fejlődését. Az a generáció kulcsszerepet játszott a portugál válogatott jobbá válásában. A jelenlegi keret csúcsminőséget képvisel, megnyertük a 2016os Európabajnokságot, és a szövetség is sokkal jobban működik most.
És Luiz Felipe Scolari szerepe?
Nem sokkal azelőtt nyert vébét Brazíliával, hogy 2003-ban kinevezték nálunk szövetségi kapitánynak. Győztes mentalitás jellemezte. Egyszer csak egy világbajnok szakember kezdte el hangoztatni, hogy szerinte megvan bennünk a győzelem lehetősége. Szép emlékeim vannak róla. Nagyon sokat követelt, de tőle tanultuk meg, hogy bárkivel versenybe szállhatunk.
A 2006-os világbajnokság negyeddöntőjében Scolari vezetésével ismét találkoztatok Angliával…
Azt mondtam neki a mérkőzés előtt, hogy ha ismét tizenegyespárbajra kerülne sor, biztosan megfognám az első lövésüket, úgyis félnek, ha újra látnak.
És pontosan így is lett. Te lettél a világon az első, aki három tizenegyest is megfogott egyetlen vébémérkőzés párbajában…
Nagyon büszke vagyok erre a rekordra. A legfontosabb, hogy Portugália továbbjutott, de annak is nagyon örülök, hogy sporttörténelmet írhattam.
Arról se feledkezzünk meg, hogy az egyik lövés Frank Lampardé, a másik pedig Steven Gerrardé volt…
És Jamie Carragheré! Van egy történet, amiről gyakran elfeledkeznek ezzel kapcsolatban. Még azelőtt ellőtte, hogy a bíró belefújt volna a sípjába, mozdulni sem tudtam, nem számítottam az egészre. Betalált, de nem adták meg. Tudtam, hogy nagyon ideges. De ránéztem, és arra gondoltam magamban, hogy egy halott embert látok, mert kivédem. Lampard lövésének hárítása szimbolikus jelentőséggel bírt, mert az volt az első próbálkozásuk.
Miután ismét rajtad múlt Anglia sorsa, te lettél az egyik leggyűlöltebb ember arrafelé. Mondjuk, csak Cristiano Ronaldo után.
Azt hiszem, nem nagyon kedveltek Angliában. Sok ottani barátom van, gyakran vic celőd nek velem, de mindig tisztelettel. A történtek után is nagyon jól bántak velem az angol labdarúgásban.
Azért lettél a Leicester játékosa, mert Sven-Göran Eriksson volt a menedzser?
Kemény időszakot töltöttem el a Betisben, és nagy kitüntetésnek vettem, hogy ilyen nagy edző érdeklődik irántam. A dolgok nem teljesen úgy alakultak, ahogyan szerettem volna. A vállsérülésem miatt nem sok lehetőségem akadt, de nem bántam meg, hogy Angliába kerültem. Egyedül azt bánom, hogy nem maradhattam tovább.
Mire emlékszel a tulajdonosból, a néhai Vicsaj Szivatthanapraphából?
A második héten megnézett az edzésen. Megkérdezte, hogyan megy a beilleszkedés, vane szükségem bármire. Nagyvonalú ember volt. A mai napig emlékszem arra, amikor behívott néhány buddhista szerzetest az öltözőbe az egyik hazai mérkőzésünk előtt. Sosem láttam még nyugodtabb csapatot. A Leicesterben megvolt minden, hogy nagy csapattá váljon, de azt én sem mondtam volna meg, hogy bajnok lesz. Micsoda gyönyörű történet!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. júniusi számában.)
