Interjú Dani Gil
Októberben vonultál vissza, miután a nyáron otthagytad a West Hamet. Miért döntöttél úgy, hogy harmincöt évesen befejezed?
Ez volt a megfelelő pillanat. Az elmúlt idényben éreztem, hogy az angliai pályafutásom véget ért. Vártam még, hátha a nyáron valami összejön, és kaptam is ajánlatot három spanyol és egy török klubtól, de egyik sem hozott lázba. A járványhelyzetet is figyelembe vettem, nem akartam messze kerülni a családomtól. Most Barcelonában élünk, vannak itt barátaink, és jó dolgunk van.
Nehéz elfogadni, hogy vége?
Egyáltalán nem. Hosszú időt töltöttem a labdarúgásban, minden megvolt, és nem sajnálok semmit. Abban az időszakban, amíg hivatalossá vált a döntésem, szomorú voltam, de ünnepként is gondoltam rá, mivel hosszú időt töltöttem a labdarúgásban, és voltak kivételes pillanatok is. Például ifikoromban, mielőtt Buenos Airesbe kerültem volna, a San Lorenzóba. Vagy az, amikor olcsó szállóban aludtam, és nem tudtam, hogy válhat-e belőlem profi. De beszélhetek arról is, amikor megérkeztem Európába, és a Manchester City játékosa lettem röviddel azelőtt, hogy Manszúr sejk átvette volna az irányítást. Az utolsó időszak a West Hamben szintén gyönyörű volt.
Amikor a Manchester Cityhez kerültél 2008-ban, nemet mondtál a Juventus megkerésésére. Miért?
Igaz, hogy érdeklődött irántam az olasz klub, de egy idő után megakadtak a tárgyalások, mivel az Espanyol nem akarta elengedni a kivásárlási díjat. Ekkor lépett közbe a City. Vedran Corluka elment a Tottenhambe, és Mark Hughesnak pótolnia kellett valahogy. Nekem sem volt könnyű helyzet, a City akkor még nem az a csapat volt, amelyik ma, el kellett költöznöm a gyönyörű Barcelonából, és ott kellett hagynom azt a klubot, amellyel Király-kupát nyertem, és bejutottam az UEFA- kupa döntőjébe. Sosem gondoltam volna, hogy kilenc évet tölthetek Manchesterben, és része lehetek a nagy átalakulásnak.
Néhány nappal Manszúr megjelenése előtt kerültél a csapatba. Tudtad, hogy ez lesz?
Nem. Az előző tulajdonosnak, Thakszin Csinavat nak el kellett adnia a Cityt, mert korrupciós problémák akadtak vele Thaiföldön. Az Espanyol azt akarta, hogy készpénzben fizessék ki az igazolásom díját. Fogalmam sem volt, hogy a pénz Abu-Dzabiból érkezett. Amikor a vezetőség megvette Robinhót a Real Madridtól, akkor jöttünk csak rá, mi minden állhat még előttünk.
Mit jelentett az életedben az első Premier League-bajnoki cím 2011–12-ben?
Különleges pillanat volt, különösen azért, ahogyan történt. Ugyanannyi pontunk volt, mint a Manchester Unitednak, és nekünk állt a zászló, mert otthon fogadtuk a QPR-t, a hanyatlófélben lévő ellenfelet. Azt gondoltuk, sima délután lesz, de végül úgy alakult, ahogy egy izgalmas film vége.
Mindenki Sergio Agüero győztes góljára emlékszik, pedig az elsőt te szerezted. Nem sajnálod, hogy nem egy null lett a vége?
Elfeledett góllá vált. Ezzel lett egy null, és úgy mentem be a szünetre, hogy arra gondoltam, ha így marad, hős leszek. Korábban nem szereztem gólt abban az idényben. A pihenő után azonban egyszer csak azt vettük észre, hogy fordít az ellenfél. Ki gondolta volna? A végén Agüeróból lett hős. Amikor belőtte, a testem legyőzött, és már nem volt erőm odasprintelni, hogy a többiekkel együtt örüljek. Nem is lehetett volna ennél szebb vég, és elképesztő, mekkora buli volt aznap este a városban. Addig csak a United ünnepelt az utcákon. Bármelyik szurkoló azt mondaná, ez volt a legérzelmesebb bajnoki cím.
Milyen volt a munka Pep Guardiolával?
Csak egy évet tölthettem vele, kaptam egy ajánlatot Olaszországból, és azt mondtam neki, ha szeretné megfiatalítani a védelmet, megyek. A beszélgetést követően úgy döntöttünk, hogy maradok még egy esztendőt. Nagyon jó lett volna, ha a legjobb korszakomban, huszonhat évesen lehetek a játékosa, de ezekben a hónapokban is nagyon sokat tanultam tőle. Rengeteget dolgozott.
Nem féltél, hogy esetleg elhagyja a klubot az előző idény végén?
A körülmények nem alakultak épp a legjobban az előző évben, a City és a hozzá hasonló csapatok később fejezték be a Bajnokok Ligáját, és nem tudtak pihenni. Kulcsfontosságú volt, hogy a klub foglalkozzon a szerződésével, saját tapasztalatból tudom, nagyon rossz az, amikor a menedzser jövője nem biztos.
Hogyan emlékszel vissza arra, amikor 2017-ben otthagytad a Cityt?
Akkora szeretetet kaptam, hogy valamit talán jól csináltam. Az utolsó hazai meccsem után a szurkolók maradtak még, és elköszöntek.
Élvezted a West Hamben töltött időszakot?
Azt kaptam, amit vártam. Játszhattam még, örülhettem a Premier League-nek, és a gyönyörű Londonban laktam. A West Hamben nagyon sok lehetőség rejlik. A hazai mérkőzésekre hatvanezer szurkoló látogat ki, és a csapat még tud fejlődni. Talán több ambíció kellene, hogy versenybe szálljanak a nemzetközi kupát érő helyekért.
Milyen érzés volt, hogy elveszítettétek a 2014-es világbajnoki döntőt Argentínával?
Szégyen, mert nagyon közel voltunk a sikerhez, jól játszottunk a döntőben, voltak helyzeteink. De a nem múló seb mellett azért nagyon jó érzés, hogy ilyen élményben lehetett részünk.
Mi következik az életedben?
Szeretném befejezni az edzői tanfolyamaimat. Angliában kezdtem el, már csak két évem van hátra. Szeretném kipróbálni az edzői munkát, de még nem tudom, hogy szeretem-e majd.
A Cityben nem mondták még, hogy valamilyen szerepkörben el tudnálak képzelni?
Már beszéltünk. Érdeklődést mutatnak az iránt, hogy együtt dolgozzunk, nyitva van az ajtó. Sok mindenkit ismerek a klubnál, amely nagyot fejlődött. Nem véletlenül maradtam több mint egy évtizedet. Más edzők is megkerestek, semmit sem zárnék ki.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. februári számában.)
