Interjú Caio Carrieri
Amióta 2012-ben visszavonultál, nem sok kapcsolatod van a labdarúgással. Miért?
Nagyon fáradt voltam. A futball sokat kivesz az emberből. Húsz éven át voltam aktív, úgyhogy elhatároztam, hogy szusszanok, és majd meglátom később, akarok-e még részt venni ebben az egészben. Mindig a klubom rendelkezésére kellett állnom, ez a család, a feleségem, a gyerekek és a társadalmi életem rovására ment. Végül megszoktam, hogy már nem vesz körül a foci. Ma már csak egyszerű Palmeiras-szurkoló vagyok, és ez elég jó.
Mi a könnyebb: állni a kapuban, vagy saját sörmárkát igazgatni?
Sörös céget vezetni sokkal könnyebb. Ha nem tudjuk eladni, elég csak meginni a megmaradt árut! A kapusok mindennap rengeteget edzenek, nagy a felelősség, és hatalmas a teher a vállunkon, hogy ne kövessünk el hibát.
Miért döntöttél úgy, hogy sörrel foglalkozol?
A sör nagyon erősen kapcsolódik a futballhoz Brazíliában. Az emberek meccsnézés közben sütögetnek, és sört isznak hozzá. A kézműves sörpiac kiaknázatlan terület Brazíliában, lesz még hova növekednünk.
Mi volt a legnagyobb eredményed játékosként? És a legnagyobb csalódás?
Az eredményeim a Palmeirasszal nyert trófeák voltak. Kiemelkedik ezek közül az 1999-es Libertadores-kupa-győzelem. Aztán ott volt a 2002-es világbajnokság. A legnagyobb csalódásom pedig az volt, amikor elvesztettük az 1999-es Interkontinentális Kupát a Manchester United ellen. Sokkal nagyobb a megbecsültsége Dél-Amerikában, mint Európában.
Hogyan készítette fel Scolari a Palmeirast minden idők egyik legjobb Manchester Unitedja ellen?
Egyenlő esélyekkel álltunk ki ellenük, és Mark Bosnich kapus volt az egyik legjobb játékosuk. Nem is akadt sok dolgom, de elkövettem egy nagy hibát, és ebből lőtték a győztes gólt. A kor legnagyobb és leggazdagabb klubja ellen álltunk ki, alaposan felkészültünk, és készen álltunk a győzelemre, de nem számítottunk arra a hibára. Kemény volt, hogy Brazíliából Japánba kellett utaznunk egyetlen meccsért. Két héten át edzettünk, miközben szállodában laktunk.
Kitől tartottál a leginkább a United ellen?
David Beckhamtől, Andy Cole-tól és Dwight Yorke-tól: hihetetlen ellenfelek, akik megnyerték a Bajnokok Ligáját. Nem tudom, tudtak-e rólunk annyit, mint mi róluk. Júnior fogta Beckhamet, aki akkor járt a csúcson, és fantasztikusan adta be a labdákat szélről. Pont ez volt a gyenge pontunk. A mérkőzés előtt Júnior sírva kereste fel César Sampaio csapatkapitányt, de ettől függetlenül még ő volt a legjobb másnap a pályán. Én is nyugodt voltam, de hibáztam, és elúszott a győzelem. Soha többet nem néztem meg a mérkőzést. Még az összefoglalót sem-
Mi tudnál felidézni, ami a színfalak mögött történt akkoriban?
Emlékszem, egymás mellett állt a két busz a parkolóban, felszálltunk rá, és nagyon lógott az orrunk, mert a Palmeiras szurkolóit nem érdekli, hogy szépen játszott a csapat, nekik eredmény kell. Átnéztünk az angolokra, akik úgy ültek ott, mintha nem is nyertek volna semmit. Nem tudom, ők hogyan szoktak ünnepelni, de ezek a srácok épp akkor gyűjtötték be azt a trófeát, amelyet mi csak Mundialnak hívunk Brazíliában.
Három évvel később Brazília negyeddöntőt játszott Anglia ellen a világbajnokságon. Mit éreztél, amikor Michael Owen belőtte az első gólt, miután Lúcio hibázott előtted?
Nagyon erős csapattal álltunk ki, viszont az angol is kiváló válogatott volt. Leginkább a keresztlabdáiktól és a rögzített helyzetektől tartottunk. Ugyanakkor miénk volt a világ legjobb támadósora, amelyet Ronaldinho, Rivaldo és Ronaldo alkotott. Hátrányba kerültünk, de még a félidő előtt kiegyenlítettünk. Aztán pedig Ronaldinho bevágta azt a bizonyos gólt. A mai napig nem dőlt el, hogy beadásnak szánta, vagy kapura lövés volt. Azt mondta, lőni akart, de olyan messziről nem könnyű! Két nappal a mérkőzés után azt magyarázta a brazil médiának, hogy látta Seamant, amint kint áll, és úgy döntött, elvállalja. Adtak neki húsz labdát, hogy ismételje meg, de egyszer sem sikerült. Az a legfontosabb, hogy bement. Nélkülözhetetlen gól volt a későbbi vébé-diadalhoz. Micsoda futballista!
Csodálatos világbajnokság volt ez neked, talán még csodásabb, mint az aranylabdás Oliver Kahnnak…
Csapattársaim nem függtek annyira tőlem, mint a németek Kahntól. Neki és a török Rüstü Recbernek is több dolga akadt, mint nekem. Németország több meccsét egy nullára nyerte meg, és ehhez nagyon kellettek Oliver Kahn bravúros védései. Mindketten jobbak voltak nálam. Ezzel együtt sem volt igazságos, hogy Kahn kapta az Aranylabdát, mert Ronaldo vagy Rivaldo sokkal jobb vébét tudhatott maga mögött.
Az Arsenal szeretett volna megszerezni a világbajnokságot követően. Mi lett ezzel az ügylettel?
Van három gyerekem, egy fiú, aki ma már húsz éves, egy lány, aki azóta tizenhat lett, és van még egy hatéves fiunk. Szoktam is viccelni a lányommal, hogy születhetett volna angolnak. Tényleg hívtak, el is utaztam Londonba, de a Palmeiras akkor történelme legnehezebb idejét élte, mert kiesett, és nem is léphettem pályára minden mérkőzésen, mert sérült voltam. Ott volt a nagy lehetőség, hogy ne csak szavakban bizonyítsam a csapat szurkolóinak, mennyire elkötelezett vagyok.
Ekkor megfordultál Londonban. Milyen volt?
Az Arsenal edzőpályájára csak kétszer látogattam ki. Főleg a városban voltam Gilberto Silvával és Edu Gasparral. Együtt vacsoráztunk, kicsit körbejártunk, és hát ki ne esne szerelembe egy ilyen várossal? Csak az fájt, hogy ötven brazil reált kellett fizetnem egy kávéért! Biztos, hogy a fizetésem nagyobb része kávéra ment volna el. Komolyra fordítva a szót, nem akartam azt, amit sokan: aláírnak hosszú távra – nekem öt évre kellett volna –, nem tudnak beilleszkedni, kölcsönbe kerülnek, de továbbra is a klub pénzét kapják. Szerintem ez nem szép dolog. Őszinte voltam Arséne Wengerrel.
Milyen volt az a találkozás?
Óriási. Csak jót tudok róla mondani emberként és edzőként egyaránt. Tökéletesen megértette az álláspontomat, ennek ellenére azt mondta, szégyen, hogy hazamegyek Brazíliába. Ő volt az úr a háznál. Ezután simán megértem, miért ért el olyan fényes sikereket, és hogyan tudta olyan hatékonyan kezelni a belső problémákat. A futballtudásán felül remek ember is.
Hogyan zajlott maga a próbajáték?
Első osztályon utaztam, de még így is elég kimerítő volt. Pont ezért nem szoktak rögtön másnap próbára jelentkezni. Én viszont már másnap mentem. Azt mondták, egy kicsit lassú vagyok, amire azt feleltem, David Seaman volt lassú a világbajnokságon, még egy negyvenméteres lövésre sem ért oda. Pedig az Arsenal és Anglia legendája. Nem a legjobb poén, de voltam annyira bátor, hogy kimondjam.
Végiggondoltad már, hogy lehettél volna a legyőzhetetlen csapat kapusa?
Igen. Miután nemet mondtam, Jens Lehmannt vették meg, akinek hatalmas szerepe volt abban a történelmi idényben. Lehet, hogy ha aláírok, másképp alakultak volna a dolgok, és nem csinálom olyan jól, mint ő. De az a csapat egyszerűen szenzációs volt.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. novemberi lapszámában.)
