Interjú Ian Murtagh
Kevesen jósolták volna meg, mi minden vár még rád a Sunderlandben töltött tíz éved végeztével: előbb Hollandiába költöztél, majd visszavonultál harminckét évesen, végül edzői karrierbe kezdtél…
Nagyon élveztem a holland élvonalban szereplő VVV-Venlóban töltött időszakot, végül azonban a koronavírus-járvány segített meghozni a döntést, hogy befejezzem tavaly. Rengeteg korlátozás lépett életbe, és közben megvilágosodtam, elhatároztam, hogy az edzői pályát választom. Igen, még csak harminckét éves voltam, de négy-öttel többnek éreztem magam, mivel már tizenhét évesen a felnőttek között játszottam. Manapság az edzők pályája nagyon fiatalon kezdődik, és minden gondolatom a körül forgott, hogy belevágjak a pályafutásom újabb szakaszába. Egy ideje a Middlesbrough U14-es korosztályával foglalkozom, és nagyon tetszik.
A Newcastle elleni rangadón mutatkoztál be a Middlesbrough-ban 2006-ban. Nem volt ez ijesztő tizenhét évesen?
Nem igazán emlékszem már vissza a mérkőzésre, csak arra, hogy nagyon sok dicséretet kaptam az edzőnktől, Steve McClarentől, a csapattársaktól és a médiától. Visszatekintve nem volt éppen ideális ennyire fiatalon debütálni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ha mondjuk huszonegy lettem volna, talán jobb labdarúgó válik belőlem, és jobban sikerül felnőnöm. A való életben azonban nem lehet szabályozni, hogy mikor történjen meg a nagy áttörés, ezért, ha az edzői pályám kicsit korábban jön majd, arra is fel kell készülnöm.
Mit mondanál azoknak, akik szerint nem a legjobb ajánlólevél az edzői pályára, hogy igazi kemény fiú voltál, hetvenhétszer kaptál sárga lapot, nyolcszor pedig pirosat?
Ez az egyik oka annak, hogy nem keresek rá saját magamra a Google-ban! Huszonkettő és huszonhat éves korom között elég kemény időket éltem meg, mert ha volt egy becsúszásom, az ellenfél drukkerei talpra ugrottak, a játékosai pedig körbevették a bírót. Egyre csak kaptam a lapokat, de ezek a statisztikák semmiben sem tükrözik az igazi jellememet. Ha cinikusan azzal vádolnak, hogy emiatt nem lehetek jó edző, akkor azt válaszolom, hogy egy jó edzőnek gondoskodónak kell lennie, azt pedig mindenki tudja, hogy labdarúgóként az voltam.
Gareth Southgate volt az első csapatkapitányod a Middlesbrough-ban, később pedig az edződ lett. Jól kijöttetek egymással?
Nagyon jól. Van egy listám, hogy kikkel szeretnék találkozni az elkövetkező hónapokban, és ő az első helyek egyikén szerepel. Nagyon szeretnék minőségi időt tölteni vele. Fantasztikus kapitány volt, és nagyon jól bánt az emberekkel. Amikor közöltem vele, hogy szeretném otthagyni a Borót, és Steve Bruce keze alatt folytatnám a Wiganban, megértette.
Hiába voltál csupán tizennyolc éves, biztosan nagyon nehéz volt a kispadról nézni a 2006-os UEFA-kupa-döntőt, a Boro történetének legfontosabb mérkőzését…
Steve McClaren nagyon sokat tett értem, a mai napig beszélünk egymással. Természetesen nagyon csalódott voltam, de megértettem, miért választja inkább a tapasztalatot. Füstölögtem, amikor négy nullnál beállított, arra gondoltam: mit akar tőlem, talán azt, hogy megfordítsam a meccset? Ma már tudom, hogy mivel látta, ez már nem lesz meg, meg akart jutalmazni ezzel a fontos találkozóval. Tizenöt évvel később is ez a pályafutásom csúcsa. Csodálatos csapat volt, soraiban Jimmy Floyd Hasselbainkkel, Mark Vidukával, Bolo Zendennel. Bárcsak kicsit idősebben is játszhattam volna velük!
Nem rossz érzés manapság, hogy minden döntődet elveszítetted, és végül nem nyertél semmit?
Akkoriban nagyon fájt a szívem emiatt, de legalább ott voltam ezeken a döntőkön. Leginkább a 2014-es Ligakupa-finálét élveztem, amikor a Sunderland találkozott a Manchester Cityvel. Az első félidőben egy nullra vezettünk, és nagyon közel voltunk az egyenlítéshez, amikor ők mentek kettő egyre, de végül három egyre kikaptunk. Gus Poyet csodálatosan felkészített bennünket arra a mérkőzésre. Semmi sem maradt bennünk a pályán, és végül büszkék voltunk a teljesítményünkre.
Miért nem szerepeltél a Netflix dokumentumfilmjében, amely a Sunderland kiesését örökíti meg a League One-ba?
Röviden azért, mert nem akartam. Nem szeretek a figyelem középpontjába kerülni. Nem vagyok ott a közösségi médiában, és az ehhez hasonló dolgokban, úgyhogy amikor megjelentek a kamerákkal, örömmel maradtam ki belőle. Az ilyen jellegű dokumentumfilmek nagyon népszerűek manapság, de engem egyszerűen nem érdekelnek.
Bizonyára van néhány érdekes történeted, ha már egyszer tíz vezetőedző keze alatt játszottál a Sunderlandben…
Szinte mindegyikkel nagyon jól kijöttem. Mindenki azt hiszi, hogy Paolo Di Caniót utáltam, mert kitett, de szó sincs ilyesmiről. Ahhoz, hogy valamilyen viszonyod legyen valakivel, ismerned kell őt, én viszont nem tudtam mit kezdeni Di Canióval, se szeretni, se utálni őt. Amikor megérkezett, sérült voltam, a következő idényben pedig már nem voltam benne a csapatban. Kis híján a Fulhamben kötöttem ki, ez nagyon jó lett volna, mert Martin Jol volt az edző, de végül semmi sem lett belőle. Nyolc hetet egyedül edzettem, még a bójákat is én tettem ki magamnak. Annyira azért nem volt rossz időszak, mert ekkor találkoztam a jövendőbelimmel, Claire-rel. Miután már egy ideje jártunk, megkérdezte, hogy valójában mikor vannak meccseim. Mondtam neki, hogy ez elég jó kérdés, de péntekenként aztán nem találkoztunk már, ha mégis voltak.
Milyen volt a viszonyod Dick Advocaattal? Egyszer fél óra után lecserélt.
És milyen igaza volt! Nagyon rossz bőrben voltam, mert azon a nyáron elvesztettem az unokatesómat és a legjobb barátomat. Mindenen járt a fejem, és nem voltam formában. Ezzel együtt jó volt a vele töltött idő, kiváló edző volt. Amikor a Venlóban futballoztam, ismét találkoztunk, ő a Feyenoordot irányította. Jó lett volna a pályája csúcsán megismerkednünk.
Nem csalódtál, hogy nem hívtak a válogatottba, miután az U21-esben tizenhatszor léptél pályára?
Manapság ez már biztos sikert jelentene, de akkor nem így volt. Természetesen foglalkoztatott, különösen, amikor jól ment a játék. De hogyan is versenyezhettem volna Steven Gerrarddal, Frank Lamparddal és Scott Parkerrel?
Nagy golfos vagy manapság, sokan meg is lepődnének rajta, mekkora.
Az otthonom melletti pályákon, Northumberlandben játszom. Az egyikben Alan Shearer is tag, úgyhogy szoktunk találkozni a pályán. Kiváló ember, még amikor a Sunderlandben voltam, akkor is megkérdezte, hogy vagyok. John Carver szintén nagyon segítőkész. Hallotta, hogy edzőnek készülök, és felajánlotta, hogy beszélgethetünk a Sir Bobby Robson alatt szerzett tapasztalatairól. Gyakran összefutok régi tréneremmel, Steve Bruce-szal is. Sűrűn cukkol, de nincs nála népszerűbb ember a labdarúgásban. Még senki sem mondott rosszat róla.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. szeptemberi számában.)
