Interjú Sam Pilger
Melyek a legszebb emlékeid abból az időszakból, amikor az Everton fiatal drukkere voltál?
Nagyon szerencsés voltam, mert az Everton rengeteg trófeát nyert gyerekkoromban. Kint voltam az Anfielden, amikor Graeme Sharp hatalmas győztes gólt szerzett 1984-ben. Három alkalommal jutottunk be az FA-kupa döntőjébe 1984 és 1986 között. Arra is emlékszem, amikor hétéves koromban az Everton a Villa Parkban verte meg a Luton Townt az 1985-ös FA-kupa-elődöntőben. Miután lefújták a meccset, bejutottam a pályára. Körbeszaladtam, így ünnepeltem.
Te fújtad fel a falra, hogy „Köszönjük, Arsenal!”, amikor 1989-ben kettő nullra megverték a Liverpoolt, és ezzel megnyerték a bajnokságot?
Személyesen nem én, de láttam néhány srácot, amint éppen felfestették Bootle-ban. Mindenki nagyon örült annak a győzelemnek. Egy csoport Everton-szurkoló egy kocsmában nézte a meccset, majd kiözönlött az utcákra, hogy megünnepelje az eredményt. Nem messze onnan írták fel a falra ezt az üzenetet.
Mikor jött el a pillanat, hogy már a szíved mélyén is tudtad, nem vagy többé az az Everton-drukker, aki fiatalkorodban voltál?
Akkor, amikor már a Liverpool játékosa voltam, és 1999-ben kikaptunk a Manchester Unitedtól egy FA-kupa-összecsapásban. Délben kezdődött a találkozó, és délután már néhány barátommal söröztem, ugyanott, ahol tíz évvel korábban megünnepeltük az Arsenal győzelmét a Liverpool felett. A kocsma tele volt Everton-drukkerekkel, és mindannyian nagyon örültek a Liverpool kudarcának. Nagyon bosszantott a dolog. Odáig nem érdekeltek az Everton eredményei, innentől kezdve viszont azért drukkoltam, hogy kapjanak ki.
Nemrégiben megjelent egy könyved, amelyben a labdarúgás nagy mérkőzéseit elemzed. Melyik volt a legnagyobb, amin pályára léptél?
Mindenképpen az isztambuli BL-döntőt kell választanom. Hihetetlen, hogy milyen ünneplés vette kezdetét, én viszont szinte egész éjjel fel és alá jártam egy liftben. Egy tetőn volt a buli, de megállás nélkül jöttek az sms-ek, hogy menjek le, és engedjem be valamelyik családtagomat. Gyorsan el is terjedt a szurkolók között, hogy amennyiben bemondják, hogy Jamie Carragher unokatestvérei, beengedik őket. Így aztán nagyon sok drukkert én magam engedtem be, de egyáltalán nem zavart.
Azt nyilatkoztad, hogy amennyiben ugyanabban az idényben Steven Gerrard nem lövi tovább a csapatát a legjobb tizenhat között az Olympiakosz ellen, a Chelsea-be távozott volna. Komolyan gondoltad?
Igen, ez kétségtelenül így van. Azzal, hogy 2005-ben megnyertük a Bajnokok Ligáját, sikerült őt a klubnál tartanunk, mert maga is láthatta, hogy a legmagasabb szinten is megálljuk a helyünket. A siker azt is jelentette, hogy a következő idényben is indulhattunk a BL-ben, mivel a bajnokságban csak az ötödikek lettünk. Nehéz belegondolni, de a gólja nélkül egészen másképp alakult volna a történelem. Gerrard akkor még csak huszonnégy éves volt, és ott volt a helye a Bajnokok Ligájában. Ő volt a világ legjobb támadó középpályása. A Chelsea nagyon szerette volna megszerezni, de az a gól mindent megváltoztatott.
Ki volt a legjobb játékos a Liverpoolban, akivel játszottál is együtt, és nem úgy hívják, hogy Steven Gerrard?
Jó kérdés. Ott volt Robbie Fowler, Fernando Torres, Michael Owen és Xabi Alonso is, mégis Luis Suárezt választanám. Egy átlagos csapatot annyira felhúzott magához, hogy majdnem megnyertük a Premier League-et 2014-ben. Az uruguayi válogatottal megnyerte a Copa Américát. A Barcelona is jobb lett tőle. Minden csapaton javított. Szerintem, ha 2013-ban az Arsenalt választja, velük is megnyerte volna a bajnokságot.
Nem frusztrál, hogy nem sikerült bajnokságot nyerned?
Már nem. Amíg aktív játékos voltam, zavart, de őszintén szólva nem kerültünk a közelébe. Nem én vagyok a fontos, a szurkolóknak akartam nyerni. Örülök, hogy harminc év után most sikerült a csapatnak.
Hogyan tekintesz a harmincnyolc angol válogatottságodra?
Nem a legjobban. Sosem voltam igazán önmagam az angol mezben. Hatéves koromtól fogva minden csapatban be tudtam illeszkedni, de itt nem ment igazán. Nem voltam annyira jó, mint Rio Ferdinand vagy John Terry. Ők voltak a legjobb középhátvédek Európában, és történetesen pont angolok… Nincs túl sok szép emlékem, de a két világbajnokság jólesett.
Melyik csatárral utáltál a legjobban találkozni?
Thierry Henry volt a legjobb, szorosan követte őt Ronaldinho, Didier Drogba, Robin van Persie és Wayne Rooney. Annak sem örültem, ha Bobby Zamora vagy Kevin Davies volt velem szemben.
Híresen egyetlen csapatban töltötted el a pályafutásod. Lett volna lehetőséged máshol folytatnod?
Amikor a pályám a végéhez közeledett, Roberto Martínez előállt az ötlettel, hogy menjek kölcsönbe a Wiganbe, de ennyi. Szerintem senki sem gondolta komolyan, hogy otthagynám a Liverpoolt.
És a Manchester United, mint Michael Owen esetében?
Még mit nem, inkább a vallásom cserélném le! Azon a nyáron szerettem volna, ha Owen visszatér, de Rafa Benítez nem foglalkozott ezzel a lehetőséggel. Tudom, hogy nagy dolog egy olyan ember keze alatt játszani, mint Sir Alex Ferguson, de rossz szájízt hagyott a szurkolókban.
Sohasem érdekelt az edzői pálya?
Kezdetben azt hittem, hogy fog, de aztán jött a televízió. Nagyon szeretem a Monday Night Footballt Gary Neville-lel. Tudom, hogy mennyire kemény az edzői tevékenység.
Milyen a munka Roy Keane-nel a Skyon?
Keane nagyon vicces és karcos ember. Tudósítóként is igazi nagyágyú. Elemezhetem öt percen át a taktikát, de ő egyetlen mondatával képes ellopni a show-t.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. májusi számában.)
